Apáti Kovács Béla : Egér Mici farkincája

Nyomtatás

Egyik nap szörnyű dolog történt Egérlakán. Egér Mici farkincája elveszett. Senki nem tudta, hová lett. Hiába kereste az egész család az egérlyukban, sehol nem találták. Pedig mindent felforgattak, mindenhová bekukkantottak, de a farkinca nem került elő. Az meg mégsem lehet, hogy egy egér farkinca nélkül legyen. Mit szólnának a többi egerek, ha Mici így jelenne meg az egérbálban. Minden egérnek a szépen kunkorodó farkinca a dísze és az ékessége. Még, hogy nélküle menjen el a bálba. Az maga lenne a skandalum.
Hosszú napokon keresztül készülődtek erre a nagy eseményre. A farkincát mosogatták, szárítgatták, kunkorították vagy éppen fényesre sikálták, hogy szépségben fölülmúlja a másikét.
Aki elment a bálba, az mind azt szerette volna, hogy az ő farka legyen a legszebb.
Szegény Egér Mici sírt kora reggeltől késő estig. Nem találta a nyugalmát. Mindent megadott volna, hogy előkerüljön a farkincája.
Ha nem lesz meg, akkor nem mehet el a bálba. Valószínűleg be sem engednék farkinca nélkül. A bejáratnál lévő őrök mindjárt azt nézik, hogy a bálozó egérnek, milyen a farkincája.
A tavalyi bálon az egyik egérlány lompos, piszkos farkincával akart besurranni, de a szigorú őrök mérgesen elzavarták:
–  Ide ilyen ronda farkincával nem lehet bejönni. Menjél haza, és hozd rendbe magadat.
Az egérlány hiába könyörgött, rimánkodott, az őrök hajthatatlanok maradtak. Tartották magukat a rendhez, hogy a bálba csak az mehet be, akinek szép a farkincája.
Egér Mici tanácstalan volt. Nem tudta, mitévő legyen? Még csak elképzelni sem tudta, hogyan szerezzen egy új farkincát? Pedig nagyon vágyott rá, hogy ott legyen a bálban.
–  Ragasszunk egyet papírból! – javasolta neki az anyja.
Egér Mici csak a vállát vonogatta. Nem tetszett neki a papírfarkinca.
–  Mi lesz, ha valamelyik egérlegény felkér táncolni, és leesik a farkincám a táncparkettre? Nem élném túl ezt a nagy szégyent – mondta pityeregve.
–  Akkor lányom nem mész el a bálba. Megvárod, amíg kinő a farkincád!
Ezt meghallva Egér Mici még jobban elszomorodott. Úgy hullottak a szemeiből a könnyek, mint a záporeső.
Nem is tellett sok idő az egérlyukban akkora volt a víz, mint egy földalatti folyóban. Az egész család menekülve futott ki a szabadba, és ott keresett oltalmat a nagy árvíz elől.
Odalett mindenük, mert a víz elsodorta a lakásukat.
–  Jaj! Jaj! – sápítozott Egér Mici anyja. – Már nem csak a farkincád veszett oda, hanem mindenünk. Földönfutókká váltunk. Még a macska elől sem tudunk majd elbújni. Micsoda tragédia.
Ültek a lyuk előtt és mindnyájan sírtak, ami azt eredményezte, hogy még nagyobb lett a víz az egérlyuk közelében. Már nem csak folyó vagy tó, hanem valóságos tenger, amely hömpölygött mindent elöntve.
A közelben lévő egérlyukakból is lélekszakadva menekültek ki az egerek és kiabálták jajveszékelve:
–  Jön a víz! Árvíz van! Meneküljünk!
Nagy ijedségükben ők is sírva fakadtak, és a könnyeikből már nem is tengerré, hanem óceánná vált a környék, ami még az egérbál helyszínét is elöntötte. Ezért nem lehetett megtartani a bált. Le kellett mondani és elhalasztani jövő évig. Idén elmaradt a bál az egerek nagy bánatára, pedig minden egér türelmetlenül és izgatottan várta ezt a nem mindennapi eseményt.
Odalett a sok munka, a farkincák cicomázása. Most várhatnak egy évet a következő bálig.
Mindenki nagyon szomorú volt, kivéve Egér Micit, aki ezt nem bánta, mert úgysem volt farkincája.
Egy év alatt olyan szépet növeszt, hogy majd az egérlegények csodájára járnak.
Megfogadta, ha újból kinő a farkincája jobban fog rá vigyázni, hogy még egyszer ilyen gyalázatos dolog ne forduljon elő vele!

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!