Vandra Attila : A kun vipera ivadéka – bevezető 1 – Egy kis földrajz

Bevezető 1. – Egy kis földrajz

 

Soha nem gondoltam, hogy valaha ekkora fába verem fejszémet. Írtam én még régmúlt történelmi korba ágyazott regényt (A táltos lánya, A melletlen nők országa), de azok esetében csak a kor szellemét kellett a sorok közé varázsolni, valós eseményekhez nem kötődtek. Ám már azokhoz is hónapok kutatómunkája kellett. Mi lesz ebből? Vagyok annyira igényes önmagamhoz, hogy legalább nagy vonalakban betartsam a történelmi… khmm… izé… szóval szinte igazságot mondtam, de nem merem leírni. Inkább Napóleont idézem: „Márpedig történelem nem létezik, csak mítoszok, amelyekben hiszünk.” Aki kételkedik, hogy a vitatott történelmi személyiségnek igaza van, lapozzon fel egy román és egy magyar történelem­könyvet… Jó-jó, hétszáz év távlatából a szubjektivizmus már… Az előbb is a honfoglalásra utaltam, ami több mint egy évezrede történt… Szóval ne menjünk olyan messze, csak 1990 fekete márciusáig, Sütő András kivert szeméig, a másnapi tüntetésig, a görgényvölgyiek támadásáig, a hat halottig, a szinte háromszáz kórházban ápolt sebesültig, s az utólag elítélt „bűnösökig”… Feltehetően kétszáz év múlva valaki, ha épp a téma iránt érdeklődne, fellapozná az akkori román sajtót, mert hát Romániában történt, és akkor már(?)  sajtószabadság volt az országban… Nagyjából ugyanezzel a jelenséggel szembesül az, aki a XIII-XIV század fordulója környékén kezd kutakodni. Csak a papság hagyott maga után írásbeli nyomot… Más nemigen tudott írni-olvasni, s ha tudott is, annak a „művei” nemigen kerültek a levéltárakba. Azt a kort a (katolikus) papság szubjektíven ferde szemüvegén keresztül ismer(het)jük meg. Igencsak szemfülesnek kell lennie annak, aki kritikusan akarja a történelmi adatokat értékelni, és az egybehangzó állítások tömkelege mögött ki akarja szűrni az ellentmondásokat. Például Igazságos Mátyás jelleme mögött meglátni a kegyetlen önkényurat, István és Koppány ellentétében a keleti és nyugati kereszténységnek a Nagy Egyházszakadás előtti konfliktusát keresztény-pogány konfliktusnak álcázva.

Én ezzel a titáni feladattal kísérletezem most.

Leszögezem, nincs történészi képzettségem, sőt iskolai tanulmányaim alatt eléggé hadilábon is álltam az évszámok tömkelegével… Mi több, életemben nem hogy nem tanultam, de nekem még csak nem is tanítottak magyar történelmet, helyette csak… Jó, nem politizálok. Főleg, mert ezeken az órákon (némi ellentmondásokon fennakadva) tanultam meg az „adatok” mögé nézni.

No, persze, eszemben sincs átírni a történelmet, nem vagyok arra sem képzett, sem elhivatott, csak picit tükröt akarok tartani a dinasztiaváltás korszakára. „IV Béla, a második honalapító”, így jellemezzük a Muhi csata vesztesét, apjának,  II. Endrének pedig „az Aranybullát, Magyarország Magna Chartáját köszönhetjük”, de ők vetették el azt a palántát, amelyből kikelt az a „polip”, amely IV Béla két fia és unokája, majd az (állítólag) utolsó árpád-házi király, III. Endre vesztét okozza, és az országot anarchiába sodorta. Mert az elvesztett Muhi csatát – mint a későbbi elemzések kimutatták – IV. Béla megnyerhette volna… Mit tehetett mást a rombolás után, mint építeni? De azért pontosítsak, a magot apja, II Endre ültette el, bár IV. Béla is szorgalmasan locsolgatta a palántát, s felesége még gondosabb kertésznek bizonyult.  S akinek korában beért a palánta, a gyermekfejjel trónra és a gondosan nevelt palántából kinövő „polippal” szembekerülő, jobb sorsra érdemes unokájáról lesújtó a vélemény: „Az a korhely” tette tönkre az országot… „Kun Lászó szekereként” emlegetett gyalogvontatott jármű elnevezésével még egy közmondás is rátesz egy lapáttal.

Őszintén, eredetileg Kun László koráról akartam írni. A királyról, aki a megszentesítést semmi esetre nem érdemli ki, de a mártíromságot minden bizonnyal. Igaz, Moctezuma és Giordanno Bruno típusú, nem tipikus keresztény mártírként… (Lásd: Szent György, Szent Sebestyén, Szent Gellért…) Talán helye lehetne vesztes végű csatákat/forradalmakat vívó vezéreink (IV. Béla, II. Lajos, Budai Nagy Antal, Dózsa, Rákóczi, Kossuth, Szondy, stb.) közt is, legalább a hátsó sorban. Bár… Koppány sincs köztük, de őt az utóbbi időben, az „István a király” óta kezdjük rehabilitálni. Szerintem Kun László is megérdemli.

