Vandra Attila : A kun vipera ivadéka 16. Küz kuumaj (szűzüldözés)

Küz kuumaj, avagy szűzüldözés

Ám László király, ki még csak házasodáshoz volt felnőtt, nem tudta gyakorolni frissen szerzett tudományát a hitvesi ágyban, mert ismét zajlani kezdtek az események… Kezdtek? Inkább folytatódtak, még nagyobb hevességgel. A belharcokat a két párt közt, délen a Babonićok, Erdélyben a szászok, a Kárpátoktól délre pedig az ismét terjeszkedni tervező tatárok által felbiztatott vlach-kun-bolgár vajda, Lytvoi[1] lázongott (kit már egyszer 1273-ban fegyveres erővel kellett „megnyugtatni”). S hogy a lúd legyen kövér, az országtól nyugatra is forrtak az események.  A Babenberg-ház kihalása óta dúló trónviszály utolsó szakaszába lépett. A cseh Otakar erősödik meg még jobban, vagy Habsburg Rudolf veszi át a hatalmat? Mindketten tudták, e végső csatában a belső harcok görcseiben szenvedő Magyarország lehet a mindent eldöntő tényező. Otakar a Csák, Habsburg Rudolf pedig a Gutkeled-Kőszegi pártot nyerte meg magának, mindketten Magyarországnak udvarolva a végső összecsapás előtt. Mindketten uraltak egykori magyar területeket… De kellett volna egy bölcs, erőskezű uralkodó ekkor Magyarországon, és főleg belső béke! Egész Európa sorsa volt a tét! S ez a nagysúlyú döntés egy kiskorúsága miatt a politikába beleszólni még képtelen, a két párt játékszereként felnövő kiskamasz vállára nehezedett.
Miközben alig két hónappal László király házassága után a Csákok és Monoszlawok sikeresen vették rá Otakar cseh királyt egy békeszerződés megfogalmazására, Gutkeled Joakim László király öccsének, Endre hercegnek a házasságát készítette elő Habsburg Rudolf lányával, Klementinával. A „csata” a 1277 májusában a hatalomból kiszorult egyházi vezetők által kezdeményezett rákosmezei országgyűlésen dőlt el, amely Magyarország történelmének első rendi gyűlésének tekinthető. Részt vettek ezen a magyar bárók, a nemesség képviselői az ország minden területéről, az egyházi vezetők, sőt a kunok vezetői is. Nem mellékes tényező volt, hogy Gutkeled Joakim egy hónappal azelőtt a Babonićokkal való harcban hősi halált halt. A helyzet annyira kétségbeejtő lett az országban, hogy I. Charles, László király apósa is csapatokat küldött segítségül, amelyek a rákosi országgyűlés idején még az országban tartózkodtak, s ez perdöntően befolyásolta a meghozott döntéseket, ugyanis ő Habsburg Rudolfot pártolta. Így felemás megoldás született. Kőszegi Henriket Péc nembeli Dénes váltotta fel a nádori székben, s a Csákok nyomására László királyt tizenöt éves korában, 1277 májusában nagykorúsították. Ám a Csákoknak is el kellett fogadniuk a Habsburg Rudolf támogatását Otakar ellen. A szerződést László király öccse, Endre herceg, és Habsburg Rudolf lánya, Klementina házasságával szándékoztak megpecsételni.
Kőszegi Henrik viszont a leváltásán nagyon megsértődött. Meg sem állt Prágáig, és felajánlotta szolgálatait. Ott értesült a magyarok és Habsburg Rudolf  közt meg is valósult szövetségről. Így szívesen támogatott volna egy királycserét. A legkézenfekvőbb, aki szóba jöhetett volna, az Endre herceg volt, László király öccse. Ám ő épp eljegyezte Habsburg Rudolf lányát a magyar-osztrák szerződés megpecsételéseként… A házasságból nem lett semmi, mert Endre herceg 1278-ban, tíz éves korában hirtelen meghalt.
Lászlót mélyen érintette öccsének váratlan halála. Gyanakodott, hogy valaki „besegített” a „gyermekbetegség” okozta halálába, de bizonyíték nem került. Endre herceg, és Habsburg Klementina házasságát sokan nem nézték jó szemmel, vagyis inkább a szövetséget, amelyet hivatott volt megpecsételni. Ám, aki tanú akadt, az mind esküdözött, hogy a herceg hirtelen megbetegedett. László király fájdalmában dühödten vette kezébe az országban létező káosz felszámolását. A Babonićokkal kötött béke már megszületett apósa, Charles király jóvoltából, aki a békekötés után elhagyta az országot csapataival együtt. Utolsó alkalom volt IV. László uralkodása idején, amikor ő folyamodott külső segítségért.
