Vandra Attila : Boér Péter

Sajnos ilyen üzenetet kaptam Péter fiától. Gondoltam megosztom veletek. 

 

Attila

 

Kedves barátaim! Március 7.-én 43 fokos lázzal újra kómába kerültem. Bár a lázat sikerült levinni, minden jel arra mutat, hogy a 2. kóma és a nagyon magas láz végzetes következményekkel járt. Azóta éber kómában vagyok a kórházban. Nyitott szemekkel tűnődök a világon, de egyáltalán nem vagyok képes kommunikálni. A nap fénypontja, ha a nap folyamán egyszer elmosolyodom. Orvosilag és emberileg mindent megtettünk, úgyhogy minden Isten kezében van már. Ezeket a sorokat a fiam írta, és innentől kezdve aki akar valamit írni személyesen, ő fog válaszolni.”

Legutóbbi módosítás: 2019.10.11. @ 12:59 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.