(1)
Feltámadt a szél, mi por helyett avart kavarva
jár, s én fennhéjázónak képzelem a fák fölött
tekintetét, míg egyik kezem a földből pásztor-
táskákat gyomol, és a másik erősen szorít
a homloknál kapucnimon.
(2)
Kész szerencse most, hogy nincs hideg,
a járdákon is napsugár derül, órát saccolok
– úgy tíz lehet körülbelül. Pulóver le, csuklótól
könyékig garbóm gyűrve fel – mögöttem jó
kutyám hasal a lágyszárú növényeken.
(3)
Meguntam. Mára ennyi. Jogom van délig
semmi mást se tenni. Délután pedig, ha
Isten úgy akarja, égboltot bámulok majd
tarka plédekbe csavarva.
