Tomboló hallgatásra keltem,
a hiábavalót zörgő fájdalomra,
nélküled csattant az ébrenlét
egy térben ordító ostora.
Még álmaimban össze-összeraklak,
hisz’ a lusta idő minden zizzenése fáj,
szerteszakít hiányod szüntelen,
s ami bennem érted kiabál.
Legutóbbi módosítás: 2020.11.01. @ 16:05 :: Serfőző Attila
