Tavaszod hó alatt.
Álmok nélküled –
mint földre gyűrt avar.
Lassú, puha ködben
eltéved a hajnal.
Rigócsőrbe dermedt reggelek,
gémber kéz őrizte szeder-íz,
kávé mellé nem zizzen az újság
(nyirkos papír soha nem zenél),
eltűnt fenyők hegyén
szarkák csak sejlenek,
mindenhol megtalál
az ízületbe sajgó csöndhideg.
Egy árva citromfű-árnyék
elég volna…
