Nehéz léptekkel lábujjhegyen lopakodnak a percek,
örömlopó létezés homokjában futnak tovább könny oázist keresve.
Megtört sziluett dacol a széllel,
szikár arcát széttárt ujjaival védi a homokszemek karcoló harcától.
Árnyéka haldokolva kúszik utána perzsel? nappalok hevében,
álmai száraz gallyakká görbülve tépik vicsorgássá szelíd mosolyát.
Már nincs honnan s hová,
csak a létezés sodorja magával lépteit kutat keresve,
hol sz?kült íriszét mosva újra láthatja önmagát a mélység tükrében.
Útján néha reményei ástak a porszemek között,
de csak délibáb játszott elméje megfeszült húrjain.
Egymáshoz simuló bárányfelh?k táncát vélte érzelmek tengerének
s most nap aszalja halott vágyainak tetemét.
Száraz homok hullámzik talpa alatt.
Kutat keresve nehéz léptekkel lopakodnak a percek
perzsel? nappalok hevében.
——————————————————————————–
Nehéz léptekkel lábujjhegyen – vagy-vagy, Szaffi, a kett? hanyatthomlok mást jelent.
A szikár szó jelentése: magas, vékony, hogy lehetne ilyen egy arc?!
Az írisz az a szivárványhártya, nem sz?kül, a pupilla sz?kül.
És úgy általábban véve, Szaffi… biztosan egy csupaszív teremtés vagy, de az írást olvasással kell kezdeni. Sok-sok olvasással, hogy birtokában légy a nyelvnek. Amíg ott tartunk, hogy fogalmakat tisztázunk, rettent? messze vagyunk az irodalomtól.
Eszköztelenség… ez az, ami az írásaidról eszembe jut.
Legutóbbi módosítás: 2009.04.27. @ 12:05 :: Takács Andrea-Babu
