baratfalvyzsolt
Vezetéknév
baratfalvyzsolt
13 év 3 komment

Rozsdás kerítés öleli át az elhanyagolt, gazzal ben?tt kertet. A nyikorgó kaputól töredezett, régen talán fehér, de mostanra már szinte elfeketedett k?vel kirakott ösvény vezet a kis lépcs?ig a ház ajtajához. A bejárati ajtó fölött egy éjjel-nappal halvány vörösen pislákoló ég? fénylik, de már régóta nincs annyi ereje, hogy világítson is.

Az ajtó viszont nem nyikorog, ahogy kinyílik. Csendes és olyan akár a ház. Kívül kopottas, mállik róla az a maradék festék is, amit a fa még magán t?rt eddig, ám belül a szépen mázolt, kis ablakán függönyös szépség. A ház is ilyen; a világnak ódonságát, elhanyagoltságát mutatja, ám belül ápolt, frissen festett, mégis puritán berendezés?. A szobában egy szekrény, egy asztal, egy szék van és a falból, egy sorban 12 óriási ég? n? ki. Az a szék az ablak felé fordítva az utcára nézne, ha a sötétít? függönyt?l ki lehetne látni rajta.  

A székben egy nagydarab, kövér ember ül, és kenyérhéjat eszik a hasára morzsálva. Szemei az ablakra merednek, de nem lát semmit, csak bámul. Talán nem is gondol semmire. Az arca mindesetre nem árulkodik arról, amit gondol, vagy érez.

Csend van az egész házban, még egy légy sem duruzsol sehol. Csak a kövér ember szuszogása hallatszik.

Egyszer csak villogni kezdett az egyik ég? a falon. A kövér ember, mintha csak érezte volna a felforrósodó ég?t, megrázkódott és súlyához képest villámgyorsan felpattant. Rá se nézve az ég?re lépett oda a szekrényhez és kihúzta az egyik alsó fiókot. Tele volt gumikeszty?kkel eredeti csomagolásban. Mintha egy gyors mosoly futott volna át az arcán, miközben kivett egyet, kibontotta és zsebre vágta. Elindult a kijárati ajtó felé.  

Lefelé lépkedve a lépcs?n leért a kertbe. Gyorsan hátra sietett a sufnihoz és már hallotta is, amit ilyenkor szokott. Már nagyon vágyta ezt a hangot, tudta hogy megint jót tesz. S?t csodálatosat. Évekkel ezel?tt jött rá, hogy mi az élete értelme, miért küldte a sors a Földre. S?t talán Isten… biztos, hogy Ã??. Szinte elédobta unalmas életének megváltását, mikor meglátta, ahogy két gyerek kínozta azt a szerencsétlen macskát. Érezte, ahogy feler?södik a szél, és meg mert volna esküdni rá, hogy hallotta fentr?l Isten hangját:

„Tedd, amit kell és tudd azt, hogyan kell." És attól a naptól kezdve tette is kötelességét.

Hátraért a sufnihoz. Iszonyú macskavinnyogás hallatszott bentr?l. Belépett és a hang irányába fordult.

– Azért jöttem, hogy megmentselek… Téged is.

A látvány más embert kiborított volna, de a kövér ember örült. Egy macska verg?dött a lecsapó csapdában. Eltörte a gerincét. A kövér ember halkan dudorászott, miközben kivette a macskát a csapdából és lement vele a pincébe. Szerencsétlen macska csak lógott az óriási kezeiben és fülsüketít?en sírt. Hatalmas csattanással záródott mögöttük a pinceajtó.

– Boldog vagy igaz? Megmentelek a földi szenvedést?l, csak egy kicsit várjál még. Tudod, irigyellek titeket, megmentetteket. Találkoztok Vele és a többiekkel. Haha. Kár, hogy nekem még sok dolgom van itt lenn, mert szívesen mennék veled.

Letette, egy a pince közepén lév? asztalra. A falakon mindenféle furcsa eszközök lógtak egy-egy rozsdás szögr?l, és bár a félhomályban nem látszódik tisztán, de valószín?leg vér száradt mindegyikre. A kövér ember levett két kampót a falról.

– Ne félj, Ti mindig a mennyekbe kerültök és úgy csinálom, hogy az összes életed elvesszen.

Felhúzta a gumikeszty?ket, és kezébe vette az asztalra készített kést. Ezután, mint egy pantomimm?vész, olyan finoman mozgott. Elvágta a macska torkát, körbe a feje alatt. Csend lett. Beleakasztotta a kampókat a b?rbe, és húzgálni kezdte a farka felé.

Másnap felöltötte a legszebb ruháját. A pszichiáteréhez készült. Sajnos az emberek nem értik meg tette nagyszer?ségét, ezért kénytelen hazudni és titokban cselekedni. Egyszer meglátták, mikor még tapasztalatlan volt a megváltásban. Az ostobák azt hiszik az angyalok, és Isten végzik azt. Pedig nem. És egyszer biztos, hogy eljön értük is, ha megérdemlik, egy olyan valaki, mint ?, csak az a Valaki, az emberek megváltását végzi majd. A kövér ember már nagyon várja az ? Megváltóját. Biztos, hogy az lesz élete legdics?ségesebb napja.

Odaért a kórház elé. Még egyszer végignézett magán, majd belépett. Bejelentkezett a portán, ahol pár telefon után beengedték és elmondták neki a szokásos útvonalat a szokásos ajtóhoz. „Azt hiszik hülye vagyok. Már ki tudja hányadszor vagyok itt és mindig elmagyarázzák az útvonalat – dohogott magában, miközben a doktorn? felé tartott." Bekopogott. A doktorn? nyitott ajtót.

– Üdvözlöm. Örülök, hogy látom – mosolygott a kövér emberre, aki belepirult az utolsó mondatába. Az öreg nem szólt csak biccentett egyet és leült a szokásos, elny?tt, kopott, b?rfotelba. – Hogy vannak a macskái?

– A doktorn? tudja jól, hogy már nem foglalkozom állatokkal.

– Dolgozik már?- tette fel a kérdést a doktorn?, úgy mellékesen, mintha nem is érdekelné a válasz. – Egy hónapja munkanélküli, igaz?

– 37 napig voltam egészen pontosan, de tegnap óta egy temet?ben dolgozok, mint éjjeli?r. Váltásban leszek egy öregúrral.

– Gratulálok. Ez egy fontos lépés a cél felé. Mert a célunk a…- felvitte a hangsúlyt – … a teljes gyógyulás.

Egy órát beszélgettek még, majd a doktorn? felírt gyógyszereket és odaadta az ajtóban a vényeket.

– Szedje rendesen – mondta és bezárta az ajtót.

„Ha hinne az Útban párom, lehetne."

Hazafelé menet ? se tudta miért, de megint az emberi Megváltó jutott eszébe. Vajon ki lehet az? Isten szemében tetszet?sebb, amit ? tesz vagy egyenl?nek tekinti ?ket? ?hogyan csinálja? Elkábítja majd el?tte vagy tudatánál lesz? Csupa kérdés, de választ majd csak akkor kap, ha eljött az ideje megtérni Teremt?jéhez. Elgondolkodva sétált az utcán és nem is figyelte igazán, merre járt, pedig ez nem volt rá jellemz?. Mindig ugyanazon az útvonalon közlekedett és próbálta ezt ugyanabban az id?pontban megtenni nap, mint nap. Nem tudja miért, de ez a nap valahogy más, mint a többi. Nem tudná megfogalmazni, de valahogy másképp érzi magát, mint szokta. Sebaj, eltelik majd ez a nap is és lesz ideje kitalálni, hogy mi játszódott le benne.

Egy kis sikátorba tévedt és csak jó negyven méter után ébredt rá, hogy hol jár. Megállt, elgondolkodott, hogy tovább menjen, majd hirtelen elhatározással megfordult.

– Add ide a pénzed, te szemét.

Három fiatal suhanc állt vele szemben egy-egy élesnek t?n? késsel. Elfutni nem tudna, ha meg kiabálna, ki tudja, hogyan reagálnának. A támadók egyre idegesebbnek t?ntek. A kövér ember nem reagált és ezzel meglepte ?ket. Mindhárman kiabálni kezdtek. Az öreg nem mozdult erre sem. Elkezdtek hadonászni a késekkel.

– Meg akarsz halni, dagadt?

– Nem – válaszolta egyszer?en.

Az egyikük, mintha csak erre várt volna, szúrt.

„Kinek a vére ez? Az nem lehet! Nem! Nem jött el a Megváltóm. Ez egy senki volt. Isten nem engedi… nem engedheti… fáj. Nagyon fáj… Istenem segíts rajtam. Mindig tettem, amit akartál. Segíts most rajtam, ahogy én segítettem… Mi ez a fény! Ki az ott?

– Végre találkozunk ember! – Furcsa, mély hang volt.

– Nem látlak tisztán. Ki vagy? – kérdezte, pedig tudta, hogy Isten egyik angyala.

– Nevezz úgy, ahogy akarsz, bár ti emberek leginkább sátánnak szoktatok hívni.

