Temetni jöttem a halált,
távozó életet visszafordítani az útról.
Világgá kergetni a keserű magányt,
halni készülő lelket itatni élet vize kútról.
Szemedben sós tenger könnyek.
Hidd el, ettől nekem sem lesz könnyebb,
s Isten lelkemet lássa, temetem befelé,
nem én vagyok, ki gödrödet megásta.
Csontból kirakott titokzatos kódok,
melyeket amint megfejtek,
mégsem leszek tőlük oly boldog,
mint amikor szomjazó ajkam illette csókod.
Ugye velem maradsz még?
Ölelésem hűlő válladra terítem,
de látom mindhiába.
Utolsó pillanatodba üvegessé
olvad bele minden,
S a másodperc csörömpölve törik szét ezer szilánkra.
Ne vidd el! Kiáltok tehetetlenül bele a vakvilágba.
Le akarom győzni a halált,
ki téged oly korán itthon talált.
Farkasordító hideg hangján
vicsorít az elmúlás abba a beszélő csendbe,
melyet csak a te szemeidben találtam.
Tested búcsúztatom, lelked marasztalom,
sírástól küszködve, ziláltan,
És én sírodra virágot mindig viszek,
égi találkozásunkban kitartóan hiszek.
Tudom, s te is tudod, nem feledlek el soha,
míg járni, lépni, lélegezni tudok,
sírod kövét nem fedheti be a felejtés moha,
S, hogy gondoljak rád, ki sem kell a temetőbe mennem,
hisz itt laksz és élsz velem, mélyen a szívemben.
De azért oda is kiviszi lábamat a bánat,
beszélek hozzád, s ha karommal már nem is,
szavaimmal ölelni tudnálak.
2012. 02. 27.
—————————–
Csapongsz minden tekintetben, így inog az építmény. Nem épül fel a vers, nem épül fel a hangulat, néhol még értelmetlen is: „Utolsó pillanatodba üvegessé olvad bele minden”, nem épül fel a zene, de a csend sem, kersztrím, párosrím rímtelenség, ragrím… Ingatag az egész.
Naplóba javaslom. NHI
Legutóbbi módosítás: 2019.10.11. @ 13:02 :: Adminguru