Pozsa Ágnes : Amálka (1)

Kell-e szerelem a házassághoz?

Természetesen Amálka is úgy képzelte el kislány korában, hogy majd ott ül, s?r?n lefátyolozva, jobbján és balján egyaránt az udvarhölgyei – ugyancsak s?r?n lefátyolozva -, a királyfi mégis felismeri, mert „kétezer millió embernek sokaságból” is felismerné, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

 

Aztán telt-múlt az id?, és Amálka kezdte megsejteni a nagy büdös valóságot: tudniillik, hogy az élet nem habostorta.

– Valaki összekuszálta a mesét! – húzta rémülten magára esténként a takaróját. – Honnan tudjam, mi  a legfontosabb dolog az életben, ha semmi sem úgy van, mint a mesében?

A nagymama, aki napközben a szobában varrogatott, megsúgta Amálkának, hogy az a legfontosabb, hogy a köt? eltakarjon mindent.

Az anyukája, aki napközben folyton más gyerekekkel tör?dött, összehúzta a szemöldökét és azt mondta: az a legfontosabb, hogy meg?rizze a szüzességét!

– Mert különben mit adsz majd a férjednek? – tette fel a kérdést magyarázatképpen.

Igaz, ami igaz, Amálkának nem is nagyon volt más vagyona, csak a szüzessége, mert a hozomány már kiment a divatból, és azon a napon, amikor betöltötte a tizennyolcat, azonnal feln?tt lett, akir?l nem kell tovább gondoskodni.

 

És akkor jött a Tenkes kapitánya, majd a szexuális forradalom, és Amálkát elsodorták az események.

Az egyetlen vagyonát, el?re megfontolt szándékkal eljátszotta, de err?l mélyen hallgatott anyja el?tt.

Legszívesebben bebújt volna a nagymama köt?je alá, de megértésre ott sem számíthatott, hiszen a nagymama még csak utódnemzés céljából hált együtt a nagypapával. (Összesen hatszor – vallotta be a szemüveg mögül, és egy pillanatig, elborzadva tekintett a hímzésre)

Amálka értette a nagymamát, mert addigra rájött, hogy a szex tényleg borzalmas dolog, de nem volt mit tenni. Forradalom volt. Szeretkezni kellett, nem háborúzni. Mert a szex jó, a szex szabaddá tesz!

A negyedik próbálkozás után, Amálka belátta, hogy legjobb lesz, ha feladja a harcot, és megvárja a királyfit, aki majd megmenti ?t ebb?l az elátkozott helyzetb?l.

És ahogy az egy valamire való mesében történni szokott, egy szép napon megérkezett a királyfi Amálka életébe. Szegény legénynek volt öltözve, de ez ne tévesszen meg senkit. Azonnal megismerte Amálkát, pedig le sem volt fátyolozva!

Amálka ekkor már tudta, hogy a házassághoz szerelem kell, csak abban nem volt biztos, hogy felismeri a szerelmet, ha álruhába bújik. Ezért úgy döntött, hogy ez a szerelem, és ha szerelem van, akkor jöhet a házasság, és végre jöhetnek a gyerekek, és akkor majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Ám, mint tudjuk, az élet nem habostorta!

A szegény legényr?l kiderült, hogy valódi, a szerelemr?l, hogy nem valódi, a házasságról pedig az, hogy szörny? tévedés. Amálka megrettent a felismerést?l, hogy most már nemcsak a saját b?rét viszi a vásárra, hanem azét a két ártatlanét is, akit id? közben a világra hozott.

Amálkában felébredt a felel?sség és álmos szemekkel bámult a semmibe.

– Hogyan tovább? – kérdezte és nagyot nyújtózkodott.

– Kutyából nem lesz szalonna – sóhajtott Amálka, és megfogta a két gyerek kezét, a batyuba bepakolta a hamuba sült pogácsát, és elindult világgá.

Ment, mendegélt, míg egy nagy erd?be nem ért, annak is a kell?s közepibe, ahol a Favágó vágta a fát h?vös halomba.

– Hát, te mit keresel itt, ahol a madár se jár? – kérdezte csodálkozva, és szeretettel megsimogatta a gyerekek fejét.

Amálka rögtön tudta, hogy megtalálta az igazit, mert aki a gyerekek fejét simogatja, az rossz ember nem lehet.

Így éltek, éldegéltek, szeretetben, boldogságban. Adott nekik az isten még két, szép gyereket, s most már a Favágó értük vágta egész nap a fát, Amálka meg mézeskalácsot sütött a kerítéshez.

Hanem egy szép napon, bekövetkezett a baj.

Amálka felment a padlásra.

Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, csakhogy a padláson talált egy ládát. Nagyon öreg láda volt, megette a rozsda a lakatot, így hát Amálkának nem volt nehéz dolga: reszket? szívvel felhajtotta a tetejét.

No, és mit látott benne?

Bizony mondom nektek, egy könyvet látott benne:

 

KÖNYV A SZERELEMRÃ??L

 

Nem tudni miért, de Amálkát, valami furcsa érzés kerítette a hatalmába. Félve nyúlt a könyv után, elrejtette a köt?je mögé, leszaladt vele a szobába, és bedugta a nagy párna alá, hogy senki meg ne tudja, mi jár a fejében.

Esténként aztán, mikor mindenki békésen aludt, Amálka óvatosan el?vette a könyvet és kiosont a konyhába olvasni.

„Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot…,”

Amálka beleborzongott a gyönyör?ségbe.

„Légy eszel?sen boldog, vagy legalább légy nyitott rá. A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni.”

Amálka fülelt. Mintha mocorgást hallott volna. Becsukta a könyvet. Belepirult a gondolatba, hogy esetleg meghallja valaki, amit olvas.

Mikor ismét csend lett, kinyitotta a könyvet és tovább olvasott:

„Légy fülig szerelmes! Olyat találj, akit ?rülten szeretsz, és aki ezt viszonozza! Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél…” *

És ekkor Amálka felsikított.

 

__________________

 

* az idézet a Ha eljön Joe Black c. filmb?l való

 

Legutóbbi módosítás: 2008.12.12. @ 12:00 :: Pozsa Ágnes
Szerző Pozsa Ágnes 52 Írás
"Az élet ízét csak a bolondok ismerik" Ajar