Szeretném ha egyetlen hajszállá változnál,
hogy maradhass még kicsit ingemen.
Vinnélek magammal, míg a villamosnál
leseperne rólam egy nagykabát idegen
érintése, és tovasodródnál a macskaköveken.
Itt a város peremén, ahol nagy a szél
biztos felkapna, hisz' mindig akartál repülni.
De megtapadsz valami ócska kémény fedelén
sziszeg? villanydrótként elkezdesz hegedülni,
hogy veled daloljak, milyen a magány mocskába menekülni.
És felmásznék a romos házak tetejére,
majd röhögnék mert talpam alatt a táj a piszkos ködbe vész.
Asszociálni nem nehéz, a törött cserepek zenéje
olyan mint a feld?lt székláb reccsenése, ha az ember merész
s gúnyos szemében a megállt id? már szürke penész.
Szeretném ha örökre hajszál maradnál,
vak sorsom sodrott kötelének elpattant húrja.
Szeretném ha magasabbra szállnál a legszebb madaraknál,
majd követnélek, hogy szárnyam megtanulja
milyen lehet élni, bár ólomtollaim a föld visszahúzza.
