kisslaki : A Flóra napi ünnep I.

 

 

Még csak a sültpulykánál tartottak, de az öreg Izsák püspök már jóllakottan felkelt az asztaltól. Megáldotta a kastély vendégeit, és törődött egészségére hivatkozva visszavonult az emeleti szobájába. Ide már nem hallatszott fel az ünneplők ricsaja; még a bőgőhúrok mély brummogása is reménytelenül dobogott a jól beriglizett ablakon. Lenn persze, ahogy Isten jóllakott napszámosa visszavonult, bátrabb lett a muri. Lakics Bandi és a bandája fenemód húzta a borkísérőt, mint ahogy már apja, s annak apja is muzsikált itt annak idején. Nem csoda. Ma ünneplik Flóra néni neve napját! — Immáron ötvenedszer. — Igaz, a grófnő csak délutánra jelezte jöttét Pista fiával, de hát addig is az időt, valamivel agyon kell ütni.

Fenn a szobában Izsák püspök, jólesően hanyatt dőlt a fotelban, és még egyszer végigolvasta a diszpenzációt, amit tegnap megíratott végre a titkárával. Mérget vett volna rá, hogy Flóra néni mihelyt megkapja és végigolvassa a várva várt írást, rögvest bejelenteni Pista és fogadott lánya, Gitta kisasszony közelgő jegyváltását.

Így legalább a hitelezők körében visszaáll a házuk iránti megrendült bizalom. Mellesleg a grófnő egy bankóval bélelt pénzes tárcát ígért a püspöknek, ha megadja az engedélyt a frigyhez. Ráadásként tíz hold földet is told az egyházi birtokhoz az esküvő után. 

— Így kell gyűjteni, hogy igazán segíteni tudjunk annak, aki rászorul — gondolta a főpap, mikor elrakta az engedélyt. Elmosolyodott, mert eszébe jutott Márkus atya, az itteni plébánosa. Annak a szerencsétlennek az volt az első ténykedése, hogy a felszentelésekor mikor az áldására várva előtte térdelt, lelopta az ujjáról a püspöki gyűrűt. — Minek is nem figyelt oda, mikor csókra nyújtotta neki a kezét?

— Kenyérre kellett a pénz. Éheznek a faluban — mentegette magát Márkus. Hát csoda, hogy itt hagyom az ilyen renitens szolgát végleg plébánosnak? 

Lenn már rég elfelejtették Izsák püspököt; persze, hogy szabadabban fojt a terefere a bor mellett: Éppen Kopálczy főügyész harsogott az asztalnál, mintha a tárgyalóterembe lenne:

— Fogadok veletek egy lánc földbe, hogy Pista elveszi majd a húgát? Hiszen a birtok nagyobbik része Gitta nevén van!

— Az igazán jól jönne annak gyereknek, mert már egy árva garasa sincs — bizonygatta az újgazdag és újházas Szentharmathy gróf. Mangalica termetű, vidám felesége jó vásárt csinált.  Az ura szép patinás nevéért cserébe odaadta az egész vagyonát és az egész testét. — Igaz, az utóbbiból elég lett volna a grófnak a fele is.

Kopálczy hiába ordibált még mindig, senki sem ugrott be a fogadásba. Nemhogy egy lánc földet, de még csak egy darab rögöt sem akartak kockáztatni; mert rebesgették már, hogy az öreg grófnő is támogatja azt a magasztos ügyet a hozományért. Különben a maradék birtokuk is dobra kerül. Hogy a kisasszony nagykorú, arról elfelejtkeztek.  

Azonban őt itt egyébként senki sem kérdezte. 

Gittának különben esze ágába sem volt hozzámenni kártyás bátyjához. Hogy az ő vagyona is Monte Carlóba vándoroljon? — hát egy nagy ló…t, — nem kér belőle. Köszöni szépen. Magában mosolygott rajtuk. Hiszen titokban már évek óta Horkay kasznáré a szíve.

 

*

A templomban jó hűs volt. Márkus atya ebéd után behúzódott a gyóntatószék homályába, hogy legalább egy ideig ne találják meg. Elégedetten szuszogott, mert a misebor se volt kutya, a nyúlpörkölt után. Kaposnénak — Isten bocsássa meg minden bűnét — aranykeze van. Csak látni kellene, amint a konyhában dirigál; s ahogy a bödönök, fazekak, lábasok, vigyázzák a vezénylő fakanál minden rezdülését. Mikor Pelbárt atya, Újlak plébánosa egyszer délidőben toppant be hozzá látogatóba, sírva fakadt a meghatódástól, mikor lenyelte az első grízgaluskát a tyúklevesből. Tavaly meg Pista gróf édesanyjával történt, hogy a halálos ágyánál a gyenge galambleves mellé egy kislábas körömpörköltet is megkívánt; — természetesen Kaposné módra. Mihelyt kimártogatta az utolsó cseppig a szaftot, és szárazra dörgölte a maradék rozskenyérrel a tálat, az agg grófnő rögvest kikelt az ágyából. Kisétált az udvarra, ahová már odaszárnyalgattak a siratóasszonyok, mint a vetési varjak a mélyszántásra. Flóra grófnő első haragjában rögvest kirúgta a hivatásos előjajgatót, s még a botját is szitkozódva rázta a gyásznótás után. — Márkus atya mit tehetett? Szégyenszemre vihette vissza a sekrestyébe utolsó kenetét.

