A külvilág hangos, tolakodó, er?szakos: tévéreklám. Az Én már akkor se maradhat magára, ha nagyon akar. S akkor sem foglalkozik mélyen magával. Nem is ért?je önmagának, hisz sosem tanult magára figyelni, ügyelni. Meghal végül úgy, hogy alig tud magáról valamit.
Vajon kit ismerek, aki legbelül, saját hangján, magáról meditálna, a saját trénere lenne? Ebben a nagy zsivajban mind több a halál-magányos ember, és nincs lelki ideje-tere ezt észrevenni. Csak ha nagy bajba kerül. S ritka mai m? segít ebben. A bestsellereket a katasztrófa-közelien fejlett világban már jórészt teamek, csapatok írják. Épp úgy kollektív m?vek, akár a filmek. Csapat építi föl a cselekményt, profik szállítják a borzongást, az izgi fordulatokat, a hideglelést, a titkot, a szexet, a humort. És persze zseni-team, Shakespeare-team nem szervezhet?. A piaci világsikereket láthatatlan vállalatok szállítják. S ahogy a f? márkáknak, ahogy a politikáknak van reklámarcuk – szerz?i neve, személyisége, bajusza vagy mellbimbója is van a cégnek, s kalandjai, perei, balesetei, valahogy úgy, ahogy a politikában a nagy er?csoportnak is van arca, neve, életrajza. Ronald Reagen, Bush, Putyin, mit tudom én. Mert a személyiség érthet?bb egy politikai trösztnél.
Hogy miért kell a Logo-nak ujjlenyomata, DNS-e, felismerhet? ember-hangja legyen? A Spiegel valamikor megpróbálta bevallani, hogy egyeztetett nagyüzemi akarat diktálja a lap nagy részét, s a sztárok kivételével senki nem adhatta a nevét az írásához. A kísérlet megbukott, az olvasók még túlságosan megszokták, hogy egyéniségek szólnak hozzájuk: nem szerették a zömmel névtelen lapot. A Spiegel visszatért a szignókhoz, az azonosítási jelekhez. Új, hagyománytalan érdekességmagazin viszont már jóformán szerz?tlen. Ahhoz, hogy „atombomba ölte meg a dinoszauruszokat", „belül üreges a föld, és ott egy másik emberiség él", nincs már szükség szerz?re. Az olvasót már nem is érdekli, hogy ki írta.
A nagyiparian sokszorosított környezet az er?s személyiségjegyeket csak a sztároknak és a hatalom-tulajdonosoknak „engedélyezi". Hatalomtulajdonos nemcsak a diktátor, hanem a keresztapa is. Mi, többiek kushadjunk. Éljünk kórusban, s figyeljük a karmester pálcáját.
Egyéniségnek lenni sokkal nagyobb szabadság, mint saját magánrepül?gépünkkel egyedül repülni. Még akkor is, ha gyönyör?, halk és gyors a gép, és Szokratésznek kereszteljük.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: Bodor Pál (Diurnus)