Vandra Attila : A kun vipera ivadéka 18. Végzetes csata az ellenkirály árnyékában

1. Végzetes csata az ellenkirály árnyékában

 

László király testőrei által körülvéve jelent meg, hogy elfoglalja helyét a rögtönzött trónon. Amint meglátták a kun öltözetbe öltözött király mellett Tört-Ogul apját Arbuzt, meglepett moraj futott át a tömegen. Még nagyobb, amikor Tört-Ogult megkötözve vezették elő. Mi történik itt? Arbuz belegyezett fia kivégzésébe? Sőt, végig fogja nézni? Elég nehezen lehetett csöndet teremteni, hogy hallani lehessen a király hangját.
Kunul köszöntötte népét. Erre már csönd lett. A köszöntés után rövid ideig habozott. Majd úgy döntött, az ítélkezéssel kezdi.
– Tört-Ogul! Aki fegyvert emel királyára, az a világ minden táján halál fia. Köszönd meg édesapádnak, és a hazáért életüket áldozó bátyáid emlékének, hogy kivételt teszünk. De csak feltételesen! Ha fülünkbe jut, hogy Ajduának, vagy bármely nőnek bántódása esik a kezedtől, halál fia leszel! – mondta kunul, majd magyarul is megismételte, hogy kísérete is értse. – Engedjétek szabadon! – parancsolta az őröknek.
Tört-Ogul térdre ereszkedett, s fejével a földet érintette.
– Köszönöm uram!
Meglepett moraj futott végig a tömegen.
A továbbiakban a király két nyelven folytatta mondanivalóját. Ő maga fordította le saját szavait. Mondatonként.
– Magyarország királya vagyunk! Azé az országé, amely száz sebből vérzik. Gyermeki mivoltunkat sokan arra használták fel, hogy megszegjék a törvényt, és viszályt szítsanak az országban. Ennek véget akarunk vetni, és a ti segítségeteket kérem ehhez! Ez mindenki érdeke, aki ebben az országban él, s hűséget esküdött nekünk, anyanyelvétől függetlenül: magyaroké, kunoké, szlavónoké, morváké, besenyőké, oláhoké és mindenki másé. Ez közös érdekünk. Fogtok ebben segíteni?
– Igen! Igen! Igen! – visszhangzott a tér.

– Örvendek, uram, hogy a Rákos mezején azok közt voltam, akik támogatták nagykorúsításodat, király uram! – mondta Baksa György a népgyűlés befejezése után.
Ám mire beállt az este, Ajdua elhagyta az ordu területét. László királynak sem volt már alkalma ismételt búcsút venni tőle. Még csak nem is értesült a Bugac kám jurtájában történtekről. Másnap kora reggel távoznia kellett. Több ezer kun vitéz kezdett készülődni hadba vonuláshoz. Köztük Arbuz és Tört-Ogul.

