Szendrői Csaba : billiárd éve semmi

Nyomtatás

Darwin is csak anyag volt,

és eljutott egy bizonyos pontig,

a csillagászat is az id?ben haladna vissza

a kezdetekhez, hogy mi volt, miel?tt

minden egyben volt, az égboltot

vizslatja, csillagokat lát már,

az utunk nem tej, nem hallgatunk el,

zsibong a föld, a sok ember

rendszerezi a káoszt,

na mármost  csúcspont

ott akad el, ahol

az ember magára mint isten ismer,

csiklandoz a kíváncsiság,

így hát nevetek a nyomorult

semmin, egészséges

kétségbeesések között

lavírozok,néha magam elé lavórt hozok,

abba ordítom bele,

a létezés fele pont annyi,

mint csonka tetem, egy totem

tompa tónusok klaviatúráján

kutatgat, a személyiség

a szemét kliséket nyújtja

meg-megnyugszom,

hol itt, hol ott, holdkórosként vagyok

bandita a milliárdos bandában,

magamban bandukolok

társas magányomban,

az élet a társ,

tökéletes élettárs,

egy életen át hajszol

a semmit nem tudás

elfogadása, holott lelkem él,

hogy itt halott vagyok,

hogy ott nyomot hagyok a homokban,

az én homokórám homlokegyenest

a gravitáció ellen,

alliterálok magammal

 egy párhuzamos örökké valóságban,

díjazom hogy a túlon túl is

a teljes semmit személyesítem meg,

én személy szerint megértettem,

elégedetten nagyítom fel a nullát, és megnyugtat

hogy te el sem hiszed,

koszos papírokon magaddal a szavaim viszed,

alázatom megalázottsága maga publicitás,

mit úgy adok el?,

hogy új adat el?bb szülessen meg,

mint  a kódrendszer, amivel feloldanád,

az éj rettegését torlaszolom el,

tintámat pergamen helyett inkább

magára a tollra szórom el,

csúcsvirágát a világ cannabisának

egy cigarettába tekerem,

te meg megvethetsz ezért,

én meg az alkoholt nem szeretem,

csodákról beszélek úgy, hogy

közben nem történik semmi,

emberek milliárdjai haltak meg úgy,

hogy nem történt semmi,

szép ez a fejl?dés, de úgysem ér véget,

a végén majd nem történik semmi,

szép ez a gitárjáték, van hozzá ének,

egy torok van csak, ami magába szív,

isten slukkoljon belém,

miel?tt magához hív.

Nem vagyok szörnyeteg,

csupán deformált a formalin,

megkötöttségek nélkül vagyok

elkötelezve,

a holdat nézegetem távcs? nélkül,

konzervatívan alternatív konzerveket

bontogatok zsebkésemmel,

sebtében kell csinálni a semmit,

amíg a távolság közelsége

közellenséggé nem válik,

építek, bontogatok,

rétegek nagy része mállik,

befelé haladok, amíg ki nem fordulok,

gondolatokat vadászok, lopok, koldulok,

így teljesítem magam elvtársiasságát,

miközben fojtásig szorítom

a kortársság sálját.

Költ? lettem.

És a semmiben költ?nek lenni

pont annyira elég,

hogy szarjak rá majd, hogyha

az összes versem elég,

oldódik bennem a világmegváltás vágya,

csak elfogadom, hogy égek, és

hogy melegszik a kályha.

Melegedj meg bel?lem,

mártír vagyok, már írt sorok

köteléke köt, elég-e nem tudom,

de úgy unom a billiárd évnyi semmit,

hogy már az is el?relendít,

ha fel?lem enyhít? valaminek látszó

karaktereket ontok,

egy teára vagy valami másra

meghívlak, hogy érezd,

az én házamban te vagy a vendég,

az istenem a gondnok.