4.)
Nem maradt el a beszélgetés, csak áttolódott egy másik napra. Akkor is csak általánosságról beszélt Aladár, viszont bejelentette, hogy reggel a laborban kezdenek a Dezső doktornál.
Megtörtént!
Ők a labor vizsgálati eredményeire vártak és a délelőtti időtöltésnek a reggelizés és a szeretkezés keverékét találták alkalmasnak. Csak ebéd után érkezett meg a laboreredmények e-mail-je, amit a fiú a többi vizsgálattal egybevetve hosszasan vizsgálgatott. Aztán izgatottan kérte a lányt, hogy készüljenek mert a Dezsőhöz mennek.
Ott már várta őket dr. Romhányi János prof. is, de már az üdvözlések rávilágítottak arra, hogy a rímhányó nem hajlandó tudomást venni a fiatal doktorról.
A beszélgetés kezdeti izgalmát alaposan átszőtte a prof ellenszenve, amit – Viola túlérzékeny idegállapota azonnal megérzett – és halkan beszélni kezdett. Szavai eleinte egyértelműen a profnak szóltak, de aztán lassan a halknál is halkabbra csendesedve mintegy önmagának beszélt. Igaz, hogy akkorra már mindenki elnémult és csak őrá figyelt, pedig közben a fejét már a vállai közé húzta – szinte csak motyogott.
– Talán meglehet, hogy én nem élhetem túl a betegségemet, de ha Aladár doktor úr talál majd valami megoldást akkor mások – másoknak majd lesz lehetősége, és akkor az én életem sem ingyen elvesztegetett semmiség.
Ha maguk összeraknák a tudásukat és nem személyes sérelmek vezetnék a tetteiket, akkor talán, talán – még én is megmaradnék, még lehetne esélyem… és lennének majd gyerekeim… hogy értelmet kapjon a létezésem!… és a szüleim sem sírnák ki a szemeiket olyan nagyon feleslegesen.
Mert sírnak, élőt siratnak – pedig csak felolvasták a halálos ítéletemet, de még nem haltam meg.
A lány kihúzta görnyedt testét és felállt.
– Maguk hiába írtak le engem, mert nem halok meg – azért sem! – addig nem ameddig azt az én doktorom meg nem engedi!
Viola hirtelen mozdulattal előre lépett és teste körülölelte a fiút, de úgy ahogyan a sortűz elé állított gyermekét öleli az anya azért, hogy a testével felfogja a gyilkos golyókat.
– Hiába fordultak ellened – én majd megvédelek, te csak törd a fejed és dolgozz. Amíg én élek védeni foglak és nem lesz hiába… ugye nem?… ha meghalok az sem, mert akkorra már tudni fogod, hogy mások hogyan élhetik túl ezt a szörnyűséget.
Elfordult a prof, és valószínűleg bogár szállt a szemébe a szemüvegen keresztül mert erősen törölgette, Dezső meg békésen ült a helyén.
Ő tudta, amit a barátja még nem. Tudta, hogy ennek a lánynak a szerelme nem csak neki, de az emberek sokaságának, azoknak is szól, akik reményüket vesztetten kuporognak a rájuk leső ma még gyógyíthatatlan betegség és a halál előtt.
Lassan újra kezdődött a férfiak beszédje, de a hangnem már megváltozott.
Röpködtek a latin szavak és a különböző számértékek, a vita lassan felhevült. Ismétlődtek a szavak, a számok, és cserélődtek az adatokat tartalmazó iratlapok.
Viola összekuporodott és észrevehetően máshol jártak a gondolatai mint ahol a teste volt, viszont a doktor urak megváltozott beszédmodora egy idő után visszahozta a jelenbe, ugyanis értetlenség és már-már rejtett reménykedés volt a szavaikban.
Aladár meg oda lépett a lányhoz, átölelte és igen alaposan megcsókolta.