Ahogy kutatgattam a kor szelleme után, rájöttem, Kun Lászlót és szélmalom-csatáit nem lehet megérteni az előzmények ismerete nélkül. Így a történet IV. László születése előtt indul, még dédnagyapja, II. Endre uralkodása idején.

Kiskoromban nem voltam a történelmi regényeknek nagy híve, bár imádtam olvasni. Éspedig azért, mert sok esetben olyan történelmi-földrajzi adatokkal dobálóztak, amelyeket lehet illett volna ismernem, de… Nem szeretném, ha olvasóim ilyen okoknál fogva dobnák félre a könyvet. A másik nagy ismeretlen a korszellem… Annak lefestése elvileg az én feladatom lenne. Na, tessék, milyen fába vertem az életlen fejszémet… Akkor kezdjük egy kicsit elemezni a történelmi-földrajzi helyzetet, mármint a XIII században… Induljunk ki V. István királynak, IV Béla fiának, IV. (Kun) László apjának 1270-ben viselt címeiből:

 

„Stephanus dei gracia Hungarie, Dalmacie, Croacie, Rame, Seruie, Gallicie, Lodomerie, Cumanie, Bulgarieque rex.” (István, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Bosznia, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kun-ország és Bulgária királya )

 

Akkoriban Ukrajnáról, de még ukránokról sem hallott még a világ, Magyarország északkeletről Kievi Russzal volt határos.  Attól Halics (Galícia – melyet  néha Ruténia néven is emlegettek) és Lodoméria hercegségei választották el. (Többek közt Kálmán herceg, IV. Béla öccse is volt egy ideig Halics királya). A külön megnevezés is mutatja, nem képezték Magyarország részét, de magyar vazallusok voltak. Lodomériát a későbbi századokban Volhynia részeként látjuk viszont, valahol a mai lengyel-fehérorosz-ukrán hármas határ környékén. Az északi határon a lengyel hercegségeket találjuk. Tovább haladva nyugatra az északnyugati határon Csehországgal (akkori nevén Bohémiával) találkozunk. A Cseh fejedelemség egykor a Német-Római birodalom részét képezte. 1212-től, függetlenedve a birodalomtól, I Ottokár Csehország királya lett, unokája, II Ottokár alatt pedig már Ausztria is befolyása alá került… S itt a történet már IV Lászlóéval kereszteződik. A nyugati határt a 962-ben még Bajorország képezte, de Ottó Német-Római császár 976-ban feldarabolta a túlságosan megerősödött hercegséget. Így alakult ki Ausztria és Karinthia. Stájerországot, melyhez a mai Szlovénia északi része is hozzátartozott 1180-ban különítették el Karinthiától. (Ma mindkettő Ausztria része).

Érdemes itt egy kis kitérőt tennünk, hogy belekukkantsunk a nagy szomszéd, a Német-Római birodalom történetébe. 1220-ban II Frigyest keni fel a pápa a birodalom császárává. Viszonzásképpen a császár királyi felségjogokat (adó, vámszedés, várépítés, pénzverés) „egyházi hercegeknek”(principibus ecclesiastics) ruházta át, majd ezt 1232-ben kiterjesztette a világiakra is, ezzel elindította a Német-római Birodalom hercegségekre esésének folyamatát. Halála után sokéves trónviszály sújtotta a Birodalmat, amely IV. (Kun) László idejében ért véget…

Dél-nyugaton a Szlavón bánságot találjuk, amely Magyarország részét képezte ugyan, de mai kifejezéssel nagyfokú autonómiával rendelkezett. Élén egy bán állt, mely tisztet gyakran töltötték be magyar hercegek, egy gazdag vidék volt. A bán saját sereget is tarthatott, és háborút is indíthatott a király megkérdezése nélkül, hiszen nagy távolságra volt a fővárostól, amely akkoriban még nem Buda, sem Pest, hanem Székesfehérvár volt.

Horvátország és Dalmácia Könyves Kálmán idejében perszonálunióba került Magyarországgal. A horvátok egy része támogatta a magyarokat, mások viszont gyűlölték ezt az uralmat…

A déli határ mentén több kisebb bánságot találunk Szerémségtől délre: Ozorai, Só, Macsó, Barancs, Krucsó. Ezek közül a Macsói Bánságnak lesz nagyobb szerepe történetünkben. Az Ozorai és Só bánságoktól délre volt Bosznia (latin nevén Rama), a Macsóitól délre pedig Szerbia. Érdekességként, Nándorfehérvár (Belgrád) nem tartozott az akkori Szerbiához, hanem Macsóhoz. A Macsói Bánságot Magyarország 1180-ban hódította el Bizánctól I Iszaakiosz Koménosz császár halála után. I bánja (valójában hercege) Rosztiszlav Mikhailovics, Halics egykori hercege, ki Annát, IV Béla lányát vette feleségül…

