Avi Ben Giora. : Paulini János különös esete a Fekete Sas fogadóban 2. rész

Paulini János különös esete a Fekete Sas fogadóban

Szorgalmas és jó tanuló volt. Már a kezdet kezdetén felfigyeltek rá. Minden érdekelte, de a katonai ismeretek nem igen kötötték le a figyelmét. Sőt az alaki kiképzéséket és fegyverhasználatot utálta. Kiváló vívó lett, de ez sem érdekelte különösebben. Amikor elérkezett a felsőbb osztályba és betöltötte a 14.-ik életévét az iskola ajánlására Bécsújhelyre került. Már ekkor megmutatkozott a technikai dolgok iránti érdeklődése. Amikor egy alkalommal ott járt náluk egy fotográfus a garnizonban, szóba elegyedett vele. Nem tudta elképzelni, hogy azzal az otromba, nagy lábakon álló masinával, képeket lehet készíteni. Valami szemfényvesztést gondolt. Egy óvatlan pillanatban amikor a fotográfus magára hagyta a masináját, mert éppen dolga akadt, elkezdte közelebbről is tanulmányozni. Ám közben megjelent a masina tulajdonosa, és azonnal kérdőre vonta:

– Mondd csak szép öcsém, honnan volt ekkora bátorságod, hogy az én engedélyem nélkül hozzányúlj a masinámhoz? Mutassad, mihez nyúltál eddig? Ha nem lenne ekkora böhöm nagy, akkor biztos, ami biztos, mindenhova magammal cipelném. Ám a méretei ezt nem teszik lehetővé.

János kissé megijedt, ám nem olyan fából faragták, aki az első „pofon” után visszavonulót kiált magának.

– Nem nyúltam én semmihez, csupán azt a nagy fekete leplet emeltem meg, hogy talán felfedezem a trükk lényegét. Ám, sajnos semmi érdekeset nem találtam. De ne szaporítsuk a szót. Engem érdekelne a fotografálás. Idén végzek itt az akadémián. Tisztté avatásom után, nem áll szándékomban tovább a k.u.k. kötelékében maradni. Ha felfogadna segédnek, és kitanítana a mesterségre, akkor örökké hálás lennék önnek.

A mestert meglepték János szavai.

– Szóval elszegődne hozzám tanoncnak? Mi fizetséget kérne? Mert az anyagiak szempontjából sajnos nem állok a helyzet magaslatán. Nem azt mondom, hogy fizetésképtelen vagyok, de nincsenek anyagi háttereim.

– Meg fogunk egyezni. Ha Ön fedezi a kosztomat és be tud kvártélyozni egy olcsó albérletbe, aminek egy részét fizeti, akkor a szolgálatába állok. Elvégre én tartoznék Önnek, hogy kitanít a szakma alapfogásaira.

– Úgy nézem sikerülni fog megegyeznünk. Itt a névjegyem és a címem. Ha leszerelt, akkor keressen fel!

Miután Jánost tisztté avatták, felajánlottak neki egy állást, osztrák garnizonnál. Ám az elöljáróit meglepte, hogy nem kíván aktív tiszt maradni. Kérte, helyezzék tartalékosi állományba, mert más irányú a további érdeklődése.

Ezután következett a „fekete leves”. Apja teljesen értetlenkedve fogadta a friss híreket

– Más, hozzád hasonló, kiugrana az irhájából, ha ilyen lehetőséget kapna. Mi ütött beléd? Valami kis nőcske áll a dolgok háta mögött?

– Nem édesapám. Egyszerűen nincs semmi kedvem katonának maradni. Másfele szeretnék orientálódni. Fotográfus akarok lenni!

