Galambos Viktor : Fénykép

*

 

 

A család legrégibb képei a fényképezés őskorában dagerotípiával készültek, meglepően jó minőségű alkotások. Hatalmas lencsés faszerkezetekben fényérzékeny lemezekre vették fel a gondosan beállított képkompoziciókat. Persze ezek technikai kivitelezéséről nincsenek személyes emlékeim. Csak a barna, vajszín árnyalatú levelezőlap nagyságú ismeretlen őseimet csodálhattam meg ebből a korszakból, ilyent azonban házilag senkinek nem jutott eszébe elkészíteni!

Nézegetem a saját gyerekkori fényképeimet is. Ezek kicsi, hatszor hat centis képek, némelyik szépia színű, másik egyszerűen fekete-fehér. Apám vette föl őket egy Voiklender tükrös dobozzal. Fentről kellett belenézni, de nagyon pontosan lehetett beállítani a képet. Egy filmre tizenkét kép fért, amit aztán Kaldor bácsihoz kellet elvinni előhívásra és másolásra.

Mire felcseperedtem, addigra már egy Agfa harmonikás gépe volt a családnak, ezzel kezdtem fényképezni. Ez szintén hatszor hatos képeket vett fel és beszereztem hozzá egy „laboratoriumi felszerelést”. 

 

– – 

 

A felszerelés egy porcellán tálból állt, amiben egy forgóhengerrel, amely a filmet az előhívó- vagy rögzítőoldatba mártva tartotta, miközben ide-oda huzigáltam. A felszereléshez piros lámpát is barkácsoltam egy üres konzervdobozból és valahonnan a másolórámát is beszereztem.

Ez a másolóráma egy fakeretből állt, egyik oldalán üvegablakkal, a másikon kis ajtóval. Az üvegre rátettem egy filmkockát, arra pedig egy fényérzékeny fotópapírt, be kellet csukni a hátsó ajtót, mindezt a piroslámpa fényénél. Azután jól elcsomagolni a többi fotópapírt és fehér fénnyel megvilágítani a rámát. A megvilágítás idejét el kellet találni, éppúgy, mint a felvételnél, a nyílás-beállítástól (blendne) függően.

Az első nagyítókészülékemet is fából barkácsoltam egy asztalos segítségével. A szükséges megvilágítási idő — a rossz minőségű, Szovjetunióból csempészett papírra, utóbb a román Flaro- és Azo-papírokra — sokszor félóráig tartott.

Azután kezdték behozni a Szovjetből — persze feketén — a 24×36 mm filmmel működő fényképező készülékeket: Zorki, Fed néven.

 

    

 

Ezek nagyon jók voltak, mert a Németországból elcipelt Leica gyárban gyártották őket, lemásolva a Leica gépeket. Hozzáférhetővé vált az előhívótank is és mivel a film már pankromatikus volt. Teljes sötétségben kellet befőzni a tankba, de előhívni, rögzíteni, már világosságban lehetett. Megjelentek az optikai fénymérők, amelyekbe kukucskálni kellet és a legutolsó látható számot megjegyezni. Ezt összehasonlítva a készülék oldalán lévő táblázattal, leolvashattuk a megfelelő megvilágítási időt. Később az exponometerek már fotocellásak voltak, és ezzel színes diapozitívot is lehetett felvenni. Az elsőt Pesten fényképeztem le, és mivel féltem, hogy két nap alatt nem fogják előhívni, németül beszéltem a fotósnál. Szegény nagyon kínlódott, hogy kézzel-lábbal megértesse magát…

El is készült a film másnapra, a botrány csak akkor tört ki, mikor a nyugta kiállításánál megkérdezte a nevemet és azt önkéntelenül jó magyaros hangsúllyal meg is mondtam.

Egy Csehszlovákiai kirándulásról nagyítókészüléket is hoztam, és most már azon törtem a fejemet, hogyan lehetne színes képet csinálni.

Nem volt könnyű dolog. Harminchárom színszűrőből kellett kiválogatni kettőt-hármat. Meg aztán, ha lehetett papírt kapni — nem volt vegyszer —, ha volt papír és vegyszer, nem volt film. Így aztán megmaradtam a színes diáknál, amit a fürdőkádban hívtam elő, hogy a hőmérsékletet rögzítsem, órákon keresztül.

 

Hihetetlen, hogy mindezek a nehézségek eltűntek az életünkből. A fényképezés hobby-ja megmaradt, de a film, fénymérő, papír, másoló, nagyító, előhívótank, vegyszerek, stb. már csak az emlékezetben maradtak meg.

A helyüket átvette a digital technika, a képeket CD-n, vagy DVD-n tároljuk, néha még ki is nyomtatjuk őket, színesek és szebbek, egyre ritkábban nézzük őket az albumokban és egyre sűrűbben a TV vagy computer képernyőjén. A két-három évvel ezelőtt vásárolt fényképezőgép már muzeális darab, bevonul az emléktárba eltett „Fed” mellé és még több pixellel, még nagyobb zoommal fényképezünk ebben a modern világban.

A digitális fényképezőgéppel is lehet kísérletezni, természetesen szoktam is, de a „barkácsolás” elemi öröme valahogy elmarad.

 

szerkesztette: Verő László – 2007. április 5., csütörtök, 07:20

Legutóbb szerkesztette - Galambos Viktor
Szerző Galambos Viktor 43 Írás
Temesváron születtem, és éltem ötvennégy évig. Pár hónappal a forradalom előtt vándoroltam ki Izraelbe. Haifán dolgoztam egy tervezőintézetben, és nyugdíjazásom után költöztem ki ebbe a csendes kis faluba - amely a Carmel hegy alján fekszik, szőlőkkel és gyümölcsöskertekkel körülvéve. A falu Tokaj testvérfaluja. Sokszor jönnek a tokaji szőlőtermesztők látogatóba, ilyenkor nagy örömmel működünk közre - mint tolmácsok - a többi öt-hat magyarul beszélő falubelivel együtt. Innen is járnak Tokajba, de még nem volt alkalmam részt venni a küldöttségben.