Világok szilánkolódtak,
haltak lelkek, s ébredtek újak.
ő szenvtelenül szunnyadt.
Voltak csókok, jobbára hamisak
– álmok is, olyan csalfa cédák…
Hallgatott, míg lugasokon
lihegett a kikelet,
kussolt, még nem nevetett…
Mély szemében hamu gyűlt,
sok kopott kokott,
gondjaiktól nem látta a holnapot.
Most halk sustorgást gyanít,
formálja bénult szavait…
Legutóbbi módosítás: 2008.09.23. @ 09:08 :: Serfőző Attila