Szerbia történelmében van egy érdekes mozzanat, ami a Koppány-István háborút juttatja eszünkbe. A dinasztia-alapító Stepan Nemanjić elsőszülött fiának Vukannak 1202-ben a pápa azzal a feltétellel ígért királyi koronát és címet, hogy népét katolikus hitre téríti. Magyar segítséggel megszerezte a trónt, de öccse, Stepan, az Elsőnekkoronázott, pont a katolicizmussal való szimpatizálására alapozva fordította ellene a közvéleményt, és űzte el. Előzőleg apjuk a primogenitura elvének ellentmondva Stepant jelölte ki utódjául. Az eset jól jellemzi a keleti és nyugati kultúra szembenállását, és a pápa beavatkozási szándékait.

E történet II Ivan Asen idején Bulgáriában is megismétlődik hasonló forgatókönyvvel, és kimenetellel…

A Dunától északra, már a Kárpátok tövében volt a Szörényi Bánság. 1228-ban Béla herceg (a későbbi IV. Béla) alapította, miután elhódította a kunoktól. 1247-ben a Hospitaller lovagoknak adományozza. A későbbiek során (a török hódításig ) Havasalföld és Magyarország közt vitás területté vált.

Az első Dunai Bulgár Birodalom, amellyel honfoglaló őseink vívtak csatákat, már a múlté. Közben meghódította őket a Bizánci Birodalom. Ám az 1185-ben kirobbant, Asen és Peter által vezetett  bulgár-oláh felkelés során kialakult a második (Dunai) Bulgár Birodalom. II. Ivan Asen feleségül vette IV Béla nővérét, Máriát, hozományul kapva Vidin környékét valamint Barancs és Krucsó bánságokat. A következő években e területek többször gazdát cseréltek, Bulgária és Magyarország közt, míg 1261-ben IV. Béla és fia V. István ismét meghódították, így kerül a magyar uralkodói cím mellé a Bulgária királya”, bár az egész országot sohasem sikerül meghódítaniuk.

S itt szükség van még egy zárójelre. Kik is voltak az oláhok? Mert az olaszokat csak mi hívjuk olaszoknak, bár egykor  hívtuk őket (i)taljánoknak is, ahogy mások. Az olasz az ola(h)us-ból származik. Ugyanis minden kelet-európai, neolatin nyelvet beszélőt wallachusnak  vagyis oláhnak neveztek legyen bár őslakos vagy betelepedett ( pl. vallonok, olaszok, franciák). Viszont egész tekintélyes tömeg lehetett a XII-XIII század fordulóján, ha Kaloyan bulgár cár, (1197-1207) a bulgárok és vlachok cárjának nevezte magát. Vajon mennyi oláh élhetett Bulgáriában a Moesia egykori őslakóiként, akik megtartották még a nyelvüket? A választ megnehezíti, hogy a kunok egyik törzsének neve Olas…

A legnagyobb kiterjedés idején a Második Bulgár Birodalom magában foglalta Havasalföldet (Havaselvét – a havason túli területeket) és a mai Moldvát is. Ám ekkor e két ország még nem létezett. A források kisebb kenézségeket említenek, ami a szláv vezetők (hercegek) neve, de ez nem jelenti azt, hogy alattvalóik is mind szlávok voltak. Ám a vidéken már jó ideje megjelentek a kunok (kiknek a segítsége közrejátszott a bulgár-oláh felkelés sikeréhez, s az Asenekről is feltételezik, hogy kunok lehettek. Mindenesetre a Kárpátokon túli területeket Kun-ország néven említik a források, és 1227-től adót fizettek II Endrének… Jó kérdés, hogy ebben a főleg nomádok által lakott, királytalan  „országban” a népesség milyen nyelvet beszélt. A mai Moldva területén éltek akkoriban a jászok is, ők alapították meg Jászvárost is. 1241-ben megjelentek a Batu kán által vezetett „mongolok”, kiknek főleg kipcsák-török  nyelvet beszélő csapatait tatárok néven ismerjük. Egykor a kunok a kipcsákokkal együtt alkottak közös birodalmat. Magyarország 1241-42-es feldúlása után kivonultak az országból, de az egykori Kun-ország feletti uralmukat még sokáig fenntartották. Ekkor tehát már „Tatárország” lett a szomszéd, pontosabban az Arany Horda (Altin Ordu). A Magyarországra be nem telepedett kunok egy része csatlakozott az Arany hordához. Az viszont jó kérdés, hogy pontosan kik is lakták e vidéket. Az biztos, hogy nem kizárólag tatárok (és kunok). Magyarországon, és a szintén meghódított Orosz fejedelemségek területén sem irtottak ki mindenkit.

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 697 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.