Az országban dúló harcok felszámolásához László királynak nagy szüksége volt a kun lovasságra. A kunok ugyan második megtelepedésük alkalmával nagyapjának megfogadták, hogy háborúban támogatják a magyar királyt, ám egy dolog megüzenni, hogy „gyertek”, és más dolog személyesen kérni azt. Nem édesanyja kunjait, a tertereket kellett győzködnie, hisz azok maguk közül valónak érezték. Épp ezért egy másik orduban, a csortánoknál tett látogatást 1278 tavaszán, a napéjegyenlőség alkalmával tartott ünnepségeket megtisztelve. Univerzális ünnep e fontos asztronómiai nap, s talán nincs olyan nép és ősi vallás e világon az inkáktól, Észak-Amerikán és Eurázsián át Nyugat-Európáig, amelyik ne talált volna ki e naphoz köthető mágikus rítusokat. Legtöbbjük a termékenységhez kapcsolódik a szó kettős értelmével, egyrészt a föld termékenységéhez, másrészt a női termékenységhez, a szexualitáshoz. Hiszen a földet (Földanyát, Méhanyát[2]) is, a lányokat-asszonyokat is meg kell „öntözni”, hogy termékennyé váljanak. Sok ősi szokás ma is él, keresztény köntösbe burkolva. A XIII. századra a papok is megtanulták, hogy e szokások betiltásánál hatásosabb módszer a keresztényköntösbe bújtatás, emiatt már megértőbben nézték e „pogány” szokásokat. Így László király részvétele az igencsak nehezen keresztényesedő kunok rituáléin csak dohogást váltott ki az egyházi vezetőkből.
László király a távolból, egy számára készített páholyból nézte végig a szent nyírfa körüli barkás körmenetet és a fa meglocsolását, majd a lányok vödörrel való fürdetését, megköszönte a búzacsíra közé rejtett színes tojásokat, és koccintott velük. A nap fénypontja a küz kuumaj[3], azaz a szűzüldözés volt.
Otrok, ki azóta IV. László testőrségének oszlopos tagjává nőtte ki magát, ott ült a király mellett, és elmagyarázta a szokás szabályait. A fiú kihívhat egy lányt lovas szűzüldözésre. A lány kis előnnyel indul, majd a fiú követi. Ha utoléri a lányt, mielőtt célba ér, csókot követelhet tőle.  Ha viszont nem éri utol, a lány megkerüli a célt, és a játék megfordul, ő lesz az üldöző. Ha utoléri a fiút, akkor korbácsával a mamlaszt megütheti.
– Már alig várom, hogy kezdődjön! – felelte László király.
A halmon, ahol a királyi páholy állt, a környék egyetlen magasabb pontja volt, s jól be lehetett látni a környéket. Elég nagy tömeg gyűlt ott össze, akárcsak egy lovagi tornán, hiszen az egész ordu kíváncsi volt a látványos játékra.
Egy kun férfi, Bugac állt az indulás pontját jelző nyírfa tövében. László király megfigyelte, hogy nagy tisztelet övezi az öreget, bár nem mutatták be neki, annak ellenére, hogy a csortánok vezetősége eléje jött köszönteni. Egyszer csak megjelentek a küz kuumayra készülődő lányok. Sorban jöttek, libasorban. A kihívó fiúk már egy ideje ott várakoztak a „szent” nyírfa körül. Akadt, amelyik zabot adott lovának. Nem mindegy, ha lova teljesítményének ára egy csók vagy egy korbácsütés… S talán annál a korbácsnál is rosszabb a gúnyos kacaj, ami vele jár, s utána a hetekig tartó ugratás…
A sort egy szénfekete kancán kocogó lány vezette. A csortán bég, Sarukán, aki László király mellett foglalt helyet, büszkén szólt oda vendégének:
– Dilay, a legnagyobb lányom. Kihívója a vőlegénye, ők nyitják meg a küz kuumajt.
László királyt az első futam kötötte le, nem figyelt a közben csoportba verődő lányok seregére. Dilay hiába vágtatott lován, kevéssel a cél előtt vőlegénye beérte. Szemmel láthatóan nem vonakodott megadni a kijáró jutalmat a futam győztesének. Már épp a második pár készülődött az öreg Bugac indító jelére figyelve, amikor IV. László szeme megakadt az egyik várakozón. Aranyszőke haján megcsillant a napfény.
– Azt a lányt én akarom kihívni! – pattant fel a helyéről. Otrok és Sarukán alig tudták lefogni.
– Kegyelmes urunk, nem teheted! Már van kihívója! Egyébként sem kockáztathatod, hogy legyőzzenek, és a nézősereg szeme láttára megkorbácsoljanak! A királyunk vagy, nem teheted!
– Ajdua[4] talán a legjobb lovas az ordu lányai között. Már két küz kuumajon korbácsolta meg kihívóját. Egyébként is kegyelmes király uram, csak nőtlen fiúk vehetnek részt, s neked már van feleséged – tette hozzá Sarukán.
