Király Attila : Temetni jöttem a halált

Temetni jöttem a halált,
távozó életet visszafordítani az útról.
Világgá kergetni a keserű magányt,
halni készülő lelket itatni élet vize kútról.

Szemedben sós tenger könnyek.
Hidd el, ettől nekem sem lesz könnyebb,
s Isten lelkemet lássa, temetem befelé,
nem én vagyok, ki gödrödet megásta.

Csontból kirakott titokzatos kódok,
melyeket amint megfejtek,
mégsem leszek tőlük oly boldog,
mint amikor szomjazó ajkam illette csókod.

Ugye velem maradsz még?
Ölelésem hűlő válladra terítem,
de látom mindhiába.
Utolsó pillanatodba üvegessé
olvad bele minden,

 

S a másodperc csörömpölve törik szét ezer szilánkra.
Ne vidd el! Kiáltok tehetetlenül bele a vakvilágba.
Le akarom győzni a halált,
ki téged oly korán itthon talált.

Farkasordító hideg hangján
vicsorít az elmúlás abba a beszélő csendbe,
melyet csak a te szemeidben találtam.
Tested búcsúztatom, lelked marasztalom,
sírástól küszködve, ziláltan,

És én sírodra virágot mindig viszek,
égi találkozásunkban kitartóan hiszek.
Tudom, s te is tudod, nem feledlek el soha,
míg járni, lépni, lélegezni tudok,
sírod kövét nem fedheti be a felejtés moha,

 

S, hogy gondoljak rád, ki sem kell a temetőbe mennem,
hisz itt laksz és élsz velem, mélyen a szívemben.
De azért oda is kiviszi lábamat a bánat,
beszélek hozzád, s ha karommal már nem is,
szavaimmal ölelni tudnálak.

 

2012. 02. 27.

—————————–

Csapongsz minden tekintetben, így inog az építmény. Nem épül fel a vers, nem épül fel a hangulat, néhol még értelmetlen is: „Utolsó pillanatodba üvegessé olvad bele minden”, nem épül fel a zene, de a csend sem, kersztrím, párosrím rímtelenség, ragrím… Ingatag az egész.

Naplóba javaslom. NHI

Legutóbbi módosítás: 2019.10.11. @ 13:02 :: Adminguru
Szerző Király Attila 85 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.