Másnap Kaposné nagyon megörült a miséskendőnek meg a rózsafüzérnek, amit a méltóságos asszony küldött neki a lovásszal.

Márkus atya, ahogy így kellemesen Kaposné főztjén elmélkedett, örült, hogy meg tudott szökni a kastélyból. Szerencsére Izsák püspök úr gyengélkedett.

A kellemes félhomályban az atya szeme elnehezült a gyóntatószékben. Még van idő pihenni, mert csak négyre várják Flóra nénit. Ha megvan az engedély, akkor egyben bejelentik a kézfogót is. — Ha már úgyis együtt van a rokonság. A biztonság kedvéért azért már tegnap kidobolták, hogy ma, amikor a templomharang elüti a négyet, a falu apraja-nagyja itt legyen a főkapu előtt. Ha szép hangosan ujjonganak, lehet, hogy még pénzt is szór nekik a méltóságos asszony titkára.

— Addig még rengeteg idő van. Egy betévedt légy körözve zümmögött egy darabig, majd elült. Ez nem zavarta az öreg plébánost.

— Ugyan mi bűne lehet egy légynek, hogy idejött? — gondolta még félálmában az atya, majd végleg elszunnyadt. — Nyugodtan tehette, hiszen ilyenkor a fene sem jön be a templomba, mikor a fél falu a határban végzi a dolgát.  

*

Horkay Ádám bárónak a derék, de vagyontalan grófi tiszttartónak, rettenetes nagyúr volt az ősapja. Károly Róbert alatt még két megyének parancsolt; mígnem egy esős napon az Anjou király rosszkedvében karóba nem húzatta az öreget. — Állítólag pártütés miatt. — Holott a tata, csupán egy egyszerű rablólovag volt. Mindössze csak az volt a bűne, hogy olyan pénzt veretett, aminek az egyik oldalán Károly Róbert arcmása díszelgett. Aztán a pártütések, belháborúk felzabálták a hatalmas vagyont. Persze a szomjas gégék, és a kartonra festett képek is gondoskodtak arról, hogy a legutolsó Horkay bárónak ne legyenek anyagi gondjai. Legfeljebb, ha csak az nem, hogy a hétköznapit — amit örökölt — aznap szőrébe-e, vagy mentébe viselje 

De mikor négy éve Flóra grófné idehívatta tiszttartónak, beleszeretett a serdülő Gitta kisasszonyba. Mikor először meglátta a bájos kislányt, beledermedt a gyönyörűségbe. Mintha egy rajongó szobrász lehelte volna a márványra a még befelé mosolygó arcot, amint éppen csodálkozva lesné kezdődő vágyait.

A szegény tiszttartó, mintha napba nézne, olyan reménytelennek tűnt neki, hogy majd egyszer a felesége lehet neki ez a virágszép szűz. Volt szeme, látta, ahogy nap, mint nap jöttek a legyeskedő udvarlók, akiknek nem csak patinás nevük maradt meg, de ahhoz még az irdatlan vagyonuk is. Meg aztán Gitta is az ország egyik leggazdagabb birtokának, egyedüli örököse volt.

De a szerelem nem ismer logikát. Sokszor találkoztak a parkban. Először még véletlen, de később azt a bizonyos véletlent, talán még valami titkos, belső delejes tű is úgy irányította, hogy már éjszakánként is összetalálkoztak.   

Aztán szép csendesen egymásba szerettek. Az igazán tiszta érzés fütyül a pénzre. Hiszen Gittának ezt súgta a szíve is, mikor végleg tudta, hogy Ádám lesz a társa egy életre.

 

*

Ahogy most is a régi ragaszkodással, de mindig új vággyal telve andalogtak a kastélypark fái között, Gitta szerette volna a hetedik parancsolatot újra áthágni; — hiszen míg Flóra mama megérkezik, van még egy pásztorórányi idő. — Persze, a kíváncsi szemektől védett barackosban! — A kisasszony különösen szerette ezt, a békét sugárzó nyugalmat, ahol annakidején, nagyon is kézzelfogható bizonyságot adtak egymásnak szerelmükről. Most már pár napja hogy a darazsak is arrébb költöztek. Hírét vették, hogy a szilvafák közül a korai lószemű már szüretre érett. Itt a barackosban, jövő nyárig csak a zümmögésük emléke maradt az üres fáknak. Gittának nem kellett hófehér bőréért aggódni, hiszen az érett barack már lekvárként, celofángalléros üvegben álmodik, a majdani palacsintatésztáról. A szerelmesek bezzeg nem álmodtak. Csak tiszta szívvel örültek egymásnak, egymásért.  

 

 

(folyt. köv.)

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:51 :: kisslaki
Szerző kisslaki 251 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de