dudás sándor : Illúziók



Annyit írtál, hogy már címet 

sem adnál lassan annak, ami 

a fejedben. Fehér mezőkön
függő. Este jön, ideje 

összecsuknod, egy lett azzal,
amit elfelejtesz, bár csapong
benned a tennivalók közt,
szépnek láttad szűz alatt 

a hóban. Lejjebb csúszol 
a székben, így se jön nyugtod,
a fejedben maroknyi csend 
farkasszemez a végtelennel.
Földtábla, sakkszerű lovak.
Visszatérő vízszintesek.
Valóban ott futnak-e az utcai 
pillanatképekben. Hagyod.
Írásba merülsz, de nem írod, 
ez a szándék, rezgeted a szárnyad
percente légszomjaztató szövegben.
Holdszakadékban napok.
Az idő vízfolyás és nem 
tudni minek van vége, ha véged.
Nézel lefelé, kikötőfélét keresel, 
partját tajték harapdálja, 
nem tudnád földrajzilag hol, 
másfajta lüktetés ez. Mire 
végiggondolnád, eloszlik, 

és értelmetlen lenne 

újrakezdeni a találgatást.

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: dudás sándor

Szerző dudás sándor 767 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.