– Baj van kisasszony! Úgy néz ki, hogy egyenlőre el kell halasztania az én alapos elverésemet. Kell! – mert furcsa dolgok vannak azokon a papírlapokon – bökött fejével a kiterített leletek felé és folytatta.
Az első lelet után igen permanens volt a rosszabbodás, de a legutóbbi és a mai értékek szinte azonos szintet mutatnak. Ez arra enged következtetni, hogy megtorpant a romlás, csak azt nem tudom, vagyis nem tudjuk kitalálni, hogy a jelenségnek valamelyik gyógynövény, vagy valami más az oka.
– Bocsánat kisasszony hogy közbe szólok – mondta a prof – de elég sok betegem volt már akik hasonló esetekben nem kezdtek stagnálni, pláne nem esetleg javulni. Azért mondom hogy esetleg, mert most nincs még bizonyíték arra, hogy ez már a gyógyulás eredménye lenne.
– Bocsánatot kérek a közbeszólásért, de nem tekinthető bizonyítottnak az ellenkezője sem – mondta Dezső.
Igaz! – lehet ez is-az is, de abban egyetértek, hogy ilyent még én sem láttam, ilyen tartalmú leletről nincs tudomásom.
– Kincsem, kérlek bocsáss meg a fiúknak! – nyilván a te szépséged zavarta meg a tisztánlátásukat.
Őket feleség, gyerekek, meg unokák várják, és már sietnének haza, meg én is, mert azt a nem „nászi” eseményt már nagyon megkedveltem, és közeledik az esti ideje.
– Szinte érthetetlen, hogy ilyen komoly tudós embernek mint amilyen te is vagy, ha jól sejtem, csak „azon jár az esze”, például az én gyógyításom helyett. De nem baj és nem is verlek meg, mert „azt”, te velem akarod csinálni, igaz a gyógyítás terhére, de legalább szép halálom lesz közben.
– Részben nem úgy állnak a dolgok, hogy rövidesen halnod kellene, másrészt pedig nem „a-helyett, hanem a-közben” csináljuk a nászi éjt vagy tudom is én már hogy mit, mert nekem most már távol jár az eszem.
Ugyanis én holnap elmegyek – a „hajléktalan” útra kel – megyek gyűjtögetni.
Ami növény még van azt beszortírozom az éjjel, te pedig köteles vagy a teákat megfőzni, és meginni.
A tavasz-nyárelő növényeit megrendelem, azokat kiszállítják, neked csak át kell venni, hagyok pénzt és kulcsot a lakásomhoz, mert oda szállítják és megmutatom hova rakd őket, hogy a gyógyító erejükből ne veszítsenek.
Én meg megyek és összeszedem amit a rétek, az erdők mélye, a mocsarak, a lápok még őrizgetnek nekünk.
Úgy gondolom, hogy három- öt nap kell az eredményes gyűjtögetéshez, aztán megjövök. Akkor a dokik segítségével megpróbálunk rájönni a leghatásosabban gyógyítókra és azokat majd gyűjtetjük, mert kellenek másoknak.
– Fiam! – elég a szómenésből! – mondta a prof. Tesszük majd amit kell és lehet, de nincs oka most az álmodozásnak.
Ha a kisasszony megengedi, távolléted alatt személyesen is meglátogatom reggel-este, ha nincs okom aggodalomra akkor nem zavarlak, ha lenne ok akkor hívlak.
Mához a harmadik nap reggelén a kisasszony idefárad a Dezsőhöz, aki személyesen fog vámpirkodni, meg pisit gyűjteni, és délután közösen elemzünk.
Ha megjössz akkor személyesen, ha nem telefonon fogod az eredményt és az értékelést megtudni.
Más fontos most nincs, menjünk a dolgunkra, mert van akit a család, másokat meg a vetett ágy, vagy a látogatók várnak.
Hamar véget ért a búcsúzkodás és Viola megérezte, hogy ami történt, az nem orvos-beteg, hanem a barátok búcsúzása volt.
