Balogh Arthur : Képek

– Kik ezek?
Nézte a terem közepén táncoló párt. Hajladoztak, forogtak, egymástól eltávolodtak, majd újra összesimultak egy elbűvölő zene ritmusára.
– Ginger Rogers és Fred Astaire – válaszolt a titkár.
Számára ismeretlen nevek voltak.
– Hol találtad ezeket a képeket? – A táncolóknak emberi formájuk volt hihetetlen vékonyságuk ellenére.
– Az Orion karban, tőlünk majdnem 50 parsecs távolságban. Mester katalógus, Z 053. Egy vörös csillag az átváltozás szakaszában. Régen megtaláltuk őket a rendszer egyik bolygóján – válaszolt a titkár, szemeivel követve a táncolókat mintha transzban lenne.
– Mikor?
– Ötszázezer éve már.
– És csak most mutatod nekem?
– Érdektelen volt Fenség. Csillagjuk az utolsó fázisába lépett, eltűnésre voltak ítélve.
– Értem. A zenét szintén ott találták?
– Igen. Primitívek voltak még, mindent celluloidra vettek fel, ami törékeny s idővel porrá változik. Kénytelenek voltunk áttenni holophonra.
Nézte a titkárt. Három és fél méter magas, közel egy tonna, bőre lila színű a napsugaraktól. Hatalmas, csupasz feje, mint egy daganat a vállain. Kevés fizikai hasonlóság volt a táncolók és a titkár között.
– Ezek emberek voltak?
A kérdésre válaszként a titkár becsukta négy szemét, megszakítva Fenséges urával a kapcsolatot.
– Nézze a szájukat! Egy vágás az arcuk közepén. Beszédre használták.
–Tehát nem ismerték a gondolatátvitelt.
– Nem.
– És a lábaik? Te képtelen vagy így táncolni.
– Igen. Semmi súlyuk nem volt. A lábukat járásra használták, mert nem ismerték a rögtöni helyváltozást.
A Fenség hosszan nézte a kisebbik alakot hosszú, fehér ruhájában hajladozni, mint egy nádszál, s amikor hirtelen megfordult, látta meglepően vékony lábait.
– Szépek.
–Szépek voltak, Fenség.
– Nem élnek már?
– Majd fél milliárd éve.
Semmi hasonlatosság nem volt közöttük. Ezek a primitív lények a szájukkal beszéltek, lábon jártak, vékony, törékeny, majdnem áttetsző testük volt, s fejüket valami különös dolog borította, ami időnként a nő feje körül repdesett.
– A hosszú ruhás a nő?
– Igen. Ennek az emberiségnek a különlegessége volt, a Galaxis többi primitív fajához hasonlóan, hogy megoszlott nőre és férfira.
– Szépek voltak mégis. Talán nálunk is szebbek.
–Oh, Fenség! – A titkár egy pillanatra megszakította a kapcsolatot. Érezni lehetett, hogy egész lényét a bizonytalanság fogta el.
– Szépek voltak és sajnálom, hogy nem láthatom őket a saját környezetükben.
– Ez lehetetlen, már elmentek, Fenség.
– Ginger Rogers és Fred Astaire?
– Nem. Ők már régóta meghaltak. A többiek, akik utánuk éltek, elfoglalták az Orion kart mielőtt a csillagjuk megbolondult.
– Tehát mégis emberek voltak? – Kérdéséből érezni lehetett hitetlenségét.
– Azt hiszem, hogy mindég emberek voltak, Uram. Nem olyanok, mint mi, de emberek.
– Igazad van, talán. De szépek voltak ez biztos – és néhány percig a galaxis ura megszakított minden kapcsolatot és hagyta, hogy a csodálatos zene varázsa elöntse egész lényét.

*

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző Balogh Arthur 19 Írás
Párizsban élő író vagyok, több könyvem jelent meg. Sci-fi, fantasztikus novellákat írok.