1278 elején Aba Finta és Baksa György leverték a szepességi lázadókat. Kán Miklós ugyanakkor az országon belül, saját, a királytól független területet kialakítani szándékozó Geregye testvéreket győzte le. Mindkét csatában nagy szerepet kaptak a kunok. Az öccse halála miatt érzett gyász és a gyanakvás a halál körülményeivel kapcsolatban is hozzájárultak, hogy a váradi szűkös országgyűlésen az elébe hozatott Geregye fivéreket példamutatóan kivégeztette. A jelenlevőkben meghűlt a vér. Ezek után László király Erdélybe vonult, hogy rendezze a szászok lázongásának ügyét. Ez csak részben sikerült neki, mert közben 1278 májusában ott érte a hír, hogy Otakar és Rudolf között háború van készülőben, mert az 1276-ban kötött béke meghiúsult. Számára ez fontosabb ügy volt. Kán Miklóst hagyta maga helyett, hogy teremtsen rendet Erdélyben, s egy kun csapatot is adott neki segítségül a székelyek mellé.
László király visszatérőben volt Erdélyből, amikor eljutott hozzá a hír, hogy Otakar és Herder nembeli Kőszegi Henrik fia, Iván által támogatott ellenkirály, dédnagyapja állítólagos fiának, Utószülött Istvánnak fia, az akkor tizenkét éves Andreea[1] személyében, május 27-én a zalai Kehidán kinyilatkoztatta, hogy Szlavónia, Dalmácia és Horvátország, valamint néhány csatlakozó megye felett az uralmat átveszi. A veszprémi egyház népeit a zalai, somogyi és veszprémi ispánok minden joghatósága alól kiveszi, s e parancs végrehajtásával tárnokmesterét, Henrik fia Ivánt bízza meg. Könnyen átlátható volt Otakar szándéka. Miközben László király az ellenkirállyal lesz elfoglalva, nem tud majd Habsburg Rudolf segítségére sietni. Ám a tervbe hiba csúszott. Az ellenkirály megjelenésének híre nem az erdélyi szászokkal való hadakozás közben érte László királyt, hanem már visszatértében. Érkezésének hírére (s a szájról szájra terjedő hír jócskán felnagyította csapatának méreteit, főleg a kun lovasok számát) pánik tört ki Endre herceg táborában, s az ellenkirály visszamenekült Velencébe, csata nélkül. „Tárnokmestere”, Iván pedig Kőszegen húzta meg magát. Otakar és támogatói arra is hiába számítottak, hogy László király hetekig tartó ostrommal lesz elfoglalva, sőt talán apósa, I. Charles is inkább az ő segítségére rendeli vissza csapatait. László király inkább június 10-én Csanádon kötött egyezséget Gutkeled Joakim fiaival, ezáltal hátát biztosította, majd szövetségese segítségére sietett.
A magyar és kun csapatok eldöntötték az 1278 augusztusában lezajlott Dürnkuti csatát, amely nemcsak a cseh-pomerániai-lengyel-orosz csapatok kategorikus vereségével végződött, hanem II. Otakar is meghalt a csatában, és ezzel átrajzolták Európa történelmét. A csehek (Bohémia) megszűntek nagyhatalomnak lenni, s ekkor kelt fel a Habsburgok napja. Mivel Endre herceg, László király öccse meghalt, Klemencia így Habsburg Rudolfot szintén támogató I. Charles nápolyi király unokájának, (Martell) Charles Calabriai hercegnek, László király unokatestvérének lett a menyasszonya, majd 1281-ben a felesége. Családban maradt…

László király a győzelem után visszafordult, hogy megrohamozza Kőszeget. Ám bármilyen kategorikus is volt a dürnkruti győzelem, nagy veszteséggel járt, és a magyar haderő sem készült fel hetekig tartó várostromra. Ráadásul az ország még akkor sok helyen, ha nem is égett, hát parázslott. Az egymás után viselt, bár győztes háborúk, nem jártak jövedelemmel, hiszen belső ellenségeitől nem igazán tudott hadizsákmánnyal hazatérni. Bár a béke nagyjából helyreállt, a kincstár kiürült. Végül lemondott az ostromról és a kibékülést választotta.

