dr Bige Szabolcs- : Dobd vissza kenyérrel

Az illusztráció Rippl-Rónai József műve *

 

 

Hárman bandukoltunk az alkonyatba hajló nyári délután a falu végén levő porta felé. Varga Pistáné, a tiszteletes és jómagam. A lemenő nap óriásira növelte árnyékunkat, mely úgy terült el lábunk előtt, mint egy sötét, furcsa szőnyeg, aminek nem lehet a végét soha elérni. Az asszony egyfolytában beszélt. A paphoz intézte szavait, engem mintha tudomásul se vett volna, bár nem bánta, hogy tanúja vagyok mondandójának.

— Tiszteletes úr! El akarom mondani valakinek a bajomat. Úgy hiszem maga a legalkalmasabb erre. Így van? Na, ugye! Tudom én, hogy ez az én ügyem, senki nem segíthet, csak a Jóisten. Bele se szólhat, felmentést sem adhat senki. Itt kavarog minden bennem, ki kell mondanom, ki kell öntsem, ki kell ürítsem magamból, mert megfojt. Tiszteletes uram! Nem bírom már tovább. Én megölöm Pistát! Meggyilkolom! Egyik nap, amikor hullarészegen jön haza, én kinyírom. Érti?

— Súlyos szavak ezek Vargáné. Ne beszéljen így!

— Megteszem! Meg én, meg! Utána majd jól bebörtönöznek, de ott is jobb lesz, mint ez az élet mellette.

— Miért nem válik el? — kotyogtam bele.

Dühösen fordult felém.

— És hova menjek? Ez az otthonom. Már volt szó a válásról, de az ember azt mondta, hogy ő egy tapodtat se megy innen. Ha meg egy fedél alatt maradunk, elosztva a házat, mit sem ér. Akkor is naponta a nyakamon lesz.

Így folyt a beszéd, míg oda nem értünk a házhoz. Azért jöttünk, hogy beszélgessünk Pistával, hátha hallgat a jó szóra és elmegy kezelésre. Elvonóra. Nem volt még otthon. Gondoltuk megvárjuk a szomszédban. Legalább kissé tájékozódtunk. Kíváncsiak voltunk a mások véleményére is. Az övé csak egy vélemény a sok lehetséges közül.

A szomszéd szívesen betessékelt a házba és semmi jót nem tudott Varga Pistáról mondani. Garázda, részeges embernek írta le, aki minden este kiabál, cirkuszol a családjával. Elmondta, hogy a gyerekek nem egyszer szaladtak át hozzá éjszaka, mert verte, kínozta őket. Sokszor az ablakon ugráltak ki részeg apjuk elől menekülve.

Később hazavergődött Pista is, de nem volt értelme vele szóba állni. Sajnáltuk.

— Majd máskor — vigasztalta a pap az asszonyt.

Valóban sor került rá egy hét múlva. Nagy fogadkozásokat eredményezett a beszélgetés. Annyival is maradt. Reggel Pista elment dolgozni a kerékpárján, este hazajött a kocsmából a kerékpárra támaszkodva. Az otthoni műsor is változatlanul folyt tovább. Figyelgettem naponta ezt a biciklis „metamorfózist”, mivel ott vezetett el az útja a házunk előtt.

Reggel szálfa egyenesen karikázott, este pedig a kormányra dőlve dülöngélt. Teltek az évek, Pista is kezdte érezni az alkohol megállíthatatlan romboló hatását. Sokat betegeskedett: fájtak a lábai, a dereka, meg egyebek. A kocsmát azért nem hagyta, csak már hamarabb „kiütötte magát”.

A gyerekek, ahogy felnőttek, és a legkisebb is befejezte az iskolát, a felesége azt mondta, vége! Addig és ne tovább! Beadta a válópert.

Hamar kimondták a válást, mert a tárgyalásra is részegen ment el, amit a bíró nagyon rossz néven vett. A házat úgy osztották el, hogy Pista kapott egy szobát, kialakítottak az előszobából mellékhelyiséget, főzőfülkét és egy kis lomtárt. Meglepő módon az osztozkodás, átalakítás ideje alatt csendben volt, sőt segítőkész és alig ivott.

Később megkísérelt részegen átmenni a ház másik felébe, meg kiabált az ablak alatt, de megfenyegették a rendőrséggel, mire meghúzta magát.

Mintha egyenesbe jött volna az asszony élete. Dolgozni járt, nevelgette az időközben született unokáit…

Az elmúlt tél nagyon kemény volt. Nem egyszer ment le a hőmérő higanyszála a mínusz húsz alá. Pista nem érezte a hideget. Hevítette, nem csak a hazaszeretet, hanem a spiritusz is. Késő estig tartott egyik nap a „szesztestvérek” találkozója. Olyan hideg volt kint, hogy jobban esett a kocsma melegében iszogatni, bölcseket mondani, barátok előtt a büszke nagyapát alakítani.

Hosszú volt hazáig az út és hideg volt a kerékpár kormánya. Kesztyűje rég nem volt már Pistának. Elcserélte egy pohár pálinkáért. Mire hazaért a két keze ráfagyott a kormányra. Nem törődött vele, hiszen nem is érezte, az alkohol úgy elzsibbasztotta. Csak reggel döbbent meg, hogy nem tudja használni a kezeit. Azért mégis bement a munkahelyére, onnan zavarták el az orvoshoz.

Az eredmény az lett, hogy négy-négy ujját eltávolították, csak a két hüvelyk maradt meg.

Azóta az elvált felesége gondozza, eteti, mosdatja, öltözteti. A lakás külön választása továbbra is érvényben maradt, de az asszony minden nap átmegy, akár többször is, és rendezi volt férjét, mint a legszakképzettebb ápoló.

Pista? Alkoholt látni se bír, és mint egy hűséges kutya követi „ápolója” minden lépését.

 

 

 

szerkesztette: Verő László – 2007. április 12., csütörtök, 11:46

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 603 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.