Maradék
Szemrebbenés nélkül
érintem életem
s reményem halott felét.
Lehámozott, meztelen
Padláson szétszórva
múltam, jelenem —
apróra tépkedett papírfecnik —,
elmém torzszülöttei.
Viaszos parketta
fényezett deszkáin
megcsillan tudatom,
szétgurul zugokba,
árnyékba süpped
lassan a lét.
Eljött az ideje,
ismert kereteken túlra
kifeszíteni életem szövetét.
Frissenmosott, álomfosztott
párnahuzatot tépnek vágyittas ujjaink.
Lepkehálón fennakadó, szaggatott sóhaj
lendít egyre távolabb
mámorban úszó kék papírhajót.
Tudatalatti hullámok vetnek
realitás-partokra rég elmúltat;
örvénylő mélység sötétje von
elénk, mögénk, alánk s fölénk
feledéspuha, ölelésízű takarót.
Így tűnök el majd, fák sűrűjében —
pontosan melyik mögött,
nem tudom —
kezemben tartva
lehámozott, meztelen,
szikár és őszinte
emlékeim.
Legutóbbi módosítás: 2013.04.10. @ 19:15 :: Ady Ágota Melinda
