Kántor Csenge Virág : Négy sor az életről

Az ember mindig fut, keres, hisz és remél.
Örökkön kutat valaki után. ki szíve húrjain zenél.
Elmegy érte világ végére, sötét vágyak közt bolyong,
Hogy meglelje azt, ki mellett több lehet, mint meg nem értett bolond.

Legutóbbi módosítás: 2020.08.12. @ 19:34 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Kántor Csenge Virág 3 Írás
Üdvözlök Mindenkit, aki ellátogat az oldalamra! Különös érzés nekem önéletrajzot írni, lévén 16 éves koromra, még sosem kellett hasonlót produkálnom. Ezért elnézést kérek, ha kicsit rendhagyóra sikeredne, de ez vagyok én. Szerző. Kissé idegen még számomra ez a jelző. Sokkal inkább vallom magam alkotónak, művésznek, az élet zavaros, megindító momentumainak közvetítőjének. Az írói pályán egyelőre még csak internetes oldalakon, pályázatokon, irodalmi esteken próbáltam ki magam, hogy mekkora sikerrel, azt nem tudnám megmondani. Számomra hihetetlen élmény, amikor valaki elismeri az írásaimat, ha tíz embert érintek meg velük, már sikeresnek érzem magam. Lehet, ez nagyhírű, már befutott szerzőknek csekélység, de én nem vagyok bestseller-író. Talán soha nem is leszek, talán igen. Ez még elválik. Most itt vagyok. És írok. Írok, mert írnom kell. Írok, mert úgy érzem, ha nem teszem, ez a sok kimondatlan szó, eszme, és gondolat, ami itt van bennem, megreked. Egy hatalmas gát mögött sorakoznak, tolonganak, és próbálnak áttörni, hogy elérjék azokat, akikhez íródtak. Azokat, akik talán még azt sem tudják, hogy létezem, hogy ki vagyok, és mégis, én minden egyes szót hozzájuk címzek. És most, végre megrepedt a fal. Lassan, nagyon lassan, de elkezdett csordogálni a víz...