Hazafelé menetben a lány egy „rövidke” bevásárolást csinált, kicsit több mint háromnegyed óra alatt, aztán siettek az esti szeretkezésre – mert a délutáni ideje már elmúlt – vagy szükség esetén a szülők megvendégelésére.
Kipakolásnak is követnie kellett a bevásárlást, ami megint időt igényelt, közben megérkeztek a szülők. A családi vizit hangulata eléggé feszélyezett volt.
Egyrészt, mert ki tudhatja, hogy a jelen milyen jövőt hoz és a mostani öröm után milyen lesz a sírás, ha csalfának bizonyul a remény.
Másrészt az asszonynak ellenszenves volt Aladár doktor úr, mert ő látta más állapotában, és emiatt a férjet is erősen korlátozta az asszonya véleménye sajnos.
Azonkívül meg arra is gondoltak, hogy miért is higgyenek egy vadidegennek, aki mondja magát doktornak is, meg nem is.
Hát orvos? – vagy nem orvos?
A szülői felügyelet után nekiláttak az elmaradt, meg a jövőben majd elmaradó, a nász szót helyettesítő cselekvésnek. Azért ettek is, ittak is amikor eljött azoknak az ideje, és ivott Aladár is, de csak keveset, hogy osztozzon a rosszízű lé élményében meg aludtak is egy csipetnyit.
Reggel útjára indult a fiú – három nap, vagy öt? – ki tudja!
5.)
Se három, se öt, hanem pontosan négy és fél nap lett a távollét, de ami a nászi… vagy mit tudom én milyen dolgot illeti, ‘azokat’ éjfélig alaposan bepótolták, nem a soron következők kárára. Ráadásul még a „hajléktalant” is sikerült formára igazítani, a másnap reggelre megígért, professzori látogatás idejére.
Szinte figyelmen kívül hagyták a lány jelenlétét a férfiak, mert a vizsgálatok számadatait legalább tucatnyi összevetésben vizsgálgatták.
Dezső doktor pedig telefonon értesült Aladár doki megérkezéséről és a másnap találkozás időpontjáról, amit a prof is tudomásul vett.
A délelőtt békéjét egy váratlan szülői látogatás zavarta meg, aztán jött az ebéd ideje és „annak” a folytatása, amit nem tudunk pontosan megnevezni, mert hogy nem nászi … az biztos – vagyis egyelőre nem az!
A vacsora után a besötétedő szoba meghitt melegében mégsem „az” folytatódott, hanem Aladár a nagyfotelban lábát a másik karfára fektetve ült, és ölébe ölelte a lányt.
– Viola kedvesem, vagyis lehet, hogy szerelmem, de ezt nem mondogathatom, amíg biztos nem lesz, hogy elversz, vagy nem. Mert azt be kell látnod, hogy nem élhetek állandó ‘verésrettegésben’!
Buta vagy te doki, buta, mert én már játszásiból sem gondolom, hogy én téged…! – mert én téged csak szeretni tudlak, most már értem, hogy milyen érzés a szerelem. Amikor nem voltál itt, én legtöbbször azt éreztem, hogy mellettem vagy és nem felejtettem el egyetlen teaivási időpontot sem, de a főzelékembe is belefőztem a növények összetört porát, mert nem akartam elpocsékolni.
Nahát – így szépen elvoltam veled egész nap, valójában nem voltál itt, de mégis a lelkemben voltál.
– Ami azt illeti valójában itt voltam veled, mert állandóan terád gondoltam, de nem az eszemmel, azt a növények begyűjtésére használtam, hanem a lelkemmel.
Aztán megtörtént a baj! – rájöttem, hogy nem lehetek szerelmes a betegembe, mert akkor a túlzó aggodalom, miatt eltolok valamit és abba belehalhatsz.
Hát ez történt! – és azért mert a szerelem vaksága miatt hibázok, nem foglak elveszíteni!
A lány felkapta a fejét és félre is billentette aztán mielőtt a fiú megszólalt volna beszélni kezdett.
