Koosán Ildikó
Uram! Fogadj el engem!
/ zsoltár/
Te, akit hisznek, vagy hinni akarnak
az elhagyottak, a gyámoltalanok,
akik, ha élnek, akik, ha halnak
keresnek Téged, vezércsillagot
az ég kárpitján, magányuk fölött;
Te, aki engeded, aki még hagyod
a reményt kis motyóink között
léted ábrándjával továbbcipelni,
Uram! Fogadj el engem, ha vagy!
Szerettem volna ember lenni,
nem védtelenség, szirti fagy,
nem kétely, nem meghasonlás,
csupán emberöltőnyi pillanat,
élő agyagteremtmény, a képmás,
akibe lelket leheltél, aki szilárd,
aki a létezés kódolt láncolatán
viszi a gének lámpását tovább;
Uram! Fogadj el engem, ha vagy!
Pusztaság voltam, kezdeted,
magam köré Téged takartalak;
hitből naponta megteremtelek,
mutasd, ó, mutasd meg magad!
Alakíts naponta, légy Te a véső ,
mozgatóerőm, büszkeségem,
mert jobbnak lenni, sose késő;
ó, felejtsd bűneim, tévedésem!
Uram! Fogadj el engem, ha vagy!
Valóságképzet! Nem festett egek,
nem díszek, szobrok, szolgálók
hoznak elém , ha látni vágylak;
oltárod mindvégig magam leszek,
áldozok neked, Életnek, Halálnak;
Engedd hallani itt belül szavad!
Bárányod vagyok, tévelygő fiad ,
emberöltőnyi léte egy villanásnak;
Uram! Fogadj el engem, ha vagy!
Szombathely, 2012. szeptember 28.
Legutóbbi módosítás: 2013.09.02. @ 09:18 :: Koosán Ildikó