„Mindig Nyugatra tarts. De ne feledd el soha, hogy Keletr?l jöttél” – írta Márai Sándor, a múlt századi magyar próza mestere, aki húsz éve, 1989. február 21-én halt meg.
1900. április 11-én született egy kassai polgárcsaládban, bátyja Radványi Géza filmrendez? volt. Már 18 évesen a Budapesti Napló szerkeszt?je volt, a húszas években a frankfurti egyetemen tanult, s cikkei a legrangosabb magyar és német lapokban jelentek meg. 1923-ban megn?sült és Párizsba költözött, ahonnan 1928-ban tért haza. Írásaival a polgári liberális szellem hatásos szószólója lett, els? regényei a pesti polgárság világát mutatják be.
Berlinben nyomon követte Hitler hatalomátvételét, hitelesen és bátran számolt be a fasizmus valóságáról. 1934-ben jelent meg az Egy polgár vallomásai els? kötete, ebben az európai hazafiságról beszél, amelynek az els? világháború vetett véget, s amellyel kés?bb végleg leszámolt. A könyv Márait a magyar próza élvonalába emelte, 1942-ben lett az MTA levelez?, 1945-ben rendes tagja.
1943-ban kezdte írni élete végéig folytatott Naplóját. 1948-ban a fenyeget? diktatúra miatt elhagyta az országot, Itáliában, majd New Yorkban telepedett le, 1957-ben amerikai állampolgár lett. Az 1956-os forradalom hírére Münchenbe jött, de már csak a szovjet tankok bevonulásáról értesült. 1968-tól Nápoly mellett, 1979-t?l a kaliforniai San Diegóban élt. Nem vett részt a nyugati magyarság irodalmi csoportosulásaiban, teljes visszavonultságban töltötte utolsó éveit. A beteg és magányos Márai 1989. február 21-én San Diegóban öngyilkos lett, halála után visszaállították akadémiai tagságát, s megkapta a Kossuth-díjat.
Bár a verset, mint m?fajt nem tartotta sokra, Halotti beszéd cím? verse megrázó er?vel szólaltatja meg az emigráció, a magányosság és a gyökérvesztés gyötrelmeit. Kassától a Csendes-óceánig jutott, de a magyar nyelv maradt a hazája, minden m?vét anyanyelvén írta. Regényei közül a Vendégjáték Bolzanóban egy Casanova-epizód, mesteri jellem- és lélekrajz.
Egyik legnépszer?bb m?ve A gyertyák csonkig égnek, amelyet meg is filmesítettek. F?m?ve, A Garrenek cím? regényfolyam a polgári Európa hanyatlását írja le. Számos hangjátékot és tévédarabot is írt utolsó évtizedeiben. Kisprózája mesteri, jellem- és helyzetábrázolása, elemzései bravúrosak, sokszor aforisztikusak. Naplója a világháborúk közti polgári rendszer hanyatlását és elzüllését, a háború és üldözések szörny?ségeit, a demokrácia reményeit és e remények kialvását, a nyugati társadalom értékvesztését, az írói morál mindenek felettiségét vizsgálja.
Márai kikötötte, hogy m?vei nem jelenhetnek meg szül?hazájában, amíg az orosz hadsereg az országban állomásozik. Könyvei itthon mégis jelen voltak, hatottak kanadai és müncheni kiadások révén. Írásait ma is folyamatosan adják ki. 1995 óta nevét irodalmi díj viseli.
Forrás: kulturpart.hu
Márai Sándor
Füveskönyv
Részletek
196
Az igazságról és ami mögötte van
Szeresd, hirdesd és valld meg az igazságot, a kis és nagy igazságot, a köznapok és a végzetes percek igazságait, mindig, bátran és félelem nélkül. De nem árt, ha közben csendesen mosolyogsz is: magadon is, az igazságon is.
Mert az igazság állandó és változatlan, mint a természet nagy törvényei. De te, az ember, aki hiszel az igazságban és megvallod azt, nem vagy állandó, sem változatlan. Már az id?járás is megváltoztatja szándékaid, már a hóesés is eltérít az isteni parancs által kijelölt útról, már egy n? is hatással tud lenni reád: ilyen változékony vagy. Mit is remélhetsz önmagadtól?… Hirdesd az igazságot, de nem árt, ha néha mosolyogsz közben.
166
A tehetségr?l és a butaságról
Nagyon kell vigyázni azokra az emberekre, kiket a természet tehetséggel áldott meg, de nem adott nekik a tehetséghez értelmet. Minden szakma s általában az emberi együttélés legveszélyesebb vetélytársai ezek. Mert a kevéssé tehetséges, de értelmes emberrel lehet együttm?ködni, ám azzal, aki tehetséges, de buta a saját tehetségéhez, nincs megegyezés. Az így megáldott és megvert ember örökké gyanakszik, hogy kiderül valami; s gyanakvása jogos. Végül csakugyan kiderül, hogy buta, s ez a szomorú fogyatékosság visszahat m?vére és tehetségére is. Mint ahogy egy nagyon szép n?, aki tud szellemesen mosolyogni és igéz?en fintorogni, nem olyan szép többé a pillanatban, mikor társalgás közben kiderül, hogy ez a szépség buta, mint a sötét éjszaka. Van szépség értelem nélkül és van tehetség is értelem nélkül. Torz tünemények ezek. Megannyi K?míves Kelemen: amit nappal építenek, éjszaka lebontják. S rendkívül gyanakvóak. Egy értelmes ember, különös tehetség nélkül, többet használhat a világnak, mint egy tehetséges ember értelem nélkül. Végül is próféták lesznek ezek: így tapasztaltam.
167
A m?vészetr?l mint a végzetr?l
Mert a tehetség kevés. Az értelem is kevés. A m?veltség is kevés ahhoz, hogy valaki m?vész legyen. Mindehhez végzet kell, melyet nem lehet félreérteni, s melyet semmiféle emberi er? vagy szándék nem tud megmásítani. Minden m?fajban sok a tehetséges ember, akik szerencsés pillanatokban, tehetségük, elmélyülésük, komolyságuk er?feszítésével végül is hasznosat, néha ritkát és gyönyör?t alkotnak. Így áll össze m?nek a világirodalom vagy a festészet, a zene egésze. De ezek az emberek nem alkotók, csak végrehajtók; mert nincs végzetük. S ha véletlenül orvosi vagy mérnöki pályára tévednek, akkor is tehetségeset és hasznosat alkotnak majd. De a m?vész, az igazi, nem „tévedhet” semmiféle pályára, s nincs olyan történelmi vagy helyzeti er?, mely eltéríthetné feladatától; nem lehet más, csak író vagy fest?, vagy zenész. Aki így m?vész, annak végzete van. Ez a legtöbb.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:34 :: H.Pulai Éva