Na akkor itt az ideje most, hogy a térdemre fektesselek és jól elfenekeljelek – ha már az arcodat félted és nem akarod, hogy felpofozzalak!
Megteszem! – ne félj! – fájni fog! – de sajnos nekem is, meg lehet hogy bele halok, hiszen szeretlek, akkor meg miért is lenne okom, hogy elverjelek.
Ja! – persze már tudom is az okot!
Mond csak meg nekem, hogy ki az én orvosom?
Ne szólj, majd én mondom, a ‘rímhányó’ prof úr!
Ugye hogy ő és nem te, tehát? – miről is akarsz lemondani? – csak énrólam, csak úgy és azért, hogy te ne hibázz! – mond akkor miért vannak ott ők, a prof, meg a Dezső doki?
Na kezdjél beszélni mert máris készítem a térdem, ha nem tudsz magyarázatot adni nekem.
– Kérlek! – Könyörgök, ne verj meg, mert neked megint igazad van, te a Romhányi professzor úr betege vagy, én csak kísérletezek hátha találok valami módot a leukémia gyógyítására, kizárólag mások számára, de lehet, hogy te is ‘belegyógyulsz’ a véletlenül meglelhető növény gyógyító erejébe.
Nem lett verés, helyette reggelig eltartó szerelmeskedéssel „kínozták” egymást.
Másnap Viola azt javasolta Aladárnak, hogy szíveskedjen felkeresni a szüleit.
Erősen nyomatékosította a felkeresést sürgető javaslatot azzal a kézmozdulattal ami általában a verés folyamatát példázta, egyelőre csak jelképesen.
Aladár máris felemelte a telefonját és hívta az édesanyját, a beszélgetésük végezte után az édesapját.
Este pedig megtörtént a találkozás, méghozzá olyan módon ami meggyőzte Violát arról, hogy a szülők már mindenről értesültek, és ráadásul több ‘oldalról’.
A lány hamarosan megnyugodott és a kellemes légkörű találkozón igazán otthonosan érezte magát, amit megerősített az asszony kedves ‘lányom’ szólító szavai.
Nem emlegették a régebbi időket, de alaposan kikérdezték Aladárt az elmúlt esztendők történéseiről, meg a visszatérés körülményeiről.
Aladár elbeszéléseinek egy része ismeretlen volt Violának, de a találkozásukra való rákérdezésnél igen zavarba jött, még szerencse, hogy Aladárnak szólt a kérdés.
Aladár pedig igen precízen vázolta a találkozás és a megkezdett közös élet részleteit, kihagyta a pisztoly, meg a rugdosás részleteit, helyette nagyvonalúan a lány segítő, életmentő szerepét emelte ki.
Viola pedig megértette a beszédek és a hallgatások másodlagos jeleiből, hogy a szülők minden részletet ismernek, talán éppen a dokiktól, mert nem vonatkozott a részletekre az orvosi titok.
Megállapodtak a kapcsolattartás szükségességről, lehetőség szerint hetente, vagy amikor van rá mód, de az ki lett mondva, hogy ha Viola betegállapotában valamilyen változás történik, akkor arról azonnal értesítést kell kapniuk, amit mindenki természetesnek is tartott.
A következő hónap napjai a visszaesések és a javulások sorozatából álltak össze.
Azt már a hatodik kontrolvizsgálat után látták, hogy nem a megoldás egy növény, mert mindig visszaesést eredményezett az egyes összetevők cseréje, igaz, hogy nem ugyanolyan mértékűt.
Lényegében nem romlott, nem is javult számottevően a beteg állapota egyelőre.
Úgy a huszadik laborvizsgálat eredménye utáni időtől viszont már nem a stagnálás, hanem a jól megmérhető javulás jelei mutatkoztak az értékekben.
Meg történt más is! – a vizsgálatok mintegy mellékesen kimutatták, hogy Viola terhes lett.
Vagyis áldott! – ha a gyermek áldás, akkor bizonyosan áldott lett – ő is.
