H.Pulai Éva : CSILLAGALATTJÁR

Petz György: CSILLAGALATTJÁR címmel megjelent, új kötetének bemutatója.

 

 

 

 

 

Petz György: CSILLAGALATTJÁRÓ

 

2011. márc. 30. szerdán, 18,30-tól Napút-bemutató;

 

 

Vakok Intézete, Nádor Terem;

Ajtósi Dürer-Hungária körút sarok,

(a Városliget legsarka.)

.

 

 

.

 

Tanárember, bár tanulna;

négygyerekes, bár gyerek lenne;

olykor élne, de jobban megválogatva,

mikor, hol és miért;

ha mégse, akkor írna.

 

 

 

 

 

A lépcs?

Tisztelet Cortázarnak

 

Csomagokkal mész súlyosan megrakodva, elmerevedett nyakkal, végs? bizonytalanságba merülve, mégis, miként a tekn?sbéka, pontosan rakod a lábad.

Két magassági pontot kéne összekötnöd, zuhanás nélkül. Pedig megtanultad: a lépcs? körülírt zuhanás.

Találkozás az arányok harmóniájával. Manapság már szabványokban meghatározott a jól járható lépcs? függ?leges-vízszintes aránypárja. Lebontva a magasság távolságra, a távolság magasságra. Fokok. Némelyiken leselked? csorbaság. Mégsem a csigalépcs? mesés izgalma, a tengelyb?l futó legyez?- rendszer százados rejtélye; nedves donjonok csúszós kövei, templomok nyikorgó- korhadt harangtornyába futó caracoles. Fokok. Lépcs?n mész. Esélyt adsz magadnak a madarak és a patkányok világába – vagy csak botorkálsz, könyvkupacokkal öledben; m?vekkel, melyeket sohasem fogsz pontosan megismerni, mit tartalmaznak. Minden lépcs?fok megváltoztathatja az olvasás esélyeit, a megközelítés módjait. Lehet?séged sincs belemerülni – hiszen csomagokkal mész, álladdal szorítod a tetejét – és vigyázol: ne figyelj.

A lépcs?n járás az oda nem figyelés m?vészete. Lazán kell megtenni egyik lépést a másik után, ráhagyatkozva arra a reflexszer? ?sire, ami föltör bel?led. A lépcs? egy ?si fénykép el?hívása. A figyelmetlenség résen levéséé.

Csomagokkal rakottan álladig, akár egy megkövülés el?tti tekn?sbéka a nehézkedésbe öltözötten, szinte araszolsz, s ekkor félelem fog el, ki kell pillantanod oldalt, tudnod, figyelned kell, mennyi is van hátra, hány lépcs?fok.

A vadat váratlanul legy?zi benned a gondolkodó, a tróger tudatos figyelme: el ne essen – és abban a pillanatban összezavarodik minden addigi képlet, a vízszintesr?l és függ?legesr?l alkotott képzeteidbe villan a ráció – és azonnal összekevered a fokokat, elfog a zuhanás élménye, még ha csak egy verébugrásnyi is. A kizökkenés. A fok eltévesztése.

Miért legyek tudatos lény? Ha nincsen csúszda vagy futószalag, és le kell hordani a seregnyi könyvet, ?rizni kellene magamban az állatot.

 

 

Várás és játék közt

 

1. (VÁRLAK)

Ez nagyobb er?, mint a megérkezés.

Van, aki arra született: szeressék, mert ott van.

Neked minden érkezésed – egyre újabb elfutás.

Ha itt vagy, akkor érzem meg az id?t –

így hiába szeretlek, nem tudlak itt és ekkor;

mert szeretni csak oda és afelé lehet,

ez magyarázza Isten bujkálását s kihajlását

az ateista korok leárnyékoló vászna alól.

A fények nem törik a mindennapi korlátokat.

Talán ezért van az, hogy várlak, pedig itt vagy

belül – és létem biztos, mint a vízmolekula.

 

2. (…mi sem)

Mi sem maradt a harmadik szemedb?l

(ha volt egyáltalán)

kaptál helyette szót, a mondatot,

mi ellenedre él, s bel?led száll;

akárha földb?l gyönge szálon n? virág,

és úgy tesz, mintha mindig élne,

csupaszon fagyok elébe áll.

