Hatalmas dörgés, villámlás rázta meg a Földet. Az ég találkozott a földdel, rengett minden, dőltek a falak, szétmorzsolódtak a hegyek, megindultak a tengerek, hogy legyőzzék a kontinenseket. Őrjöngve tomboltak az elemek, elsodortak, széttéptek mindent, ami útjukba került.
Nem volt irgalom!
Egyszer csak döbbent csend lett. Szellő se rezdült, madár sem dalolt, fű se zizzent.
A Föld testén hatalmas nyílt seb tátongott.
Kettészakadt a világ?
Azután hirtelen feléledt minden.
Az emberek tanácstalanul nézték az irdatlan mély szakadékot. A rés családokat, barátokat választott el, akár egy átléphetetlen országhatár. Az egyik oldalon csupa okos, szép, jó és tehetséges ember toporgott, a másik oldalra rekedtek a buták, csúnyák, és azok, akik semmihez sem értenek. Egyik oldal sem örült a természet rémtettének. Az okosok és szépek nem tudták, hogy ezek után kinek a butaságán és rútságán fognak vidulni. A buták és csúnyák pedig féltek saját gyámoltalanságuktól, hiszen eddig mindig megmondták nekik az okosok, hogy mit tehetnek és mit nem. Átkiáltott az egyik okos:
— Hahó buták, vágjatok ki egy hatalmas fát és rakjátok a szakadék fölé, azon át tudtok jönni.
Futottak is a szerencsétlenek és kisvártatva hozták a hídnak valót. Mire odaértek a rés nagyobb lett. Újra elfutottak és visszatértek egy hatalmas mamutfenyővel. Az is kevésnek bizonyult. Olyan gyorsan nőtt közöttük a szakadék, hogy szegény buták nem tudták követni. Egy darabig még átkiabáltak. Megpróbáltak szót érteni, de a végén annyira eltávolodtak egymástól, hogy már nem is látták a túlpartiakat.
Egyetlen mondatot ordítottak elkeseredetten okosok és buták egyaránt: /ebben az egyben egyetértettek/.
— Kettészakadt a világ!
Legutóbbi módosítás: 2011.03.25. @ 09:56 :: Szeibert Éva
