Sokszor úgy gondolom, hogy az élet is valami ilyesmi…. Aztán mindig olvasok valami vidámat.
Óriási hegycsúcsok hósipkái között,
Kiscsillagok alatt a nagyvilág fölött,
Bárányfelh?k úsztak szomorún, szabadon,
A köveket siratták egy bús ?szi hajnalon.
A mozdulatlan kövek sóvárogva nézték
A könnyez? felh?ket, a messzeség kékjét –
Egy büszke k? „szíve" hatalmasat dobbant,
Alatta a hegy morogva megmoccant.
Elindult a kavics, s vele ezer szikla,
Csillogva táncoltak, mint ezernyi szikra.
Gördül? kövek, a szabadságot hitték
Rózsaszín álmukat…. a sötét mélybe vitték.