– Az meg micsoda? – kapta fel a fejét idősebb Paulini. – Olyan vándor szerzet, aki egy nagy masinával jár házról házra, és képeket készít a családról, illetve megörökíti az esküvőt vagy más jelentős családi eseményt? Csak nem képzeled, hogy amolyan kéregető leszel ezek után, hogy katonatiszt lettél? Szó sem lehet róla. Ámbár már elmúltál 18 éves, igy sok beleszólásom nincsen a további életedbe. De ha ezt fogod választani, minden támogatást megtagadok tőled.

– Nem lesz szükségem semmi támogatásra sem. Elleszek én, mint tanonc. Még fizetésem is lesz.

– Nem adom áldásomat erre. De menj ahová akarsz és oda, ahol sár sincs!

Minden rendben is lett volna, ha a történelem kerekei nem kezdenek el másképpen forogni. Szarajevóban megölték Ferenc Ferdinándot, a leendő trónörököst. Kezdetét vette az első világháború. János éppen, hogy elkezdett dolgozni, mint fényképészsegéd, amikor ismét magára ölthette a frissen levetett egyenruhát. Kezdetben úgy nézett ki, hogy ez csak a monarchia ügye lesz, ám nem igy történt. Jánost az olasz frontra vezényelték. Ahogy beköszöntött a hideg tél, egyre elviselhetetlenebb lett a lövészárok. Mint tiszt a helyzethez képest elég jó körülmények közt volt. Közelgett a karácsony. Néhány tisztnek sikerült szabadságoltatnia magát, és az ünnepekre haza tudott utazni. Karácsony alkalmából a legtöbb frontvonalon hallgattak a fegyverek. János maradt az arcvonalon. Hiába lett volna lehetősége szabadságoltatni magát. Nem pusztán azért, hogy kerülje az apjával való vitát. Az utolsó híre az apjától még a szerb frontról érkezett. Nem kellett volna bevonulnia, pontosabban a korára való tekintettel, nem kellett volna közvetlen a frontra mennie. Az anyjától és húgától kapott levelekből keveset tudott meg. Anyja nagyon megroppant, hogy a ház szinte férfiember nélkül maradt. Tervezte, hogy a lányával látogatást tesznek a fronton az alakulatánál, de lemondtak tervükről. Még nem köszöntött be az ünnep mikor is egyik nap egy fura szerzet érkezett a táborukba. János azonnal felismerte régi „főnökét” Pozsonyi urat, a fényképészt.

– Maga itt? – üdvözölte.

– Igen! Az Est című lapnak kell készítenem képeket egy cikkhez. Tudna nekem segíteni egy kicsit?

– Természetesen. Legalább az abbamaradt tanulmányaimat folytathatom Önnél.

Felállították a nagy masinát és elkezdtek fényképeket készíteni a katonákról, és a per pillanat csendes frontvonalról. Aztán az egyik sátorban laborálták a képeket. János végre élőben láthatta, hogy nem csalás, valamiféle trükk ez, ahogy a kezdetekben gondolta.

– Magának itt volna a helye, kedves fiatal barátom mellettem, és nem a frontvonalban. Meg kellene próbálnia kérni az áthelyezését, egy másik alakulathoz. Ismerek olyanokat, akik, mint haditudósítók tudnak tevékenykedni. Két helyről is kapnak fizetést. A katonaságtól meg a laptól is, akiket ellátnak friss anyaggal.

– Én már holnap elmennék ebből a sárfészekből, de nem tudok. Nincsen semmi kapcsolatom, ismeretségem, hogy bekerüljek valahová. Katonai vonalon talán sikerülne a dolog, ámbár nem tudom, az apám nem e gördítene elé akadályokat. Azt gondolná, hogy egy gyáva megfutamodó fia van.

– Nem ígérek magának semmit. Én az ünnepek után utazom vissza a szerkesztőségbe. A főszerkesztő jó ismerősöm, barátom, megpróbálok beszélni vele. Talán sikerülni fog elintéztetni vele, hogy a kezem alá kerüljön ismét.

– Előre is köszönetem érte, Pozsonyi úr.

 

Legutóbbi módosítás: 2020.05.12. @ 12:13 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.