Mi sem maradt a harmadik szemedb?l,

se kép, se illat;

megérzés, hogy egyedül vagy,

minden mondat kerül? csak.

És még élni; újra élni;

tudni megint, mennyit érni,

fájni, mint egy elutazás;

megérkezve veszni újra,

vissza soha nem találva –

lenni újra – régi forma,

és a lényeg szóba oltva:

újra csak az egyedülség,

egyedüli közös élmény;

pohár víz, mi szomjat nem olt;

cserepes száj, csókot adó,

ott sért föl, ahol kinyílna,

simogatás karom alja;

pedig csak az értetlenség,

kísérletez?s emberség, ami gyilkol;

nem tud rendet, aki harmadik szem nélkül

úgy tesz, mintha érted sírna,

szóval kerül, szóval fordul;

de elibéd sohasem jut,

csak sír: magát mosogatja,

gyökerekig megalázza,

hátha újra n? a fagyba.

 

3. (TEHÁT FELEJTEK)

E testemmel folytatott csend:

az a párbeszéd, amib?l kikeverednek

a dolgok; az álmok vágya és megcsúfolása

ez a néhány dimenziós való.

Legsötétebb ébredésem tisztább, mint

amit itt lelek; én, ki az egészb?l jövök,

itt fogvacogva járok; megragadom magam,

hogy biztos pontra leljek, s nem marad más,

mint az artikulálatlan csend.

„Olvido ergo sum” – vagyok, tehát felejtek;

meddig kell még visszafelejtsem magam,

hogy végre egészre leljek; a régi k?re,

mi lezáró, nedves nehezék, de kilátó,

b?vös pont az éjben; fellépés, billenés

megrázó helye, a végs? rugaszkodás, hogy lássak;

és bennem rejt?z? kristályszerkezet.

 

4. (A TÖKÉLETESSÉG

SZOMORÚSÁGA)

Nem tudom, ki vagy,

hol voltál eddig,

s merre mész.

Már magammal úgy

vagyok: akárha

te lennél

egy tükrön át; ha

szólnak fényeid

a csöndben,

fejem föl nem kapom

– – bel?lem mind, ha jönnek;

nem vagy más világ,

mint eddig mondtam:

„másvilág”

tökéletes vagyok

már nélküled,

jaj, de kár.

Ez csak egy út,

amely hozzád vezet;

az egyetlen vonás,

mely elkülönít a többit?l,

az egyetlen szín,

amelynek más az árnyalata,

s talán már köszönni sem kell,

hogy tudjak magamról.

Már-már azt hittem,

majdnem én vagyok.

 

5. (MIFÉLE JÁTÉK?)

Miféle játék az, hol mindent

láttam, csak töröltek;

hisz evvel mintha engem is,

mert más sem vagyok, mint aki törölve,

s ha újra kezdem, semmi több,

csak emlék minden új –

miközben szemem egyre rosszabb,

nézni rossz, és fáj, ha látok,

s hiába csukom már szemhéjam,

több nem leszek, mint egykor, ifjan.

Hiány immár, ha vagyok, ha nem;

ha kielégül, az se több, csak test –

kinevet ráncosuló anyagával, úgy tesz,

mint ki boldogan válik le rólam,

s én visszakeveredem valami örök,

sár el?tti, magasztosabb szánalomba.

Hogyan hihettem el a nyugalmat,

mihez más se kell: szél, víz, nap,

jóles? fáradtság, apró gond, töltekezés,

együtt enni barátokkal, beszélgetés –

ha a beszéden túl ott van valami,

amiért kitaláltuk a szót, hogy kerülgessük,

gyönyörködjünk fényében a szónak, közeledjünk,

s úgy ne érjük el, miként arabeszk az élet lényegét

– talán török voltam egykor, talán zenész,

s az is csak reményem, hogy pásztor, csöndnek hercege,

források barátja, akit vár a jászol,

akivel a juhok biccentenek, akit senki gyászol.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1145 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva