Be mikor még nem voltál!
Milyen béke honolt még.
Álmodni, sem álmodtál.
Milyen jó volt akkor rég!
Gyarló vagy, és egy förtelem!
Körbe nézek, s csak jajgatok!
Nincs benned egy csepp értelem!
Elferdült majom fajzatok!
De kérve kérlek Istenem.
Bocsáss meg most még nekem.
Fáj! De lehunyom szemem.
S összekulcsolom két kezem.
„Legyen béke az emberen”
Mert én békémet nem lelem!
—————————–
Szia Laci! Mint egy időzített bomba. Ez jutott elsőre eszembe, míg olvastalak. De hiába vártam a hatást, vagyis azaz igazi robbanás elmaradt.
– Az első sor, első szavával nem tudok mit kezdeni. Miért is? Minek is az a „Be”?
„Be mikor még nem voltál”
– Nem azzal éred el a „hatást”, ha minden sor végére írásjelet teszel ki. Az olvasó érzi, ha…, hisz a verset úgy kell megírni, hogy érezze az olvasó, mikor fáj, mikor sajdul, és mikor üvölt a vers. Nem kell, nem szép, ha minden sorát „lezárod”. Engedd az olvasót bolyongani a sorok közt. Így csak megtorpan, falba ütközik, s csak egy „lista” lesz belőle.
Érzem benne a dühöt, a tehetetlenséget, a keresést, de tartalmilag sajnos nem mond sokat a vers.
Ezen még dolgoznod kell
Üdv.
Hajnal
Egyik közeli ismer?sömnek írtam.
Ha azt gondolnád,
Tudod milyen az élet.
Ha azt hiszed, ismered,
Sajnálom, de tévedsz.
Megismerni, elfogadni,
Talán csak benne élni.
Vagy vele sodródni,
S mindig csak félni.
Ismered a világot?
Küls? és bels? világod?
Vagy lelkednek,
A gyümölcsét is kivágod?
Hogy érzed magad,
Mikor bántanak?
S milyen érzés,
Mikor áldanak?
Dúlnak gondolataid,
Mindig csak keresel.
Kutatod az okot,
S a végén csak elesel.
És azt kérded.
Miért bánt téged az élet?
Miért folyjon mindig,
A Te véred?
Düh támad benned,
S keser?ség lep el.
Összetörsz teljesen,
S végül megint elesel.
Talpra kell állni!
Ezt kiáltod magadnak.
De er?d nincsen,
S barátaid nem maradtak.
Úgy gondolod,
Elveszett minden.
Egyedül vagy,
S már senkid sincsen.
De ne add fel!
Soha nem szabad.
Talpra kell állni,
Mert lent maradsz.
Hidd el nekem,
Tovább tart a fájdalom.
S a megoldás akkor jön,
Mikor te akarod.
Egyedül rajtad áll,
Mikor vagy kész feln?ni.
S megállni a helyed,
Mert esélyed felh?nyi.
Nehéz id?szakban,
Nehéz megállnia helyünk.
Megismerni az életet,
Nem kis munka nekünk.
Emberek vagyunk,
S hibázhatunk.
Hibáinkból tanulunk,
S abból építjük várunk!
Tehát ne keseredj el!
Ha hibázol párszor.
Hozzád tartozik a hiba,
S bánat mit éreztél vagy százszor.
Az életet kiismerni,
Teljesen lehetetlen.
De megérteni, s felfogni,
Viszont szükségtelen.
Mert felhasználni,
Azt se tudnánk többre.
Amikre képesek vagyunk,
Azt megtesszük örökre.
Kedves László;
elkezdtem bepirosozni a lapos, igénytelen nagyokos megállapításokat, tanácsokat, közhelyeket.
Persze, az irodalom nagyja is ilyen – csak eredetibb a megfogalmazás.
Ezek nagyon gyerekesek, ezeket inkább ne tegyük fel.
Ezer üdv:
Gyuri
