Élt egyszer egy nagyon szegény ember. Olyan szegény volt, hogy még az egerek is elmentek a házából.
Egyik nap a dúsgazdag szomszédja áthívta a kertbe ásni. Azt mondta, hogy az ásásért ad neki egy lyukas garast.
A kert hatalmas volt, és egy lyukas garas nagyon kevés az ilyen fárasztó munkáért. A szegény ember egy álló nap dolgozott a kertben. Rendes körülmények között, ha a gazdag ember nem lett volna fukar, három aranytallér illeti meg.
Ennek ellenére a szegény ember elvállalta a munkát. Minden fillér jól jön ínséges időkben. Sokszor napokig koplalt.Már kora reggel nekilátott az ásásnak. Szerette volna, ha napestig végez vele.
Amint szorgalmasan ásott, alig pihenve egy keveset, egyszer csak az ásója alatt megkoppant valami. Először azt hitte, kőbe ütközött az ásó hegye. Kíváncsi lett, és óvatosan kifordított a mélyből egy agyagtálat, amelynek a széle több helyen is ki volt törve. Valamikor szép dísze lehetett a háznak, de egy nagy darab letört belőle, és így a gazdája bizonyára kidobta.
A szegény ember hosszasan nézte, nézegette, többször is megforgatta a kezében, s már majdnem eldobta, mint egy értéktelen tárgyat, amikor eszébe jutott, hogy elkéri a gazdag embertől és hazaviszi. Jó lesz az egyetlen tyúkocskájának itatónak.
– Nézze szomszéd, ezt a törött tálat ásás közben találtam. Ugye megengedi, hogy hazavigyem? – kérdezte, amikor végzett a munkával.
A gazdag ember szinte nevetve mondta:
– Elviheted, de ezért fél lyukas garast levonok a munkabéredből. Mégis csak a kertemben találtad ezt a tálat.
Eleinte a szegény ember tiltakozni próbált, de belátta, az agyagtál a gazdag ember kertjéből fordult ki a földből, így az ő tulajdona. Elfogadta, amit a szomszédja ajánlott neki. Ha jól megnézi, fél lyukas garas is több, mint semmi. Ezenkívül tyúkocskájának lesz egy itatótála. A régi úgyis kilyukadt, és kifolyik belőle a víz.
A munka végeztével hazavitte a törött tálat, és vizet öntött bele, hogy reggel tyúkocskája tudjon inni, ha megszomjazik.
Bement a házba, és lefeküdt. Reggel hangos kotkodálásra ébredt. Nem tudta elképzelni, mi ez a nagy ricsaj? Tán csak nem a róka jár a környéken, és ezért káricál a tyúkocska.
Mindjárt kisietett, és látja, hogy a tyúkocska áll a törött tálnál, mintha valamiért nagyon csodálkozna.
– Mi a baj tyúkocskám? – kérdezte.
A tyúkocska csak állt ott és hangosan káricált.
A szegény ember a törött tálhoz ment, és majdnem a földre ült a csodálkozástól, a tálban egy jókora gyémánt volt, ami a testvérek között is megér legalább egy ház árát.
Bizonyára valahogyan a tálban maradt, s nem vette észre a gazdája. A víz lemosta róla a földet, és most így látható lett.
Igazából nem tudta, mi legyen a gyémánttal? Visszavigye-e a szomszédjának, vagy megtartsa? Végül úgy döntött, hogy visszaadja. A gyémánt mégiscsak a szomszédot illeti, hiszen annak a földjében volt.
El is ment a szomszédhoz, de az nem volt otthon. A közeli városban levő heti vásárba kocsikázott a feleségével.
– Na, majd akkor holnap visszaadom neki – mondta magában, és tette a dolgát.
Új vizet öntött a törött tálba. Annyi dolga volt a ház körül, hogy valójából meg is feledkezett a gyémántról. Este megint holtfáradtan dőlt az ágyba. Reggel a tyúkocskája újból hangosan kotkodált.
Kiment a baromfiudvarba, és nem akart hinni a saját szemének. A törött tálban egy újabb, de jóval nagyobb gyémánt hevert.
Az nem lehet, hogy eddig nem vette észre. Nem értette, hogyan került oda? Megvakarta a fejét és eltette a gyémántot.
Harmadnap ugyanez történt. Csak annyi különbséggel, hogy a harmadik gyémánt még nagyobb volt.
A szegény ember egyszeriben nagyon gazdag lett. Többé nem kellett éheznie, amit csak akart, megvehette. A régi, kicsi ház helyett egy újat és nagyobbat építtetett hatalmas istállóval, amelyben sok jószág elfért. Vett egy óriási földet a falu határában, ahol gazdálkodhatott.
Azt meg majd elfelejtettem mondani, a törött tálban minden reggel talált egy újabb gyémántot.
Nem telt bele sok idő, a falu leggazdagabb embere vált belőle. Senki nem értette, hogy ez miképpen lehetséges?
Főleg a szomszédja oldalát fúrta a kíváncsiság. A felesége egész nap noszogatta a férjét, hogy tudakolja ki, mi módon tett szert a szegény szomszédjuk ilyen nagy gazdagságra?
Nyíltan nem mert rákérdezni, ezért cselhez folyamodott. A kerítés résein leskelődött, azt remélve, hogy így megtud valamit, és feltárul a szegény ember titka.
Jól gondolkodott, mert amikor reggel a szomszédja kiment a baromfiudvarra, látja, hogy a törött tálban, megint ott egy nagy gyémánt. A következő nap is ez történt.
