Ady Ágota Melinda : Kollázs

 

 

Maradék

 

Szemrebbenés nélkül

érintem életem

s reményem halott felét.

 

Lehámozott, meztelen

 

Padláson szétszórva

múltam, jelenem —

apróra tépkedett papírfecnik —,

elmém torzszülöttei.

 

Viaszos parketta

fényezett deszkáin

megcsillan tudatom,

szétgurul zugokba,

árnyékba süpped

lassan a lét.

 

Eljött az ideje,

ismert kereteken túlra

kifeszíteni életem szövetét.

 

Frissenmosott, álomfosztott

párnahuzatot tépnek vágyittas ujjaink.

Lepkehálón fennakadó, szaggatott sóhaj

lendít egyre távolabb

mámorban úszó kék papírhajót.

Tudatalatti hullámok vetnek

realitás-partokra rég elmúltat;

örvénylő mélység sötétje von

elénk, mögénk, alánk s fölénk

feledéspuha, ölelésízű takarót.

 

 

Így tűnök el majd, fák sűrűjében —

pontosan melyik mögött,

nem tudom —

kezemben tartva

lehámozott, meztelen,

szikár és őszinte

emlékeim.

 

Legutóbb szerkesztette - Ady Ágota Melinda
Szerző Ady Ágota Melinda 0 Írás
Semmit sem lehet elmondani, így hát mindig lehet még több szót ejteni róla...