Álmaimban gyakran látom még a házat,/melyben éltem annyi éven át./Rozzant kerítésén nyikorgott az ajtó,/és muskátli ölelte az ablakát.//
Kis kályhánkban pattogó tűz tombolt,/ropta a táncot egész télen át:/mélázva hallgattam reccsenő hangját,/s odakinn szálltak a füstkarikák.//
Minden zeg-zugában virágzott az udvar,/ha zöldülő illattal eljött a tavasz,/tulipán és jácint, gyöngyöző gyöngyvirág/színezték a tájat, adtak jó vígaszt.//
Égető napsugár simogatta arcom,/ha fátylak alá csalt a rekkenő nyár,/s – ha eljött az alkony – sültszalonna illat/szökkent a szomszéd kertekbe tovább,//
és a teraszon – körbeülve az asztalt -/frissítő szellő bujócskázott velünk,/kémleltük az eget, csillagokat lesve,/tervezve csendben jövő életünk.
És fogtátok a kezünk minden pillanatban -/nem kellett szólni – éreztétek a bajt;/s még most is, ha csak hangotokat hallom,/nem érzem a dühöngő vihart.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:45 :: P. Tóth Irén
