(Ilona verse)
Szívcsücsökkel hangversenyre
mentünk. A páholyban a fakarzatra
helyeztük tenyerünket s úgy
helyezkedtünk, hogy a testünk
minél nagyobb felületen érintkezzen
a karzat oldalával. A cipőnket
lehúztuk és mezítláb vártunk,
minden idegszálunkat ráhangolva
az előadásra. Még soha nem
hallgattam így zenét! Ahogy
a zenekar rákezdett, kinyílt minden
porcikám a hangszerek keltette
rezgésre. Csodálatos látványt
nyújtott a vonók tánca, olyannyira,
hogy bár volt felirat, volt film, voltak
kivetített képek, minket csak a zenekar,
a hangszerek és a karmester „tánca”
kötött le. A képzelet kinyilt és ábrándokat
szőtt. Máshogy hatott, mélyebben
éltem meg a zenét.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:59 :: dudás sándor