Ravasz Levente : Metamorfózis

Lehajtott fejjel s kitárt
lélekkel állok előtted,
ott, hol az ismert világ
megtörhetetlen csönddel
takarózik az ismeretlent
felfedő szemek elől.

Számra fagy a lehelet,
a hűs hajnali levegőt
mélyen beszívja tüdőm.
A komor házak fölé
hallgatag füst szőtt settenkedő,
vaksötét,  torzuló árnyakat.

A sápadt hold gúnyosan mosolyog.
Kiszáradt fa áll az udvaron,
kopasz ágai közt egy bagoly
mélabús hangon perel.
Millió fűszál meghajol,
a harmat, illatos teher.

A távolban győz a fény,
a horizont megszakad,
a tájat, mint vörös szatén
lepel, fedi be a pirkadat.
A metamorfózis végbement,
ahogy a szénből gyémánt,
éjszakából, reggel lett.

Én, a szemtanú állok némán,
lehajtott fejjel s kitárt
lélekkel, csodára várva,
a csendben mormolt imák
most fülekre találnak.
A napsugarak melengetnek.

Új szárnyakon száll a szó.
Lelkem lassan felenged
az éjszakai fagyokból.
A ház már nem kalitka,
otthont rejtett a homály
magányos titka.

Feltárulnak a szobák,
a kicsiny családi fészkek.
A gyerekek harsogó kacagása,
mint szélben,
az édes szabadságtól megrészegült
madarak életvidám éneke.

A kertben új élet fakad.
A fűben titkon térdepel
egy komisz tarka kandúr,
szűk egérlyukat kémlel.
A házból egy angyalarcú
lány, a vakító fénytől félve,
kócos hajjal, lassan lép elő,
Arcomhoz simul puhán.

Minden nap végbemenő
csodálatos átalakulás.

Legutóbb szerkesztette - Bereczki Gizella - Libra
Szerző Ravasz Levente 60 Írás
Székelyföldön születtem, itt is élek.