A fény,mint izzó láva
önti el a földeket.
Az ég olvadt ezüstjébe
kósza felhő se téved.
A délután lázasan remeg
a kiégett, szomjas kertek felett.
Nincs semmi mozgás,
bénultan állnak a fák.
Az eső lágy csókjára várva
lankadtan alél a tátika
s a sárgára aszott fű alatt
fáradtan araszol egy hangya.
Csak a muskátlik vörös szirmai égnek
mint parányi lángok,
mik fittyet hánynak a perzselő nyárnak.
És mi eső nélkül is szapora,
a folyondár a kertet elborítja,
bolondul illatozik tengernyi fehér virága.
Aszályt hoz a Nap tüze
s míg nekünk enyhet ád szobánk hűvöse,
esőért eseng virágok virága
szirmát hullató, haldokló rózsa.
