Kőmüves Klára : – iránytű –

(1)
Ha mondjuk áltestekben járnál erre, Jézus –
Mondd, felismernélek-e álcázott valódban?
Korty vízzel kínálnálak-e akkor, ha útszéli
árokba döntene a szédülés, s hihetném bár;
szerencsétlen részeges! Vajon segítenék?

(2)
Úgy érzem, egyre inkább fellélegzik a nép, s
a bűnre való hajlandóság kikopni készülőben.
Ritkulni látok makacs anyagias akaratokat,
melyekbe roppan annyiszor a lélek és a test
– most végre szikrája látszódik a hitnek, s
nem bánjuk már, ha inkább álmodunk, mint
részesévé váljunk annyi tévedésnek.

(3)
Fogyóban álnokság, és az ember kétszer
átgondolja, hogy mit szóljon, mielőtt
ítélkezésbe kezd, mert felfedezni véli
a lélek visszhangjából érkező jelet;
Ha szólok így, vagy szólok úgy – saját
sorsomban később mit veszíthetek?

(4)
Az Isten valóban mindent megbocsát,
s ha valaki azt mondaná neked, hogy
nem – az ő útja nem a tiéd, bátran járj
más ösvényeken! S ugyanígy, ha valaki
azt mondaná, hogy Isten nem szeret, ő
éppen akkor hajol hozzád a legközelebb
– így inkább minden áldott nap köszönd
meg, hogy éppen úgy szeret, mint amikor
arról döntött; világra jöhetsz.

(5)
…ha úgy éreznéd, hogy vállalnod kell
a hited, meg ne torpanj, ha kinevetnek
az emberek, hiszen te tudod, Istenből
egy van, emberből pedig csak annyi,
amennyit ő akart – tehát amennyit csak
szeretni képes egyszerre, emberből
a Földön éppen annyi van.
Az élet előtti és a halál utáni állapot
egészen más – valami lefesthetetlenül
szép lélek-összeolvadás…

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző Kőmüves Klára 621 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))