Ennyi csata közepette László királynak szinte nem maradt ideje sem pihenésre, sem családra sem szerelemre. Igaz, a családi fészekbe nem is vágyódott, főleg a heves veszekedés után, amely Ajduával való kalandja után játszódott le a királyi pár hálószobájában. A féltékenység egy nőben akkor is feltámad, ha hidegrázást kap attól a gondolattól is, hogy a férje megérintse. László érintésére nem vágyott Izabella, de gyermekre igen… Ám a gyermeknemzéshez egy féltékenységi roham nem a legjobb bevezető…
A dürnkruti győzelmet követő Kőszeg ostroma, majd az utána következő békekötés a Kőszegiekkel is elhúzódott. László király pedig kapott ürügyet a távolmaradásra. Nem volt nehéz a véres harcok görcseiben vergődő országban ilyent találni. S az ilyen férfi-kifogásokba egy asszony belelát. Egy újabb családi polgárháború után aztán elhangzott a féltékeny királynő szájából az a gyilkos mondat, amely sok férfit kergetett már a vetélytársnő karjaiba:
– Menj akkor a szeretődhöz!
– Meg is teszem! – volt a dühödt férfiválasz, és este ide, éjszaka oda, László király egyenesen az istállóba ment, felnyergeltetett, s alig lehetett meggyőzni, hogy legalább a testőrsége elkészülését is bevárja. Irány a csortánok szálláshelye! Nem igazán volt könnyű az állataikkal vándorló ordut megtalálni, de végül sikerült. Felindultságában egyenesen Bugac jurtájához vágtatott. Mert hát a férfiaknak sincs több esze a nőknél ilyen féltékenységi viták közepette.
Az öreg kun kám nem épp barátságosan fogadta a királyt jurtája előtt.
– Hol van a lányod? – kérdezte kunul.
– Nekem nincs lányom… – felelte az öreg fagyosan.
– Ajdua nem a te lányod?
– Nekem nincs lányom többé…
Fájdalmas szavaiból valamiképp nem a meghalt lányát gyászoló apa hangja szűrődött ki, inkább a szégyenbe hozott apa gyűlölete. Vádlón nézett szembe a királlyal.
– Mit műveltél vele? – ugrott le lováról a király megragadva az öreg gúnyáját.
– Semmit… Elment.
– Elkergetted! Hova ment?
– Nem tudom.
E mondatban valahol ott rejtőzött az is, hogy „Nem is érdekel.”
A részleteket a fogadására illendően megjelenő Uzur, a csortánok bégje mesélte el.
– Nem igaz, hogy nem érdekli. Mióta Ajduát elkergette, az öreg tíz évet öregedett. Azóta lett a haja fehér. De ezt nem ajánlott szóba hozni neki.
– A föld alól is kerítsétek elő Ajduát! Járjátok végig a csortán ordukat, érdeklődjetek más kun nemzetségeknél is! – adta ki a parancsot László király.
Uzur bég már a király távozása után mondta szemébe Bugac kámnak:
– Ha a király karjaiba futott, akkor a király miért nem tudja, hol van? – fordítva meg még egy tőrt az atyai szívben.

Ám Izabella királynő tollat ragadott, és levélben panaszolta el apjának sérelmeit, László király szerelmi kicsapongásait. S tett róla, hogy a levelet olyan ember kezére bízza, aki színesen tud beszámolni a királyról és a kunokról. A választ is meghozta:
– Teszek róla lányom, hogy férjedet eltávolítsam a kunoktól![2]
Meg sem állt a pápáig. Még IV. Clement (Kelemen) pápasága idején Giovanni Gaetano Orsini egyike volt annak a négy bíborosnak, akik Anjou Charlest nápolyi királlyá koronázták. Természetesen I. Charles nem maradt ezért hűtlen, bevetette nem elhanyagolható befolyását, hogy 1277-ben III. Nicholas néven megválasszák pápának. Sikeresen.
Nem volt egyszerű dolog audienciát kapni őszentségénél, még egy koronás főnek sem, de I. Charlesnak nem jelentett ez problémát. Hála ide, hála oda, azért még I. Charlesnak sem volt akkora befolyása a Szent Széknél, hogy megmondja a pápának, mi a teendője. A kiváló politikus saját országa ügyes-bajos ügyeinek ürügyén tárgyalt őszentségével. Már távozásra készen, amikor a két régi barát között szóba került I. Charles családja, az esetleges trónöröklés, hiszen a szicíliai és nápolyi király nem volt már fiatal ember, majd gyermekeire terelődött a szó. Akkor előadhatta végre jövetelének igazi okát: tájékoztatta őszentségét, hogy mennyire aggódik lánya sorsáért, és a Magyarországon uralkodó káoszért. László király nem méltó utóda az Árpád-háziaknak, akik a katolikus hitnek nemcsak védelmezői, hanem terjesztői is voltak. Nagyapja, IV. Béla pedig a tatár hódítástól védte meg Európát. Testvére Szent Erzsébet volt, lányai pedig szent életűek: Boldog Margit[3], Boldog Kinga, Jolánta, Konstancia… László király ehelyett saját népe ellen hadakozik, kun szeretőivel él, ahelyett, hogy trónörököst nemzene feleségének. Nemcsak megtűri, de egyenesen a magyarok ellen fogja pártját a pogányoknak, skizmatikusoknak, szaracénoknak. Az országban nagy a káosz mióta trónra lépett, s nagy segítsége lenne szüksége az országnak, nehogy eltávolodjanak a magyarok az egy igaz katolikus hittől… Csak az erre való visszatérés hozhatna magnyugvást a sok sebből vérző országnak. László király magatartása miatt fordult el az Isten is a magyaroktól. Az a kamaszkorból még ki nem nőtt király azt hiszi, hogy ő maga az Isten, s senkinek nem tartozik számadással, kedve szerint szegi meg az egyház törvényeit. Illene már valakinek emlékeztetnie, hogy ne szóljon bele az egyház ügyeibe, hiszen ő csak világi dolgokban hivatott bíráskodni.
– Eljutott hozzám néhány hír már, de el nem tudtam képzelni, hogy ekkora a baj. Magyarország a katolikus világ védőbástyája volt eddig, nem szabad elveszteni. Erős Magyarországra van szükségünk, nem szabad szétesnie. Egyetértek, csak az igaz hit tudja visszaállítani ott a rendet.
Oly meggyőzőre sikeredett I. Charles beszéde, hogy a pápa már azt fontolgatta, hogy személyesen megy Magyarországra. S nehogy kételyei támadjanak a hallottakkal kapcsolatban, vagy netán túlzásnak értékelje őket, néhány nap múlva jól időzítetten megérkezett egy panaszos levél is Monoslaw Wladimir (Lodomér) váradi püspöktől is, amely még rá is licitált I. Charles panaszaira. 1278 év végén III. Nicholas pápa ki is jelölte a pápai legátust Filip de Fermo személyében, akit gyakorlatilag teljhatalommal ruházott fel. Ám a beköszöntött tél miatt a pápai legátus Magyarországra való utazása a következő év késő tavaszára halasztódott. Félig befagyott folyókon és jégzajláskor nem biztonságos mély, széles és erős sodrású folyóvizeken átkelni.

