SZEREPCSERE
Az esküvő után jönnek a munkás, azaz harcos hétköznapok. Bár addig eljutni se volt egyszerű, mert például fel kellett adni az addig oly kényelmes „mamahotelt” vagy az oly vonzó szingli létet…
Munkásak, mert van, aki a munkába menekül, harcosak, mert otthon már az ölelkezésen kívül azért is meg kell küzdenünk – magunkkal –, hogy saját akaratunkon kívül a másikét is elfogadjuk. Így telnek az évek, akár fel is nőhetnek a gyermekek.
Múlnak az évek, ahogy egy dal is mondja, és a családi otthon melegét apa és anya mindent felülmúló kapcsolata határozza meg. Na jó, néha a klíma is adhat elég hűvöset, nem kell ahhoz egymással kiabálni, de az üvöltözés mégiscsak olcsóbb…
Nem ritka persze, hogy a gyerekek valamiért menekülőre fogják az otthoni létezést, amiért persze a gondos szülők először is egymásra mutogatva keresik a hibást – az egyébként fel sem merül bennük, hogy a veszekedések, az elmaradt családi vacsorák, a titokban tartott egyes osztályzatok mennyit nyomnak a latba –, de teljes értetlenséggel fogadják a történések ilyetén fordulatát.
Na jó, én is tudom, hogy nem minden válás végződik házassággal, akarom mondani, nem minden házasság végződik válással – bár néha üdvözítőbb lenne –, de a gyerekek kirepülésével megjön a szülők bátorsága is.
Eddig volt, és nem tovább!
És most kiderül, hogy Ő soha nem hajtja le a WC-deszkát, szétdobálja a zokniját, nagyokat böffent…
Ő pedig nem képes egy rendes fasírtot megsütni, nem hajlandó este sütni palacsintát, és minden pénzt elkölt cipőkre.
A barátokról és barátnőkről már nem is érdemes szót ejteni. Jönnek a szívet melengető megerősítések, hogy: „én már láttam”, „nahát, szegénykém”… satöbbi, satöbbi, satöbbi…
El is szórakoztatják így magukat a fiatalon még oly nagy reményekkel – de legalábbis azzal, hogy: „mi majd megmutatjuk, mi majd jobban csináljuk” – induló házasságoknak vége.
De még nem egészen. Addig biztos, hogy nem, amíg elő nem kerül a „nála csak jobb lehet” megtestesítője.
…és akkor van kinek és kiről panaszkodni, feltárni szívünk rejtett vágyait, elmondani a hosszú évek alatt felgyülemlett feszültségeket, bántásokat…
…mert a másik nem böfög, lehajtja a WC-deszkát…
…mert a másik fantasztikus galuskát tud csinálni és nem szól, ha felmosás után nem veszem le a cipőmet…
Mert ezek a világ legmeghatározóbb dolgai!
Most már minden a helyére fog kerülni, mert Ő…
…magasabb, alacsonyabb, teltebb vagy soványabb – mert Ő más.
Szóval belekerülnek többen is egy újabb marketing-időszakba, csak azt felejtik el, hogy közben az életükből eltelt néhány év.
Persze mindenért az időjárás a felelős. Az utóbbi időben úgyis nehéz eldönteni, mikor van tél, nyár vagy életközepi válság.
Az időjárás a felelős. Mindenért.
Az a néhány ránc pedig a tükör hibája, de ha a tükör nem is karcolódott meg, az biztos, hogy az „új szerelem” mindent megszépít.
Az okosabbak rögtön felrúgnak mindent maguk körül, mert végre lesz, aki lehajtja a WC-ülőkét…
…és lesz, aki esténként is hajlandó palacsintát sütni.
Ami azt illeti, biztosra veszem, hogy mindenért a WC-ülőke és a palacsintasütő a hibás, mert más ugyan ki lehetne.
Új élet, új kapcsolat…
Aztán valami hűvös fuvallatnak köszönhetően kiderül, hogy az új szerelem némi emberi tevékenységgel is jár.
Mert lecsukja a WC-fedőt, csak éppen nem segít a bevásárlásban – de ezért természetesen az emancipáció a hibás.
