Berta Gyula : Pirulák

 

Úgy rémlett, akartam valamit tenni, valami fontosat. Valami fontosat, miel?tt korlátba kapaszkodva elmegyek a postaládáig.

Egy ideje már olyan gondolataim támadnak a történésekkel kapcsolatban, magam sem tudom lassan, mi a valóságos és mi nem, képzelgés-e csupán mindaz, ahogyan és ahol élek. Tudom, az öregedés miatt már fontos a lépcs?n a korlát használata. Ezt megel?z?en a korlát szerepét abban láttam csupán, hogy megvédi a lakókat, f?leg a gyermekeket a lezuhanástól.

Már tudom, nem csak a fiatalabb korosztály számára készült. Új távlatok nyíltak lelki szemeim el?tt, mikor ráébredtem, nekem is fontos és hasznos eszköz.

Mit is akartam? Valami feladatot kívántam elvégezni az el?bb, biztosan emlékszem, határozott céllal indultam el. Most nem emlékszem pontosam. Ez mégsem a valóság! – nyilall belém a gondolat! Néha, mintha elvesztené az ember a fonalat. Bárkivel el?fordulhat, tudom.

Valami érthetetlenbe keveredtem, mintha id?nként egy küls? er? nem engedné, hogy akaratomat érvényesítsem.

Fiatal koromban, a fantasztikus irodalom habzsolása során akadtam, néha ilyen történetekre, amit az írói fantázia hozott létre. Nevetséges lenne azonban, ha a valóság is tartalmazna ilyen eseteket, f?leg úgy, hogy mint szerepl?, én magam is részese lennék. Nevetséges gondolat. Remélem, nem fordul velem ilyen el?, mert ez egész világnézetemet rendítené meg.

Most mégis úgy t?nik, én cseppentem bele egy ilyen világba. Elhessegetem ezeket a negatív gondolatokat, ki kell mennem a postaládához. Levelet várok, benne egy recepttel.

Tegnap az orvosnál voltam… semmi bajom, de állítólag nem árt, ha az ember id?nként elmegy egy felülvizsgálatra. Nincs messze az orvosi rendel? lakhelyemt?l, így átballagtam, felülvizsgálatra. Talán beleférek a rendelési id?be, hiszen csak egy általános vizsgálatot szerettem volna, úgymint vérnyomásmérés, stb.

Meglep?en sokan voltak. Hallottam err?l valamit a rádióban is, valami járvány van kialakulóban.

Azért a sokaság ellenére leültem. Gondoltam, várok egy kicsit, mert sokszor el?fordul, hogy a váróban lev?k csak kis része beteg, a többiek csupán elkísérik beteg családtagjukat.

Leültem tehát és várakoztam Elképzeltem magamban, ahogy sorra kerülök. Erre még rengeteget kell várnom, tudom, mindig érkezési sorrendben hívják be a betegeket. Van kivétel is, ha valaki már el?jegyzésre jön, amit újabban már meg lehet tenni, csupán el?tte telefonon kell id?pontot kérni.

Milyen kár, hogy nem így tettem én is, most nem kellene várakoznom. Jaj, hova is tehettem a mobilomat, már reggel sem találtam. Mondtam is a feleségemnek, aki felhívott: ‘Ugye nem felejtetted el, hogy ma kell menned felülvizsgálatra?’

Az órám szerint tíz óra van. Nem mintha érdekes lenne, van id?m nyugdíjasként b?ven, de régi szokásom, hogy elég s?r?en megnézem az órámon, mennyi id? van.

Nyílik az ajtó, a n?vér újabb beteget szólít majd be. Meglepetésemre az én nevemet mondja! Megdöbbenve indulok az ajtó felé, vajon mit gondolnak rólam az itt várakozó betegek? Bizonyára azt hiszik, protekcióm van, hisz épphogy csak megérkeztem és a n?vér amint kijött, meglátva engemet egyb?l beszólít..

Bent a vizsgálóban a n?vér mosolyogva mondja, hogy örömére szolgál a mai pontosságom. Ez kicsit elbizonytalanít, vártak volna itt és pont ma? Talán pont engemet? Eszembe jut a beszélgetés, feleségemmel: már tudom, vártak rám, valóban.

Miután már el?készültem a vérnyomásom megmérésére, még megkérdezem azért minderr?l az orvost, mert igen furdalja a kíváncsiság az oldalamat. Különben is úgy tudom, id?sebb korban már jobb az óvatosság. Mosolyogva kérdezem ezt meg, a világért sem szeretném magamra haragítani, kedves, fiatal doktorn? az orvosunk.

Kérdésemre szintén mosolyogva, bólogat, igen, ma tíz órára vártak, a megbeszéltek szerint. Megvizsgál, miután a vérnyomásomat rendben találta.

Fel fog írni valami gyógyszert, receptre: azt mondja, ezt az én koromban nem árt, rendszeresen szedegetni, úgy naponta háromszor, legalább. Jó hatással van a memóriára, mondja. Nem bánná, ha a feleségem is szedegetné, úgyhogy fel is ír inkább kett? csomaggal, emiatt nem muszáj neki is idefáradnia.

Megköszönöm és elbúcsúzom t?lük. Rendes orvosom van. Olyan ember, aki tör?dik a betegeivel.

Otthon a feleségem csodálkozik a történteken, miután elmeséltem, mit mondott az orvos, de ha ezt mondta, akkor ezt kell tenni, ? ért hozzá.

Így el?veszem a zsebemb?l a gyógyszert. Nem gondoltam volna, hogy tényleg így kell tenni, olyan fura dolognak t?nik, de ha a feleségem is így vélekedik, lehet benne valami.

Miután hazatértem, feleségemmel – aki id?közben már otthoni teend?ibe kezdett – megbeszéltük, hogy legjobb lenne nap, mint nap szedegetni a gyógyszert, jobb lenne minél el?bb túl lenni a dolgon, nehogy esetleg feledésbe merüljön.

Már a második napja, hogy szedegetjük. A feleségem szerint – és tegnap is csaknem összevesztünk – még kétszer kell a doboz tartalmát összeszednünk.

Én úgy emlékszem, már csupán egyszer, hogy meglegyen a három. Na mindegy, a béke kedvéért, óvatosan még egyszer kiöntöm az asztalra. Ha nekem van igazam, legfeljebb el?bb jelentkezik a hatása.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Berta Gyula
Szerző Berta Gyula 0 Írás
Műszaki végzettségű, irodalom és művészet-kedvelő ember vagyok.(amikor forró nyári napon ködszerűen szurkálja bőrödet az eső; amikor segítséget kérnek és nem tudsz ellenállni...-az az én nevem)