Aladár meg sanda-ravasz vigyorral a képén szemlélgette Viola elképedő, aztán meg szégyenlősen pironkodó ábrázatát.
Addig-addig, amíg az a lánynak is feltűnt és nem is hagyta szó nélkül, pedig a doktorok is jelen voltak.
– Szóval te már tudtad, amit a dokik csak most vettek észre? Tudtad, de nekem sem szóltál?
Te csak úgy, egyszerűen felcsináltál egy ártatlan, védtelen, beteg kislányt, és most még röhögsz is a bajbajutotton? Ne félj! – nem kerülöd el azt a régóta esedékes verést, eddig megúsztad, most már biztosan nem fogod!
– Talán nem szerelmem – mert ezentúl már így mondom – de az biztos, hogy úgy negyven egynéhány napja tudom a tested változásának titkát.
Képzeld el, lehet hogy amire te gondolsz az mégsem igaz, vagyis nem csak úgy ‘egyszer’ csináltalak fel, hanem ha jól számolom akkor vagy kétszer-háromszor is megeshetett.
Ami meg a következményeket illeti – a verést azt nem – de ami a gyerekkel, meg a szerelemmel jár azt igaz őszinteséggel mondom, hogy örömmel vállalom.
Persze azért feleségül nem kérlek és nem is veszlek addig, amíg a doktor urak – a te doktoraid – ki nem mondják, hogy biztos lehetek benne, hogy a szertartáson nem halsz meg.
Valamit tudnod kell! – a te betegséged az nem hat a gyerekeinkre, addig nem amíg te élsz csak akkor, ha születésük előtt meghalnál.
Na már most akkor! – neked élned muszáj, ha nem akarsz a babáinknak ártani.
Aladár beszéd közben közel lépett a lányhoz, aztán átölelte és most a szavak után a csókjaival tapasztotta be a lány száját, de azt nem csinálhatta örökké, emiatt a levegővétel ürügyét kihasználva szóhoz jutott Viola.
– Lehet, hogy mégiscsak megverlek, de most inkább csak amiatt, hogy idáig elhalasztottad nekem azt mondani, hogy szerelmem!
Ez hiba volt, de talán megbocsátok, mert úgyis tudtam, hogy szeretsz.
Ami meg az egyes, vagy a többes számot illeti, az meg nekem ‘nyóóc’ mert tetőled kaptam őket, tehát szeretem is, meg védem is a babáinkat.
Megígérem, hogy nem halok meg, de csak akkor, ha te is megígéred, hogy meglepsz még néhány babával, persze nem azonnal, hanem majd úgy két-három évente szépen sorban.
– Amíg az erőm bírja, addig nem lesz hiba! – csak te se akarj majd visszakozni!
Ők nevetve csókolóztak, a dokik meg nekiláttak a terhességvizsgálat előkészítésének.
Viola pedig még aznap kézéhez kapta a leletet – meg persze Aladár kezéhez – miszerint az ultrahanggal megerősített vizsgálatok ikerterhességet állapítottak meg.
A megállapítás iker és nem hármas iker terhességre vonatkozott, meg arra, hogy a ‘bennlakók’ azok fiúk.
A lány szülei még aznap – mert ők minden nap eljöttek a kislányukhoz – értesültek, de még a kezükbe is vehették a babákat mutató ultrahangképet.
Az este folyamán Aladár szülei is, ők telefonon, viszont a képet megnézhették így is a készülék kameráján keresztül, csak kézbe venni nem egy lapot, hanem a telefonjukat tudták.
6.)
Viola élettartamának a korábban megjósolt ideje lejárt, aztán eltelt a duplája is, de ő még élt és újdonságként – igencsak szorgalmasan javultak a laborvizsgálati eredményei.
A terhesség nyolcadik hónapjában pedig, az orvosok „szégyenszemre”, arra kényszerültek, hogy a rákot – úgymond – „halottnak” nyilvánították, ami Viola állapota értelmezésében a „gyógyultat” jelentette.