László király gondolatait viszont Ajdua eltűnése nem hagyta nyugodni. Ha annak a szerelmes délutánnak az emléke az események forgatagában is fel-felbukkant gondolataiban, az eltűnés hírére többé nem tudott emlékeitől szabadulni. A kunok közt térítő Miklós és Benedek prépostokat bízta meg felkutatásával, azzal a megbízással, hogy küldetésüket ne verjék dobra, hanem tartsák titokban. Abból a feltételezésből indult ki, hogy csak a kunok közt kereshetett menedéket. Ám eleinte a két „nyomozója” nem tudott meg róla semmit. Az apai jurtából való eltűnése után kámforrá vált. Meghalt volna?
Már közelgett 1278 karácsonya, amikor Benedek prépost megjelent László királynál. Miután kettesben maradtak, kérdően a prépostra nézett.
– Nem találtam meg. Viszont megtudtam valamit. Ajduának volt egy bátyja, Keményfejű ember, az öreg Bugac fiával is összekülönbözött évekkel ezelőtt, s neki is el kellett hagynia a családi jurtát. Hogy hova ment, azt nem sikerült megtudnom. A csortánok, ha érdeklődtem az eset felől, azonnal bezárkóztak. Másokon látszott, hogy tényleg nem tudnak semmit. Nem sok, de egy reményszál… Hátha nála húzódik meg…
László király reményvesztetten sóhajtott, majd rákérdett:
– Őt miért kergette el?
– Keresztény lányt akart feleségül venni. Félig kór nemzetségbeli kun, félig magyar lányt. Talán lecsillapodva első dührohamából az öreg még visszafogadta volna fiát, de ő is konok, atyja fia. Válaszul azt vetette az öreg szemébe: „Akkor megkeresztelkedem!”
– Keresd tovább…
Már alig reménykedett, hogy valaha viszontlátja. Ám az országban csendesedő, de teljesen meg nem szűnő fegyvercsörgések miatt, ugyanakkor a délkeleti határok megerősítéséért (egyre több és aggasztóbb hír érkezett a tatárok csapatmozgásairól) Csanádba ment. A katolikus egyházfők nem rajongtak az ötletért, hogy a kór kunok meghívására megtiszteli a téli napfordulóhoz kötött Kara-Kán és Nardogan ünnepeket. Kara-Kán (kara = fekete) egyszerre volt az alvilág és a holt lelkek birodalmának és a Földnek az ura. Nem olyan gonosz, mint a Sátán, és a sztyeppei népek hite szerint ilyenkor, a téli napfordulókor lehetett legkönnyebben kapcsolatot teremteni az ősök lelkével. Ugyanakkor a tápláló Föld urának megengesztelése-megkörnyékezése érdekében a szent fa alatt ajándékokat helyeztek el, miközben gondolatban kívánságokat fogalmaztak meg. Az ekkor szokásos kerecsenröptetéssel az isteneknek üzentek. A Nardogan pedig az új nap, az ettől a naptól kezdve egyre erősödő, életadó nap újjászületését szimbolizálta.[4]
László király illendőségből (a csanádi püspök megbotránkozása ellenére) is elhelyezett a „szent” nyírfa alatt egy ajándékot, miközben Ajdua megtalálására gondolt. [5]  Már távozott a kór orduból kísérete élén, amikor egyik jurta előtt a felhők mögül épp előbukkanó nap fényében egy szőke nő alakjára lett figyelmes. Ő volt az! Semmi kétség! Nem törődött semmivel és senkivel, hanem megsarkantyúzta lovát, és odaugratott. Ajdua, amint meglátta, tiszteletadóan fél térdre ereszkedett. Arcán nem villant fel a viszontlátás öröme, a protokolláris udvariasságon túl magatartása inkább dacot és védekezést tükrözött, bár nem nézett a szemébe.
László király már épp le akart szállni, s ujjongásának akart hangot adni, hogy végre megtalálta, de a jurtából, melynek bejárata előtt tett-vett Ajdua, hirtelen gyermeksírás hangzott fel. Az asszony teste megrándult az anyai ösztön által hajtva, de a királynak megadandó illem által meggátolva. A következő pillanatban egy férfi lépett ki a jurtából, síró gyermekkel az ölében:
– Ajdua, sír a fiad!
Amint meglátta a király előtt térdet hajtó Ajduát, azonnal ő is fél térdre ereszkedett, s fejet hajtott.
László király torkára fagyott az ujjongás. Fejével szótlanul biccentve fogadta a tiszteletadást, megfordította lovát, majd elindult arra, ahova igyekeztek: Pest felé. Az esti szállásán magára akart maradni. Csak bort kért. Majd ismét, már erősen ködös tekintettel.
Következő nap végig szótlan volt az úton, ami máskor nem jellemezte. Kísérete jobbnak látta, ha nem zavarja meg. Este a terterek közt, édesanyja népénél tért nyugovóra. Érkezésének hírére előkerült Köpcsecs és Mandula is, ám ezúttal a király nem kért bájaikból, elküldte őket.