Nehezen bár, de sikerült megnyugtatni, s helyére visszaültetni a királyt.
– Ki ez a lány?
– A csortán ordu kámjának[5], Bugacnak a lánya. Aki a küz kuumajt,  szűzüldözést irányítja – tette hozzá magyarázatként, az öreg felé mutatva. – De miért vonta magára kegyelmed figyelmét?
– Ez a lány mentette meg az életemet két évvel ezelőtt. Meg se köszöntem akkor neki… – magyarázkodott.
A második futamon a legény már nem volt sikeres. Nem tudta utolérni a lányt, de a visszavezető úton a lány sem őt, így a korbácsolást megúszta.
Ajdua eközben, még a távolból is észrevehetően, nem épp szerelmes pillantásokkal illette kihívóját. László király ökölbe szorított kézzel szurkolt a lánynak. A fiú is kiváló lovas volt, messziről meglátszott, de a távolság nem csökkent közöttük. Ám a lány célba érése után a verseny megfordult, s ezúttal már a távolság egyre csökkent. A nézősereg egyre biztatta a lányt, bár akadt a fiúnak is némi szurkolótábora. Mielőtt visszaértek volna, Ajdua korbácsa lesújtott. Nem megérintette a fiút, hanem teljes erőből odacsapott a fiú hátára a nézősereg ujjongása közepette. A lány, mint aki kényszerből vett volna részt, s megkönnyebbülten megszabadult valamitől, nem fordult a kihívója felé, hanem faképnél hagyta, miközben a fiú felé záporoztak a gúnyos megjegyzések:
– Na, mi az, csókra vágytál? Ahhoz meg kellene tanulni előbb lovagolni!
S ez a megjegyzés még a finomabbak közé tartozott. Már közel volt a naplemente, mire vége lett a küz kuumajnak. László király, mint annyiszor, amikor kunjai közt tartózkodott, egy magányos lovaglásra vágyott. Mármint úgy, mint máskor is, hogy testőrsége tisztes távolból követte, hogy megadja neki a szabadság illúzióját.
– Aztán nehogy küz kuumajt játsszon valamelyik szőke tüneménnyel, s a vízbe pottyanjon, mint nemrég! – kérlelte Otrok félig komolyan, félig tréfásan, emlékeztetve királyát, hogy két évvel azelőtt Ajduát üldözve lesett lováról, s szinte a vízbe fulladt.
A pusztán, a páratlan szépségű naplementét sötét felhők rejtették el, amelyek  vészjóslóan közeledtek. Egy távoli dörgés is jelezte: nagy idő jön. Ennek fele sem tréfa! László király sem volt rest: megsarkantyúzta lovát. Mire testőrei észbe kaptak, jókorává vált köztük a távolság. Ám a király is a jurtatábor felé igyekezett. Így is már nagy cseppekkel jelentkezett a zápor, mire a jurták közé ért. De még vágtatás közben is felfigyelt egy jelenetre. Valójában a hangok vonták magukra a figyelmét.
Ajdua hasztalan próbált egy bilincsként csuklójára kapaszkodó férfikéz szorításából szabadulni. A délutáni kihívója, Dört-Ogul próbálta a küz kuumajon ki nem érdemelt csókot megszerezni. Ha rábeszélésre nem ment, hát erőfölényét vetette latba.
– Engedj el! Tökrészeg vagy! – kiáltotta a lány, jókora pofonnal toldva meg szavait.
Ám Dört-Ogul annyira nem állt bizonytalanul a lábán, hogy ne tudja a másik csuklóját is megkaparintani, bár a vergődő lányt nem tudta magához vonni. Ekkor ért oda a jurtát megkerülő László király, ki azonnal leugrott lováról, és megragadva a férfi vállát, s talán, mert parancsosztáskor ehhez szokott, magyarul rivallt rá:
– Azonnal engedd el!
– Te mit avatkozol bele? – fordult az erőszakoskodó vérbe boruló szemekkel a feléje, s mivel a lány ezt arra használta, hogy kiszabadítsa magát, dühében ököllel a király arcába vágott úgy, hogy az uralkodó elterült. Ám hiába kapta elő övéből a kését, s vágott vele a felugró férfi felé, mert az félreugrott, s a kardja is előkerült. Már Dört-Ogul is előkapta volna a sajátját, de meglátta a vágtatva érkező lovasokat. Részeg volt, de nem annyira, hogy ne mérje fel, hogy a díszes magyar ruhába öltözött férfinak a védelmére vágtatnak lovuk ina szakadtából, kivont karddal, s üvöltve. Bár a közeledők hangját érthetetlenségig elnyomta a dörgés és a jégeső zúgása, jobbnak látta az egyre sűrűbb esőben lóra pattanni, s mielőtt túl késő lenne, odább állni.
Mire a testőrség s jelenet színhelyére ért, már az orrukig is alig láttak a szakadó jégesőben. A jurta körül, ahol a konfliktus történt pedig senki.