Aladár hónapok óta dolgozott már a kórházban és egyidejűleg kutatómunkát is végzett.
A betegek vizsgálati eredményeit rendszerezte, értékelte, majd a szakvéleményét mellékelve átadta a vizsgálóbizottságának.
Sajnos a kezdeti stádiumú betegségnél kifejezetten hatékony teakeverékek, a súlyos és későn észlelt esetekben alig hoztak eredményt, a végstádiumi halálozás arányát pedig egyáltalán nem csökkentette a főzet.
Aladár és Viola egy igen nagyot szerelmeskedő este után farkasokat szégyenítő étvággyal vacsoráztak.
– Tudod, hogy mit gondoltam!
– Ha én azt tudnám, akkor gondolatolvasással keresném a pénzemet, nem pedig…-
– Jobb lesz ha csendben maradsz, mert megkapod azt a régóta esedékes verést, ha el nem szaladsz, mert most nehezemre esne utánad szaladni.
– Nem is kell az neked megtenned, mert már vagy nyolc hónapja én szaladok teutánad, és jól megtanultam szaladni.
– Te csak ne szaladgálj, mert amikor elérsz, akkor mindig csak „oda” lukadsz ki, pedig néha én csak kényelmesen heverészni szeretnék, meg a fiúkat simogatni a pocimban.
– Igazán igazságtalan vagy te asszony, amikor én oda kilukadok, akkor te soha nem ellenkezel és azt is észreveszem, hogy neked az nagyon is jó amit én ott teszek-veszek, mert igen-nagyon kelletgeted magad.
– Hát persze! – mert nagyon is jó amit csinálsz, csak megesik, hogy olyankor kezdesz neki, amikor én másokra figyelek – a pocaklakókra!
De maradj most egy kis ideig csendben, mert még elfelejtem, hogy mire is gondoltam.
Hát arra gondoltam, hogy talán én mégiscsak meghaltam volna, ha a gyerekeink nem segítenek teneked, meggyógyítani engem. Mert…
Nem tudta tovább mondani, mert Aladár szája megfojtotta benne a szót, és hirtelen gyorsasággal az ölébe-karjába kapta, aztán az ágyban elfektetve szinte egyidejűleg csókolta és beszélt.
– Te kimondtad, én meg csak gondoltam, nem mertem szót csinálni a gondolatomból. Képzeld! – van két beteg, akiket vizsgálunk, és akik szintén terhesek is, meg gyógyulóban is vannak.
Voltak mások, de elvetették a babájukat, hogy azok ne legyenek betegek.
Pedig a rák az nem fertőző, esetleg csak egy örökölhető a hajlam.
De a hajlam az nem betegség, csak legfeljebb elővigyázatossági ok, mert a genetika manapság már tud számolni a hajlam lehetőségével.
– Akkor lehet, hogy a babáim öröklik tőlem a hajlamot?!
– Ja a hajlamot a rákra, meg az állandó verekedésre, meg a lövöldözésre, meg a rugdosásra… de, leginkább azt hiszem, hogy majd az én békeszeretetemet meg a te galamblelkedet öröklik.
Aladár pedig a szavaiért olyan jutalmat kapott, amit sajnos nem illik elárulni, és ha a kedves olvasó nem tudja elképzelni akkor magára vessen, de tudatlan marad!
– . –
A múlogató idő a változásokat hozogatta és két derék fiatalember született, akik a szülők névfantáziátlansága okán, az Aladár és az Albert neveket kapták.
Amikor az ősszel találkoztam Aladárral és a kedves feleségével Violával, akkor úgy láttam, hogy Viola egészségével nincs baj, de igen elnehezülten lépegetett.
Lehet, hogy nem betegség volt annak az oka, hanem a kezeiben kapaszkodó két fiúcska és a megkerekedett pocakja, a szétálló lábai…? – ki tudja….?
Legutóbbi módosítás: 2019.12.08. @ 09:10 :: H.Pulai Éva