13 év 7 komment

Lassan kinyitotta a szemét. Hihetetlen fáradtságot érzett, és ahogy múltak a másodpercek úgy n?tt a fájdalom testében. Mikor már hosszú órának t?nt minden pillanat, kezdett tisztulni a világ körülötte. Lassan kirajzolódtak a színek, a formák. Az árnyakból felismerhet? alakok, alakzatok lettek.  Izzadtság csorgott a szemébe és már lendítette is a bal kezét, hogy letörölje, de nem érezte, hogy mozdult volna. Mintha zsibbadtság járná át testét. Jobb karja ugyan engedelmeskedett akaratának, de piszkosul fájt. Kínlódva törölte meg izzadt homlokát, látása kitisztult és rémülten nézte véres kezeit. – Az enyém! – döbbent rá. Hirtelen a fájdalomtól elvörösödött a feje, majd kicsit enyhülni kezdett. Az eget látta maga fölött – de miért?? – végignézett magán és üvölteni kezdett, ahogy a torkán kifért. Üvöltött, amíg bírta, majd csendesen sírni kezdett, mint egy kisgyerek. Hosszú id? kellett, mire derengeni kezdett, mi történhetett. Már mindenre emlékezett.

Reggel munkába jött az építkezésre. Felküldték az emeletre. Ott dolgozott, majd kilépett az állványra, amivel valamelyik üt?dött akkora bakit követett el, mint egy víziló. Akkor hallotta meg, hogy a nevét kiáltják, de mire odafordult volna már elsötétedett minden.

 

Egy munkagép alatt feküdt, ami deréktól lefelé elfedte a testét. A vér tovább csorgott a szemébe, de ez ekkor már nem érdekelte, szinte automatikusan törölte a jó karjával. Ekkor jutott eszébe, hogy megnézze a másik karját is. Több "S" kanyart látott benne, ami legalább három törést jelenthet. A pánik teljesen eluralkodott rajta, ráadásul a kollégák sem értek oda hozzá, mert elzárta útjukat a szétesett munkagép darabjai és a leszakadt épülettörmelék.

Tulajdonképpen csoda, hogy él.

Az építkezés déli bejáratánál feküdt. Pár ember az északi kaputól kiindulva, az óriási területet megkerülve rohant a segítségére, míg a többiek a torlaszt bontották. Pánikszer? kavarodás. Mindenki igyekezett, de nagyon lassan haladtak, rengeteg volt a rom és a por.

 

Az építési területre ekkor lépett be felesége az ötéves kislányukkal. Nekik még nem t?nt fel, hogy történt valami. Csend volt, súlyos, csend, amib?l csilingel? gyermekhang szólt hozzá.

– APA. Hol vagy?

Amikor csak tehették együtt ebédeltek és most is ott volt kezükben az ebéd, kicsi kosárkában. A kislány kipirosodott arccal szaladt beljebb, édesanyja közben valamit kiabált utána, de a gyerek nem tör?dött vele. Egyszer csak megtorpant, nem szólt semmit csak nézett el?re. Kicsi arcából kifutott a vér. Hófehér lett. Édesanyja gondolván, a gyermek az ? szavára állt meg, lelassított, de közben tovább beszélt hozzá. Az apa ekkor vette észre ?ket.

 Apa és lánya, meredten nézték egymás szemébe. Apa is csak most értette meg mekkora a baj. A kislány agya kikapcsolt, és mint egy jégszobor állt ott mereven. Anyja ekkor érte utol és még mindig mondta a magáét. Amikor letérdelt hozzá nem értette mi történt, csak átvillant az agyán, hogy valami komoly baj van. A gyerekét rázta, pofozta és kiabált hozzá. Semmi nem segített. Csak ekkor pillantott fel, hová is néz a gyermek. Felsikoltott. Kézen fogta a kislányát és sírva rohanni kezdett a férje felé, aki üvölteni szeretett volna, de egy apró hang se jött ki a torkán. Aztán már nem er?lködött, csak a könnyei folytak. Egyre gyengébbnek érezte magát, már megint csak homályosan látott és csak árnyak és fények váltakoztak el?tte. Érezte, ahogy felesége simogatja, talán beszélt is hozzá, de már nem értette.

 

Egyre távolodott a baleset helyszínét?l, de kislányát és feleségét látta, ahogy mellette térdelnek. Bárhová is tart az útja ennél rosszabb nem lehet.

baratfalvyzsolt még nincsenek barátai.
Minden regisztrált olvasó csoportja, egy várószoba a szerzők közé, a naplóba írtak után szavazhatók be a szerzői státuszba és egyúttal ...