 

[1] Andreea, a későbbi III Endre-III András feltehetően 1265-ben született, tehát 12 éves körül lehetett, kb. három évvel fiatalabb volt IV. Lászlónál. Egyértelmű, a kinyilatkoztatás nem saját ötlete volt. https://hu.wikipedia.org/wiki/III._Andr%C3%A1s_magyar_kir%C3%A1ly
[2] I. Anjou Charles nápolyi és szicíliai király befolyását a pápánál jól mutatja, hogy unokáját, Anjou Lajost 22 évesen avatták püspökké. https://hu.wikipedia.org/wiki/Toulouse-i_Szent_Lajos
[3] Akkor még csak boldoggá avatása történt meg.
[4] Nemcsak a kunok, de a sztyeppei népek szokásai is ezek, s nyelvünkben a Karácsony neve is innen származik. A kerecsen (szláv nyelvekben korocsun) neve sem véletlenül hasonlít Karácsonyhoz. E szokások egy része nem tipikusan kun, hiszen egy részük a honfoglaló magyarok szokásaiban is megtalálhatók. S ha a Kara-Kán nevében a kánt annak ősibb alakjával a Csanyuval helyettesítjük, akkor Kara-Csanyu ünnepe lesz belőle. Lásd: https://www.7torony.hu/?s=vigyen+el+karacsun
[5] A karácsonyi ajándékozás szokása elég univerzális, hiszen gyökerei a római szaturnáliákra is visszavezethetők, de a suméroknak és tengristáknak is voltak a téli napfordulókhoz köthető ajándékozási szokásaik. A naptárreformmal e szokás Luca-napi ajándékozássá alakult, mely egyes vidékeken aztán Miklós naphoz, máshol karácsonyhoz (Jézus születéséhez) kötődött. Ma már mindkettőt ajándékozással ünnepeljük.

 

Legutóbbi módosítás: 2020.10.01. @ 13:40 :: H.Pulai Éva
Szerző Vandra Attila 721 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.