H.Pulai Éva : Meglepetés

Bács-Kiskun Megyei Írók, Költők Baráti Köre

 

Bevallom, kecskemétiként sem mondott nekem a fenti megnevezés semmit. Nem ismerem őket – tudom, ez nem dicsőség. Legyen mentségem valami… Találjatok nekem, kérlek.

Ma délután rendezvényük volt a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban. (Hogy miért nem maradhatott a neve Erdei Ferenc Művelődési Központ, azon már nincs is kedvem elgondolkodni.) Keresgéltem az interneten, fogalmam sem volt, hogy kell-e jegyet venni, vagy zártkörű a mai rendezvény… (Ja, hogy telefonon megkérdezhettem volna? Most jutott eszembe. Ez már google betegség lehet.)

De ha én elgondolom, hogy valahova szeretnék elmenni, akkor bizony, el is indulok. Lesz, ami lesz. Kiküldenek… Legfeljebb csavarintok egyet, s másfele veszem az utam…

Azt tudtam, hogy három órára szeretnék ott lenni a programon, és persze, hogy legalább negyed órát késtem.

Óvatosan nyitottam be a földszinti előadóterembe, s szerencsére, csak az utolsó sorokból néztek páran szemrehányóan rám. Nem zavart… Örömmel hallgattam, hogy semmi fontosról nem maradhattam még le.

 

Fitó Icut, majd utána Ilonca című könyvét épp akkor mutatta be Weninger Endréné, s sikerült kikövetkeztetnem, hogy Icu jobb oldalán Kovács István József, a baráti kör vezetője ül (korához képest ő is egész jól tartja magát, hess!, nem ez a fontos, de mint mindenkit, őt is megnéztem).

Jó volt Icut hallgatni, amikor életéről, írásairól beszélt!

És nagyon szép, ízesen, ahogy az írás megkívánta (s a régi nyelvhasználat) olvasta fel könyvének egy részletét! Mint oly’ sokszor, most is konstatáltam, egy írást nem hátrány, inkább előny, ha az írójától is hallhatjuk! (Ma már egyszer ez eszembe jutott, Márai végrendeletét olvasva-hallgatva…) Még egy versolvasóra figyeltem fel, azt hittem, Icu régi ismerőse. Olyan érzésem volt hallgatva, hogy talán barátok, s ismeri a költőt lelkét is talán. Mint kiderült, ma találkoztak először…

Ért még kellemes meglepetés a rendezvényen, de az nem Icu könyvének bemutatójához kötődik.

 

Aminek örülök, hogy sikerült Icut meglepnem, köszöntenem Kecskeméten, s személyesen gratulálnom könyvének megjelenéséhez!

S nem csak Icut, hanem Matos Maját, és Kovács Anna Katát is megölelgethettem, s válthattam pár mondatot velük, s Icu férjével is.

Remélem, találkozunk még Kecskeméten, több időt is együtt eltöltve.

Köszönöm a kellemes délutánt!

 

Legutóbbi módosítás: 2020.04.01. @ 10:52 :: Adminguru
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva