Balogh Arthur : Télapó

Shannen két hónappal karácsony előtt kezdte levelét írni a Télapónak. És az ünnepek előtt naponta érkeztek a leveles ládába színes katalógusok a játékvilág csodáit ajánlva.
A választás nehéz volt. Azok az élethű babák! Minden alkalomra voltak ruháik, a pólyákról és háztartási készletekről nem is beszélve! És az elektronikus játékok! Végül, tíz nappal karácsony előtt levele elkészült végleges formájában. Persze, voltak benne hibák, áthúzás és javítás, ami nem volt meglepő egy hétéves kislánytól, de azért rendesen lemásolta a kiválasztott játékok nevét. A levelet szépen összehajtva borítékba tette és nagy betűkkel ráírta a címet: TÉLAPÓ AZ ÉGBEN.
– Anyu – hívta Shannen anyukáját. – Itt a Télapónak írt levelem. Ugye feladod a postán, Anyu?
– Persze kis angyalom – válaszolt anyja, egy szép szőke asszony. – Ígérem, hogy ma délután elküldöm.
Másnap délután Shannen sírva jött haza az iskolából.
– Mi történt kicsim? – kérdezte anyja riadtan, és a kislány sírdogálva magyarázta.
– Robert! Hazudik Robert, hazudik! Elmondtam, hogy levelet írtam a Télapónak és Robert kinevetett, azt mondta, hogy buta vagyok. Képzeld, Anya! Szerinte nincs Télapó, nem létezik. És amikor magyaráztam, hogy a múlt évben láttam amikor hozzánk érkezett, azt mondta, hogy Apuka volt a Télapó, hogy az apukák öltöznek Télapónak.
– Nyugodj meg kicsim, nyugodj meg – próbálta vigasztalni az anyja. – Ez nem igaz, persze.
És este, amikor a szülők egyedül voltak, sokáig beszélgettek. A férje megígérte, hogy beszél majd a kislánnyal, és elmeséli neki a Télapó legendáját.

*

– Láttad?
– Mit?
A Felmérő és elválaszthatatlan társa Álmodó, több milliárd éve utaztak a mindenségben a galaxisokon keresztül, a csillagok között keresgélve. Nem messze a Földtől, a Szaturnusz szomszédságában voltak. A naprendszer Felmérő széttárt lábai között volt, és előrehajolva egy pontra mutatott.
Álmodó egy halkan síró kislányt látott az ágyában, és felébredt kíváncsisággal, tétovázás nélkül osont a fejébe.
– Miért sír? – kérdezte Felmérő.
– A nem létező Télapót várja – ráncolta homlokát Álmodó.
– Biztos vagy benne? – mosolygott társa.
– Igen. – Álmodó lassan elhagyja a gyermek szellemét és újra elfoglalja helyét útitársa mellett.
„Álmokra és csodákra van szükségük.”
– Akkor holnap este…
– Inkább éjjel.
– Jó, akkor éjjel – és hosszan nézik a kislányt.

*

Az apának nem volt bátorsága felfedni Télapó titkát.
– Jövőre, amikor idősebb lesz. Várjunk még egy kicsit, maradjon ártatlan, ha lehet, magyarázta a feleségének.
– Igazad van talán – volt az asszony válasza. – De most a bátyád lesz a Télapó. Ha nem vagy jelen az ajándék kiosztásakor, azt hiszi, hogy becsaptuk.

*

Karácsonyi éj.
Shannen, ágyában magához öleli bizalmas barátját, az elnyűtt kis pelusnyuszit.
A fenyőerdőben rejtőzködő, csendbe burkolózó kis faluban csak néhány ablakból szűrődött ki lámpafény, miközben az égen szikráztak a csillagok. S amikor a templom harangja a hívőket hívta az éjféli misére és mindenki elindult, különös tünemény játszódott az égen.
A Pic du Midi és a Meudoni csillagvizsgálók ebben az évszakban szokatlan csillaghullást regisztráltak.
– Nézzétek, ez varázslatos! – kiáltott valaki az égre nézve.
Miriád szentjánosbogárként hulló csillagot láttak az égen, minden irányból jöttek, hogy eltűnjenek valahol távol a fák fölött. És hirtelen egy fényszarvasok húzta szánkó siklott az égen.
Hangtalan közeledett a házak fölé, és mindenki látta a gyeplőt tartó nagy sziluettet.
Shannen szobájában fénybe burkolt, pirosba öltözött lény jelent meg. Nagy hasa volt, és fehér szakálla ellenére is, Shannen látta mosolyát.
Valóban nem hasonlított a papájára. Sokkal nagyobb volt és végtelen energia áradt belőle.
Ismeretlen földekről, távoli galaxisokból származó játékokat tett a fa alá, majd az ágyhoz lépet és kezét a fejére tette. Megmagyarázhatatlan érzés töltette el a kislányt. A szobát Télapó világította meg, és kint a falu arany fényben fürdött, amíg a szánkó és a szarvasok várták visszatértét.
Úgy ment el mint ahogyan jött. Miriád csillogó csillag sziporkázott nyomában mielőtt eltűnt az ég mozdulatlan csillagai között.
– Anyu, láttam a Télapót! – és Shannen megdöbbent anyjához simult.
„Valóban létezik! Robert tévedett…!”
Ezen emlékezetes éjfél óta soha senki nem kételkedett többé Télapó létezésében.

*  *  *

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2020.12.10. @ 18:35 :: H.Pulai Éva
Szerző Balogh Arthur 32 Írás
Párizsban élő író vagyok, több könyvem jelent meg. Sci-fi, fantasztikus novellákat írok.