Fagymarta járdákon kopogtat
a szeretet. Kirakatok.
Szikrázó fényekbe csomagolt
életjelek. Hívogatók.
Mézédes csodák tömik
a hasakat degeszre.
Jut is.
Marad is.
Az ünneplő köntösünk
leporolt vásznán
simítunk.
Szép is.
Ragyog is.
Parancsszóra szeressünk,
nosza hát!
Ütött az óra, s te vigyázz,
a pillanat
tovaszáll!
Táncol még a béna is,
mosolyog a bohóc,
s erőltetett menetben
dübörögnek a katonák.
De tudod mit?
Mégis szeretem.
Mégis szeretem,
s megállítanám az időt
ha lehetne.
-hogy egy picit jobban legyünk szeretve
Megállítanám az időt,
de nem lehet.
Legutóbbi módosítás: 2019.12.25. @ 13:07 :: Győri Nagy Attila