Horváth Nóra : Szép a csend

(II. változatban)

 

Vörös márványoszlopot karolsz át,

simulékony kezed féltőn egyben tartja,

úgy fogod körbe derék tájékát,

mintha törékeny gondviselést takarna.

 

Nem látod, mit érlel az elszakadás,

kötődésedet úgysem értenék meg,

igaz szót cserél a hamis faggatás,

kő keménységébe szerettél bele.

 

Remeg a föld, reszket a jobb lábam,

minden pompát kisatíroztál, eljátszottál,

talaj kavicsán áll gyámoltalan,

így viselem álarcod porig alázva.

 

Félhomályban még szépségesebb a csend,

mint bármi máskor, égig ér a nagycsillár,

lüktet a fény útja, ha tüzet szüntetsz,

békétlen vagy, az esték topáz lilák.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 87 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).