– A manó vigye el! Innen van a szomszéd nagy gazdagsága – jegyezte meg epésen. – Valójában az a törött tál engem illet, hiszen az én földemből került elő.
Bent a házban elmesélte a feleségének a látottakat. Majd megette őket a düh. Dúltak–fúltak. Egész éjjel azon tanakodtak, hogy mitévők legyenek? Hogyan szerezzék vissza a törött tálat?
– Te voltál egy nagy szamár, amikor odaadtad neki – mondta a feleség mérgesen a férjének.
– Ki gondolta, hogy ez egy ilyen varázstál, és hogy gyémántot rejt a mélye. Úgy véltem, hogy egy értéktelen vacak. Te is láttad, nem adtam ingyen, levontam a fele bérét. Még ki is nevettük, hogy ilyen ostoba.
Már majdnem pirkadt, amire kifundálták, hogy bármi áron is, de meg kell szerezni a törött tálat. Holnap éjjel úgyis holdtalan éjszaka lesz, és a sötétség leple alatt belopóznak a szomszéd baromfiudvarába.
Mindez nagyon egyszerűnek tűnt. A szomszédjuknak nem volt kutyája, és ezért még attól sem kellett tartaniuk, hogy a kutya az ülepükbe harap.
Türelmetlenül várták a másnap éjszakáját, de sehogy sem akart eljönni az este, és főleg nem az éjszaka. Még azt is meg kellett várni, amikor a házban kialudnak a fények és minden elcsendesedik.
Már majdnem sikerrel járták, a férfi nyúlt a törött tál felé, amikor nyílt az ajtó, és a ház tulajdonosa valamiért kiment az udvarra.
– Mi járatban vannak nálam? – kérdezte meglepődve a szegény ember.
Mit volt, mit tenni, be kellett vallani, hogy a törött tálért jöttek, az asszony kicsi libákat vett a heti vásárban, és kell nekik itatótálnak. Majd holnap adnak érte egy lyukas fél garast.
– A mi földünkből fordult ki a tál, ezért minket illet – kezdte el a magyarázkodást a férfi. – Igaz kértem érte lyukas fél garast, de most mégis úgy gondoltuk, hazavisszük és visszaadjuk a pénzt.
– Adok én maguknak ezüst tálat – válaszolta a szegény ember. – Nézzék, milyen ócska! Kifolyik belőle a víz. Kendeknek jobb és szebb tálra lenne szükségük.
– De nekünk ez a tál kell, nem akarunk másikat. A mi földünkben volt, ezért a miénk – csattant fel az asszony. – Ha nem adja szépszerével, holnap elmegyünk a bíróhoz és panaszt teszünk. A bíró majd kimondja az igazságot! Ha akarja, ha nem, a törött tál a miénk lesz!
A szomszédok mérgesen hazamentek, és ahogy ígérték, másnap bepanaszolták a szegény embert a bírónál.
A törvények tudója türelmesen végighallgatta mindkét felet, és hosszasan törni kezdte a fejét. Sok idő elteltével így szólt:
– Szeretném látni azt a törött tálat.
A szegény ember elővette a tálat a tarisznyájából. Magával hozta, hiszen sejtette, hogy a bíró látni akarja. Ne kelljen neki fáradoznia a hazamenetellel, inkább elhozta, tyúkjai ezen a napon kénytelenek voltak inni a régi itatóból, ha megszomjaztak.
Amikor a bíró kezébe fogta a tálat, hangosan felnevetett:
– Nálam van ennek a tálnak a párja. Úgyis újat akarok venni, ezért Kendeknek adom az enyémet. A törött tál legyen azé, aki megvette fél lyukas garasért, az enyémet meg kapja a szomszéd. Szerintem egy ép tállal jobban járnak, mint egy töröttel.
– De nekünk a törött tál kell. Az volt a földünkben – makacskodott az asszony. – Bíró uram adja csak az épet a szomszédunknak. Hadd tegyünk vele valami jót! Hadd lássa a világ, milyen jó emberek vagyunk!
– Legyen, ahogyan akarjátok! – tett igazságot a bíró.
A szegény ember megkapta a bíró ép tálját, és a szomszédok meg a töröttet, akik azt boldogan vitték haza.
Otthon azonnal kitették a baromfiudvarra, és izgatottan várták, mi fog történni.
Reggel egymást fellökve rohantak ki a házból. Majdnem szélütést kaptak, amikor látták, hogy a tálban csupán csak egy értéktelen kő van. Még egy parányi gyémánt sem tapadt hozzá, mint, ahogyan remélték. Álmokat szövögettek, hogy ők lesznek a világon a leggazdagabbak. Ez folytatódott a következő napokon is. Hiába várták a reggelt, a törött tálban soha többé nem találtak gyémántot. Mindig csak kövek és kövek voltak benne.
A szegény ember eleinte szomorkodott a törött tál miatt, de egy idő után belátta, van neki elegendő gyémántja, amelyekkel élete végéig gazdagon elélhet.
A szép, ép tálat betette a vitrines szekrénybe, hogy dísze legyen a háznak.
Ahogy teltek múltak a napok meg is feledkezett róla, tette a dolgát nap, mint nap, szorgalmasan dolgozott, hol a kertben, hol a mezőn.
Egyik reggel, amikor fel akart kelni az ágyból, furcsa zajokat hallott a vitrines szekrény felől. Mintha valami potyogott volna ki belőle.
Gyorsan odasietett, és meglepődve látta, hogy az ép tálon, olyan sok gyémánt van, hogy már nem fért el benne, és egymás után potyogtak le a padlóra.
Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána!