 

[1] A forrásokban Lytuoy néven szerepel. Nincs bizonyítékom, de nekem az a sanda gyanúm, hogy Olt(o)voi(da), vagyis Olti vajda, tehát nem igazi neve.  Ezt a gyanút erősíti meg, hogy  IV. Béla 1247-ben kelt iratában és harminc évvel később is e néven szerepel. Éppen uralkodhatott harminc esztendeig, s lehet két azonos nevű uralkodó is, de kissé furcsa. Ami a XIII század végén itt lakó népeket illeti, a kenéz (knyaz) tipikusan szláv hercegi cím, de a terület az egykori Kunország részét képezte, és egykor a Bolgár-oláh cárság részét képezte. Feltehetően mindhárom nemzet tagjai voltak az alattvalók. Másik érdekes egybeesés, hogy Lytuvoi Litvániát is jelent, de ehhez már elég színes fantázia kell.
[2] A kunok Umaj Anának hívták, ami Méh anyát jelent (umaj = anyaméh), az Obi ugoroknál Méh Anki a neve, azonos a mi Boldogasszonyunkkal.
[3] A sztyeppe lovas népeinek volt szokása, egykor elterjedtebb volt. A kirgizeknél még ma s dívik, annyira, hogy a tíz szomos pénzérme is ezt ábrázolja.
[4] A magyar források Édua néven emlegetik. Ez az alak ellentmond a török nyelvek magánhangzó-harmóniájának A Wikipédia szerint jelentése felkelő hold. Hold viszont kun (és más török nyelvcsaládhoz tartozó) nyelven Aj…
[5] táltos

 

Legutóbbi módosítás: 2020.09.09. @ 10:14 :: H.Pulai Éva

Szerző Vandra Attila 717 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.