Ezen a napon
a talpamat éleztem a langyos járdán,
aszfaltra rúgott lépteket hagytam el,
hajamban a széllel.
Arra gondoltam, amire nem szabad,
amit?l behorpad a mellkas, és
görcsös lázat tart a homlok,
egy szentségtelen szóval a számon,
Istenhez beszéltem.
Hogy mi volt az a szó?
Jobb, ha nem csábít a tudat erre a felismerésre,
de közben napsugarak úsztak b?römön,
és még piszkáltam a fogaim között azt a szót…
A ruhám csíkjain futottam id?t,
ahogy lenéztem pulóverem bordáin
úgy értem célt egy megvalósulatlan pillanat
kezdetéhez.
Körülöttem az emberek – ringlisen ültek,
egy képzeletbeli körön nevetve, és színes
szájízzel harsogták – gyönyör? lesz idén a gyep,
és bele fognak feküdni, mint akik kábszeresek.
Mire hazaértem, a teraszon feküdt a szürkület,
és hamar kicsomagolta magát az éj.
A szemembe a lenyugvás szépsége csillogott,
és nem volt kihez odatolnom a derekam,
egy m?anyag széken folytattam tovább az élni vágyást,
és összekulcsoltam magam.
A vállamra segítettem mindkét kezem
és, ahogyan fogtam a szmog szagos ruhám,
ahogy mindig is tettem;
szívem vedrébe kerestem
a széles semmi közepét.
Egy álomra fordulhatott testem éppen,
mert éreztem;
már csak a semmibe törekvés tart össze.
Legutóbbi módosítás: 2011.03.25. @ 21:00 :: Csonka János