Kováts Péter : A semmi után

Nyomtatás

Mi van a semmi után,

ha kinyújtott kezem

csak a semmibe mered,

s elérhet? közel

nincs ott a kezed!

Ha a leirt szavakból

felf?zött gyöngysor

elszakad,

és szétgurulva mind

a csend futóhomokjába

vesznek,

és bel?lük semmi sem

marad?

Mert mit elmondtam,

elsírtam és eldadogtam,

ajándékká vált csupán,

csak úgy egyszer?en.

Szép versek, – semmi több.

Te mondtad: Köszönöm.

S, majd ha néha nap

polcodról leveszed

e kicsiny verseskötetet,

meglátod – e mögötte

majd az embert,

aki szeretett?

Érdekel – e mi lehet vele,

bele hallgatsz e a semmibe

ahol elhalkult, elveszett.

Vagy csak bólintasz

egy kedveset,

igen. Volt egy ember,

ki mesélt,

egy szép történetet.

Képet látok:

egy hósivatag közepén

lángoló tüzet.

Hideg van és fázol.

Melegedni kezed

mégsem emeled.

Mi van a semmi után?

Hát az óra tovább ketyeg.

Percre – perc, óráról – óra,

s így tovább

megállíthatatlan sodrában

múlik a lét,

s élem tovább, visz a lendület,

s már kérdezni sem merem,

a szivárványhidam

hova lett.

Mert az álomnak is,

végeszakad egyszer,

az ébreszt?óra éles

vijjogása ráz fel.

És hiába szorítom

er?sen szemem,

elröppen az álom,

eljött a reggel!

Mi van a semmi után?

Még kérdezheted.

Hát semmi sincsen!

És én sem vagyok már,

csak árnyék a végtelenben,

egy dallamot keresve kószálok,

mely hozzád elvezet,

de már nem találok hozzá

hangjegyeket!