LÉLEK-TANÚSÁGOK
Meg kellene tanulni újra az Emberit: empátia-toleranciát! Szemetesek mélyülő gödreibe belenyomni míg lehet a folyamatosan csírázó gonoszság maradékait! Minden Ember hulló-Egy s egyetlen önmagában merengő, magányos csillag-sziget; Odüsszeuszi sebekből vérző pontjait benső lelki-démonok kedvükre mardossák s pellengérezik! Fekete éjpillangók kecses lebbenése angyalszárnyakat növesztett, dédelgető Jóság mellett! Hűség-kezek pöttöm kacsóiba kellene helyezni, mint titkos, kegyelmi ajándékot a lüktető szív bíbor-bolygóját: a Lét tapintható metamorphózisait!
Az Ember talán örökre behódolhat s megadhatja magát a varázslatosan váratlan pillanatoknak; repkedő árnyak szállnak reszketeg elvégeztetett sorsok pókfonalaira! Érett befejezetlenség gyermeki kíváncsisága rezeg még egyre a balzsamos esti csendben. Számadásként már minden csillag-tekintetben ott feszül egy-egy ki-nem-mondható üveggyöngycsepp!
Játszottam már elégszer örök-gyermeki szerepeimet: Sziszifuszi pingvin-pufókot éppen úgy, mint árván sírdogáló, nyüszítő kisgyereket! S csupán csak arra voltam kíváncsi, hogy a sok kíváncsiskodó között az Erkölcs s a Szeretet vajon mikor fognak egyszer közösen kezet mire megvigaszalhassanak?! – Jó volna már végleg kiszakadni e mostani zaklatott, hajótörött földi körből! Megtanulni tán újból hinni s bízakodni!
Romantikus, lélgzetnyi sóhajokat érezni akár titkos röntgen-mágnes a másik pihegő szívben, ha mézsugaraival naponta felköszönt bennünket a rózsaujjú Hajnal!
