Elillant a nyár a sok tennivaló mellett. S még az ősz is. Közeledett Karácsony szent ünnepe. Mártonnak azonban szomorúságot hozott ez a hónap. Nyugtalanság vette elő, nem tudott semminek örülni. Csak azok a végzetes szavak jártak az eszében, amit most egy éve a fuvaros mondott a fűrészüzemben. Eddig sem volt valami bőbeszédű, de mostanában napokig nem lehetett a szavát hallani. Eddigelé komor elégtételt, keserű örömet szerzett neki a granicserek bosszantása, riogatása. Most ez is csak fokozta rosszkedvét. Hiába tett a faágra farkas csalogatónak elhullott dögöt, nem örvendett a riadalomnak.
Az ünnep előtti héten aztán, átosont a határon túli kis faluba. A ködös homály elrejtette az alakját, s mikor az estébe hajló alkonytájt bekopogott régi gyerekkori cimborájához, az igen csak meglepődött. Süvölvény legényke koruk óta voltak jó barátok. Mindketten szerettek az erdőben csatangolni, meglesni a vadakat, mókust, madarakat. Együtt figyelték a gyors vizű patakban szökellő pisztrángokat, s hosszú mogyoróvesszőre kötözött zsineg, meg horog segítségével kifogtak sokszor több tucatnyit is. Persze ez tilos volt, de mialatt az ellenőrtől rejtőzve kucorogtak a bokrok tövében, a figyelmes pisztráng elől is rejtve maradtak. Elég volt a horogra tűzött szöcskét a zúgó alatti víz felett kicsit megtáncoltatni, a mohó pisztráng már rá is szökött.
Nos, hozzá zörgetett be titokban. Hírt akar kapni a tavalyi dolgokról olyantól, aki ha nem is volt éppen jelen, de közelről látta, hallotta Anica tragédiáját.
— Mit keresel itt, ember? — lepődött meg Petre, a barát. — Ha elkapnak a granicserek, börtönbe kerülsz!
— Sze, azért engedj be hamar! — válaszolta Márton.
— Gyere, csak gyere. Még egy korty cujkával is megkínállak.
Márton belépett barátja takaros ki gerendás mennyezetű házába. A hagyományokat híven őrző szőttesek lógtak a falakra akasztva, meg színes festett tányérok. Petre bevezette vendégét a nagyobb szobába. Ott ült a szövőszék előtt a felesége. Fél éve házasodtak össze, s látszott az asszonyka szégyellős mosolyán, nincs vendégekhez szokva. Azért ügyesen térült-fordult — megterítette az asztalt szép háziszőttes terítővel, poharakat is helyezett egy tálcára, és nem várva a felszólítást töltötte is a cujkát, az egyszer főzött falusi pálinkát.
— Egészség! — köszöntött rá vendégére a házigazda.
— Isten, Isten!
Koccintottak, s Petre várakózóan tekintet a barátjára.
— Semmi komoly beszélgetés, evés előtt! — lépett hozzájuk a kedves háziasszony, s frissen sült fánkot tett az asztalra.
— Használják egészséggel! — tette még hozzá.
Nem kérették magukat, s csendben falatoztak, élvezve a foszlós, finom fánk ízét, majd ezt is egy korty cujkával öblítették le. Az asszonyka visszahúzódott a nagyszoba másik felébe, a szövőszék mellé. Ezzel jelezte, nem akarja zavarni a férfiak beszédét.
— Mondd, mit tudsz a tavalyi dologról? — tette fel a kérdést Márton. Végül is ezért jött ide.
— Anicát kérded, ugye?
— Jól tudod, hogy igen! — csattant fel az ember hangja.
— Jó, jó! Nem kell mindjárt dühösködni.
— Hallgatlak.
— Azt tudod ugye, hogy mikor hozzád igyekezett át a határon, meglőtték. Egy bokorban lapult, de a granicserek észrevettek valamit, s odakiáltottak valami olyasmit, hogy „Ki van ott?” Erre megijedett, s futni kezdett. „Állj, vagy lövök!” — kiáltották kétszer is, de a leányka csak futott tovább. Ekkor az egyikük lekapta válláról a puskát és utána lőtt. Eltalált, s Anica összeesett. Hozzáfutottak…
— Meghalt! Meghalt, ugye? Mondd, hogy nem igaz! Mondd, hogy nem igaz!
— Még élt, s a te nevedet suttogta.
— Istenem, édes Istenem!
— Nagyon súlyos állapotban volt. Gyorsan felrakták a terepjáró kocsijukba, s bevitték a megyei kórházba. Órákig tartó operáció után sikerült az életét megmenteni.
— Megyek hozzá!
— Lassan a testtel! Még nincs vége a történetnek — fogta le Petre a barátja karját, amikor az felszökött ültéből.
— Mi lehet még? Engedj!
— Mondom, nincs még vége! — nyomta vissza a székbe Mártont. — A katona, aki rálőtt nagyon sajnálta a dolgot…
— Sajnálhatja is! Ha kezem közzé keríthetem…
— Szóval, gyakran látogatta a kórházban, s mikor kiengedték, itthon is. A nyáron szerelt le, most itt él a faluban, gépész a gazdaságban.
— Bánom is én! Kitaposom a beleit!
— Nem taposod te ki senkinek a beleit, ha még szereted, s tiszteled a régi szeretődet!
— S miért?
— Mert összeházasodtak, s már várják az elsőt…
— … Tölts még abból a cujkából!
Legutóbbi módosítás: 2009.02.13. @ 11:42 :: dr Bige Szabolcs-
