Rímbe mártani a tollat, bet?t koszolni,
csak írói kéz firka a nagy bágyadt semmir?l,
bennem poshad a fogalom, és az eszmény ,
torkomból kotrom hangom, rezg?ir?l.
Túlbeszélt szavakat hagyok,
írnak kezeim, mint bot a porba hagyok nyomokat,
egyik kezem a másikat félreterelte,
hogy hagyjak magamnak nyugodt napokat.
Most is használja b?röm a fagy,
s mintha kilósodna a sok kérdés, érzés,
meleg ölébe a tavasz hiába vár,
mi a reménybe ás, csak az elt?n?dés.
Kimossa szemgolyómat a sós csermely,
izzad a tekintetem fáradságban,
csak lezárnám, mint más a kaput,
s kialudna a fény bel?le, szemhéjában.
Esik es?, mossa ?szi hangulatom össze velem,
már nem bánt, ha gúnyám rongyos, lelkem is az,
már nem melegíti testem selyem ing sem,
zsebébe túl sok a megdermedt viasz.
Legutóbbi módosítás: 2011.03.04. @ 22:00 :: Csonka János