el sem indultam
már ott vagyok
az ajtó résnyire hagyott szegletében
karnyújtásnyira a tegnapoktól
hátra hagyom a nyomokat
tudd jártam erre valamikor
egyre erősebben szorít az érkezés
mégis:
körmöm alá ragadt a kapaszkodás
pedig holt vágányra siklott bennem a múlt
most itt állok
az élet állomásán…
ahol egyetlen vonat indul csak
a végtelen remegés felé
nem akarom többé lekésni az életet