Bojtor Iván : NEVEK

Az a vadbarom is itt nyugszik valahol. Nyugszik? Rohad! Vagy nem is. Mintha valaki azt mondta volna, hogy elhamvasztották. Vagyis akkor porlad. Dehogy porlad, már por most is. Mindegy, semmi jelentősége. Szóval valahol itt van az a féreg is, már ami megmaradt belőle. És az a lényeg.

Megkeressem? Legalább köpök egyet a sírjára. Vagy letörök belőle egy darabot. Vagy kidöntöm a keresztjét. Ja! Hamvasztották. Persze, persze… Akkor, meg… Nyugi! Nyugi, nyugi! Ha csak eszembe jut, elszáll a vérnyomásom. A végén még rosszul leszek.

Hogy tehetett ilyet? Készakarva neki jött a kocsinak. És még be is ismerte. Dilis volt. Biztos, hogy dilis volt. Hiába mondta a bíróságon az agyturkász szakértő, hogy normális, nem volt az.

Pénze persze az volt dögivel. Jutott mindenre: ügyvédekre, magánnyomozókra, mindenféle nagyokos specialistákra.

Nem is értem hogyan szedte meg magát ennyire. Fel sem fogom. Nem volt benne a brancsban. Én legalábbis nem hallottam arról, hogy közülünk bárki is üzletelt volna azzal a…

Te jóságos ég! Mi ez? Valami mauzóleum? Mint egy félbevágott ház, vagy egy betonból készült hatalmas tortaszelet. Egy urnának ekkora valamit építtetni?! Akkora, mint egy kisebb családi ház. És ez most nem is túlzás, tényleg akkora. Dilis volt. Biztos, hogy dilis volt.

Biztos, hogy az övé? Ott a magasban egy tábla. Innen alulról alig látszik. Mi áll rajta? Az a barom nemcsak az évet vésette rá, hanem a hónapot és a napot is. Ezt csak ritkán teszik meg, legtöbbször olyankor, ha egy csecsemőnek állítanak emléket. De ez nem csecsemő volt, hanem egy dilis gyilkos. Még jó, hogy az órát meg a percet nem írattad rá. Akkor már a másodpercet, tized-, századmásodpercet vagy az ezredmásodpercet is megmérettethetted volna, akár egy Forma 1-es időmérőn, hogy pontosan tudjuk, mikor döglöttél meg.

Miért oda rakatta? Nevetséges! Szánalmasan nevetséges!

Azért a kis lyukért egy ekkora rusnya betontömböt… Még jó, hogy nem egy piramist építtetett. És egyáltalán, ki engedélyezte ezt neki? Szerintem ez teljesen szabálytalan. Biztos lefizetett valakit. Na, majd utána járok. Nekem is megvannak a kapcsolataim. Lebontatom ezt a rémséget, ha addig élek is. Még ha dilis volt, akkor is.

Hohó! Ez meg mi? Átvágás az egész. Csak az út felőli oldal az övé? A háromszög két másik szárán végig apró urnafülkék vannak. Így már értem. Szóval van itt még vagy hatszáz. Akkor ez már majdnem egy tömegsír. Szóval ide kerültél, ebbe a tömegbe? Röhögnöm kell.

Nem is értem, mit képzeltél? Hogy a feleségem, majd téged választ? Egy ágrólszakadt idiótát? Hát nem! Meggyőztem, hogy jobb, ha velem marad. Te meg ide kerültél ebbe a betonszarkofágba, a sok száz másik közé.

No, nézd csak, azt ott, úgy hívták, mint engem. Micsoda véletlen! Több mint egy éve halt meg. Ott a dátum a záró lap felett. Miért oda vésték? Talán valamiféle előírás. A többin is mind úgy van. Jé! Ezen is az a név áll: az enyém. Csak a dátum későbbi. Ezen is? Meg ezen is? Álljunk csak meg! Mindegyiken az én nevem… és a dátumok? Szépen sorban, mint a naptárban? Minden napra egy urnafülke a nevemmel? Ez csak valami tévedés lehet. Hol kezdődik? Azon a napon, amelyiken meghalt? És hol a vége? Valahol ott lehet, ahol még a lapokat nem építették be. Tessék! Ez itt, az első üres. Ezen még nincs rajta név, csak a dátum. A dátum! A mai dátum!

Nyugi! Ne húzd fel magad! Lélegezz nagyokat!

Hát mit képzelt ez? Hogy ezt hagyom? Leromboltatom az egészet! Majd megmutatom, ki vagyok én.

Megint szúr a szívem. Az az átkozott még holtában is fel akar bosszantani, mint ahogy már életében annyiszor megtette.

De rossz emberrel kezdett ki.

Tudtam, hogy el akarja szöktetni a feleségem. Minden lépésüket figyeltettem, állandóan követték őket. Aznap telefonáltak, hogy a feleségem egy nagy csomaggal, az ő háza előtt várakozik. Oda száguldottam. Tényleg ott állt. Amikor meglátott be akart szaladni a házba, de elkaptam. A bőröndjét kitéptem a kezéből, bevágtam a hátsó ülésre, őt meg betuszkoltam az elsőre. Épp hogy elindultunk haza, alig mentünk párszáz métert, és jött az a dilis.

Az az átkozott csak jött felénk. Pont szemben, a mi sávunkban. Mit gondolt!? Hogy megállok? Vagy, hogy majd én félrerántom a kormányt? Azt hitte? Azt várta? De tudhatta volna, hogy én annál tökösebb gyerek vagyok. És akkor az a vadbarom teljes sebességgel belénk hajtott…

A fenébe! Nem kapok… nem kapok… nem… levegőt…

Legutóbbi módosítás: 2022.05.15. @ 19:42 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Bojtor Iván 83 Írás
„A fantasztikum itt van. Úgy is nevezik, hogy élet.”